Amikor eldöntjük, hogy megtanulunk egy idegen nyelvet vagy edzésbe kezdünk azzal a céllal, hogy profi sportolóvá váljunk, rendszerint azonnal szeretnénk az eredményt. Az emberek többsége képes lenne arra, hogy bizonyos területen kiemelkedő sikereket érjen el, mégis csak kevesen jutnak el odáig. Ennek oka az, hogy a legtöbben türelmetlenek vagyunk, nem tudunk, nem akarunk kitartóan dolgozni a siker érdekében. A lelkesedés általában csak hetekig vagy hónapokig tart, aztán alábbhagy. Az, hogy bármilyen területen ki tud majd felmutatni kiemelkedő eredményeket, elsősorban ezeknek a motivációs megtorpanásoknak, visszaeséseknek a kezelési módjától függ. Azon múlik, hogy miként értékeljük a „mélypontokat” és mihez kezdünk velük.
Meggyőződésem, hogy egyenes vonalban felfelé ívelő fejlődés nem létezik. Mindig vannak megingások, bizonytalanságok és látszólagos visszaesések az úton. És ez nemcsak a készségfejlesztés területén van így, hanem legtöbbször a pszichoterápiában is. Gyakori jelenség, hogy a páciens néhány foglalkozás után jobban érzi magát, majd némileg megint rosszabbra fordul az állapota. A gyógyulás szempontjából nagyon lényeges dolog, hogy ezt a negatív élményt hogyan kezeli. Ha nem adja fel és kitartóan végzi a gyakorlatokat tovább, akkor hamar ismét jobban fogja érezni magát.
Nagyon fontos lenne, hogy minden pszichiátriai beteg tudjon arról, hogy a gyógyulás folyamatához hozzátartozhatnak az ideiglenes visszaesések. A mélyebb változás ugyanis sohasem könnyű és gyors folyamat, hiszen tanulást és a szokásaink átszervezését feltételezi. Ha valakinek hosszú hónapok vagy netán évek óta pszichés problémái vannak, nem várhatja el sem önmagától, sem a pszichológustól, hogy néhány hét alatt teljesen átalakuljon. A gyógyulás útját be kell járnia, ami esetenként igen hosszadalmas és megtorpanásokkal tarkított lehet.
A legfontosabb az, hogy a páciens ne kudarcként élje meg, ha ekkor-akkor visszaesést tapasztal. A legtöbb ember ilyen esetben az előző egy-két hétben uralkodó pozitívabb lelkiállapothoz hasonlítja az aktuálisat, és emiatt könnyen elveszítheti a gyógyulásba vetett hitét és a folytatáshoz szükséges motivációját. Úgy érezheti, hiábavaló volt az egész eddigi erőfeszítése. Ezért én minden kliensemet időben felkészítem arra, hogy amennyiben visszaesést tapasztal az állapotában az előző egy-két hetihez képest, semmiképpen se essen kétségbe, ehelyett arra fókuszáljon, hogy mennyit fejlődött a kezelés kezdete óta. Az ideiglenes visszaesések ugyanis mindig csak a legutóbbi állapothoz képest tapasztalhatók, ha a kliens az aktuális közérzetét a hónapokkal korábbihoz hasonlítja, azonnal felismeri a fejlődést. Ez a felismerés pedig egyrészt megnyugtatja, hogy alapvetően jó úton jár, másrészt erőt is ad a továbbhaladáshoz.
Nagyon fontos tehát tudatosítani magunkban azt, hogy a mélyebb változásokat célzó folyamatokban mindig számíthatunk kisebb-nagyobb megtorpanásokra, hogy ezek a gyógyulás természetes velejárói lehetnek, de a kezdeti állapothoz képest rendszerint tapasztalható a fejlődés. Erre kell a figyelmünket irányítanunk, ennek kell energiát adnunk, akkor töretlenül haladhatunk előre a gyógyulás útján.