A lelki érlelődésnek annyiféle íve van, ahány ember. Minden életút és sorsfeladat egyedi. Az általános elvek támpontokat adhatnak a tájékozódáshoz, de a legfontosabb kérdésekre a legtisztább válaszokat csak önmagából merítheti az egyén. Az önismeret tehát pótolhatatlan a személyiségfejlődés útján, melynek alapvetően kétféle dimenziójáról beszélhetünk.
A lelki dimenzió az ember lényének alsó, sötét, animális rétegeit foglalja magában, ennek megfelelően az ösztönös, akarati és érzelmi működésmód hordozója. A korai pszichológia, különösen a mélylélektan e tartomány átvilágítására törekszik, a tudattalan lelki programok, az elfojtott traumák és az önvédelmi mechanizmusok feltárása által kívánja az egyén problémáit orvosolni és életét kiegyensúlyozottabbá tenni. Mivel az egójával azonosuló ember az öntudatlan élővilágból nő ki, a személyiségfejlesztést mindig e mély rétegek megdolgozásával kellene kezdeni.
E belső munka fő vezérlője a fájdalom. A fokozott érzékenység olyan jelzés, ami a lelki sérülésekre, hiányosságokra, működési zavarokra mutat rá. Ahol az ember energetikailag egészséges és erős, ahol érzelmileg rendben van, ott nem érez fájdalmat. Ahol viszont meg nem oldott belső konfliktusai, ki nem bontott lelki gubancai sűrűsödnek, ott rendkívül sebezhető. Ahogy a testben is mindig a beteg szerv sajog, úgy a lélekben is a tökéletlenség fáj. A legsérülékenyebb pontjain szorul a lélek leginkább gyógyításra, fejlesztésre, csiszolásra. A helyzetekre adott túlérzékeny reakciók, a megbántottságból fakadó kínzó érzések ilyen értelemben kiváló irányjelzőként szolgálnak, hiszen megmutatják a diszharmonikus gócok és megoldandó feladatok helyét és jellegét. A fájdalom segít a tájékozódásban: az addig fel nem ismert hiányosságok és gyengeségek leleplezésével kijelöli a fejlődés irányát.
Mindebből következik, hogy a lelki működési anomáliák mintegy kikényszerítik a magasabb szintű önismeretet, ami a tudatosság legelemibb összetevőjének és megnyilvánulásának tekinthető. A fejlődő ember egyik legfontosabb feladata, hogy feltárja és integrálja énjének korábban tudattalan, elnyomott és megtagadott részeit. Ez a pszichológiában árnyéknak nevezett énrész az egyén tudatosan fel nem vállalt ismeretlen oldala, amely nagymértékben meghatározza külső-belső működésmódját, mégsem tud azonosulni vele. A lélek sötét pincehelyiségébe, a személyiség süllyesztőjébe kerülnek azon vonásai, hajlamai és motivációi, melyekkel valamilyen oknál fogva nem tud vagy nem akar szembenézni, ezért lehasítva tudatos énjéről a rejtett mélységbe száműzi őket. Voltaképpen az árnyék-én sem rosszabb a személyiség többi részénél, inkább primitívnek, átdolgozatlannak tekinthető, ami átfényesítésre, átnemesítésre vár. Ez a csiszolatlan gyémánt, a mesék nehezen megszerezhető kincse, amelyet a főhősnek fel kell hoznia a mélyből. A tudatosba emelve azt, a belső Nap megvilágító ereje eloszlatja a sötétségét, és e lelki alkímia révén a sár átalakul arannyá.
És így jutunk el az önismeret szellemi dimenziójához, amely immár felfelé irányulva az ego és az önvaló közötti kapcsolatfelvételt, tehát az embernek a magasabb, isteni énjéhez való visszakapcsolódását teszi lehetővé. E szellemi esszencia az intuitív hangnak, a belső iránytűnek a hordozója, a földi küldetés beteljesítésének vezérlője. A tudati fejlődés által mindjobban elérhetővé válik. Az önismeret ezen a szinten a személyiség mögött álló valódi ént pillantja meg és fedi fel, az életfeladatra való ráhangolódást támogatja, hogy ezáltal az egyént a sorsa szerinti úton tartsa vagy arra visszavezesse. Fejlesztését az olyan spirituális gyakorlatok és ezoterikus tudományok segíthetik, mint a meditáció és az asztrológia. Ebben a dimenzióban, a tudatos ember világában nyer értelmet a pindaroszi tanács: „Tudd meg, ki vagy, és légy azzá!”.
A földet az éggel, az anyagot a szellemmel, az állatot az Istennel összekötő, az univerzális híd szerepét betöltő ember akkor működik igazán harmonikusan, ha lényének alsó és felső dimenzióját egyaránt tiszteletben tartja és fejleszti. Ha bármelyiket figyelmen kívül hagyja vagy elhanyagolja, az idővel energetikai kibillenéshez vezet és problémákat okoz. Az önismeret kettős kiterjedése tehát az egyensúly fenntartását és visszaállítását teszi lehetővé.