A homoszexualitásról

SzivárványNéhány héttel ezelőtt megjelent egy mesekönyv, ami országszerte nagy vihart kavart. Szereplői ugyanis nem a mesék világában megszokott karakterek, hanem társadalmilag marginalizált, hátrányos helyzetű emberek: egyesek valamilyen módon sérültek, mások nemzeti hovatartozásuk vagy szexuális irányultságuk alapján kisebbségi csoportokhoz tartozók. Ez utóbbi kategória váltott ki nagy felháborodást egyesekből, akik homoszexuális propagandának minősítették a kiadványt. A könyv híre ezután futótűzként terjedt, és számos ismert és kevésbé ismert ember mondta el róla a véleményét. Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, két egymásnak feszülő tábor alakult ki: a tiltakozóké és a támogatóké. Megszokhattuk már, hogy ha a politika beleavatkozik egy jelenségbe, az óhatatlanul szélsőséges állásfoglalást eredményez a polgárok részéről is, és valahogy mindig elvész az arany középút. Ez történt itt is. Heves indulatok, pro és kontra vélemények, alacsonyabb szinten anyázás – ezek jellemezték a könyv körül kialakult közhangulatot. Még a pszichológustársadalmat is megosztotta a jelenség: míg a szakemberek többsége jól fogadta a könyvet, akadtak olyanok is, akik kifogásolták annak tartalmát. Szakmai körökben is elindult a vita: helyes dolog-e olyan történeteket mesélni a gyermekeknek, melyeknek szereplői között homoszexuálisok is vannak, nem hat-e ez károsan szexuális fejlődésükre. Személy szerint úgy gondolom, az igazság (mint mindig) középen van. Jelen cikkemben ezt a véleményemet szeretném bővebben kifejteni.

Rögtön leszögezném: meggyőződésem, hogy ez a könyv nem jelent veszélyt senkire, nem ártalmas, egyetlen gyermek sem fog homoszexuálissá válni tőle. Ugyanakkor feleslegesnek tartom óvodáskorban az ilyen témák boncolgatását. Az efféle „érzékenyítés” 6-7 éves korig elkapkodott és irreleváns, kisiskoláskortól viszont már lehet létjogosultsága. Azok a szakemberek, akik kifejezték a könyvvel szembeni ellenérzéseiket, éppen arra hivatkoznak, hogy a legkorábbi életszakaszban történik meg az a pszichés kódolás, beíródás, ami majd a hosszan futó lelki programjaink bázisává válik. Vagyis az, hogy milyen ingerekkel találkozik a gyermek 6 éves koráig, meghatározhatja egész további életét. Ezzel teljesen egyetértek. Látni kell azonban azt is, hogy ez a nézőpont az igazságnak csupán az egyik oldala, nem veszi figyelembe ugyanis az ember spirituális dimenzióját, mechanikus akció-reakció viszonylatban szemléli a gyermek fejlődését, akinek, ha szerencsésen alakulnak a körülményei, akkor jól járt, ha nem, akkor „úgy járt”. Ha feltételezzük, hogy az élet nem véletlenszerű történések sorozata, hogy létezik egy magasabb rendű szervező-irányító elv, aminek következménye az az „előhuzalozottság” is, melynek egyfajta megnyilvánulása a genetika, akkor már láthatjuk, hogy a korai gyermekkorban végbemenő beíródást nem a vak véletlen vezérli, hanem az kódolódik be, aminek az alapjai genetikai szempontból már eleve adottak, és ami spirituális tekintetben sorsszerű. Ebből a nézőpontból vizsgálva a régebbi lélektani irányzatok szűklátókörűnek bizonyulnak, mivel alapvetően a materialista világképből indulnak ki (ahogy a tudomány általában), ezzel szemben a transzperszonális, és különösen a későbbi integrál pszichológia már értelmezni tudja a sorsszerűség kérdéseit is, mert nyitott az ember spirituális dimenziói felé.

Mindez esetünkben azt jelenti, hogy mesék önmagukban nem határozhatják meg egyetlen gyermek majdani szexualitását sem. Nem térítik le útjáról, ha életprogramja szerint heteroszexuális irányultságú, ugyanakkor, ha homoszexuális kódolást hordoz, akkor a gyermekkorban hallgatott meséktől függetlenül is nagy eséllyel a saját neméhez fog vonzódni. Gondoljunk csak bele logikusan: ha a nemi vonzalom azon múlna, hogy mit lát és hall a gyermek, akkor egyetlen meleg ember sem lenne a világon, hiszen szinte valamennyien úgy nőttünk fel, hogy kizárólag férfi-nő szerelemmel találkoztunk mind a valóságban, mind a fikciók világában. Csak az utóbbi időben hallunk az azonos neműek közötti vonzalomról rendszeresen, csak mostanság fordulhat elő, hogy két férfi megfogja egymás kezét az utcán, vagy két nő megcsókolja egymást nyilvánosan. Ugyanakkor homoszexualitás mindig is létezett, sőt az állatvilágban is fellelhető. Mindez jól mutatja, hogy a nemi vonzalom iránya nem attól függ, hogy mit látunk vagy hallunk a környezetünkben, nem lehet vele „megfertőződni”, alapvető sors-programjainkon múlik. Habár a szexuális irányultság hátterét a mai napig nem tudta teljes mértékben feltárni a tudomány, jelen ismereteink szerint legalább is részben genetikailag meghatározott. Mindez azt jelenti, hogy 6 éves korig is csak azoknál a gyermekeknél esedékes a „meséken keresztüli beíródás”, akiknél ez mesék nélkül is végbemenne, ahogyan azokban az évszázadokban is így történt, amikor kizárólag ellenkező neműek közötti szerelem jelent meg a mesékben (és a mindennapi életben is). Ettől függetlenül, ahogy már jeleztem, ebben az életkorban korainak tartom ezeket a témákat.

A homoszexualitás nem betegség (nem ragályos, semmilyen külső forrásból el nem kapható!), nem deviancia, semmiféle kárt nem okoz sem az egyénnek, sem a környezetének. Az ilyen ember, vonzalmának irányát leszámítva semmiben sem tér el a többiektől, ugyanolyan hasznos tagja lehet a társadalomnak, mint mindenki más. Az átlagostól eltérő irányultság el nem fogadása, a megbélyegzés, a kirekesztés, a bántalmazás azonban súlyos problémákat okoz mind egyéni, mind társadalmi szinten. Jelen korunk feladatai közé tartozik az individuális különbségek felvállalása és elfogadása, ezért hallunk mostanában többet erről a jelenségről, és nem azért, mert a homoszexuálisok száma megnövekedett volna. Tudományos becslések szerint minden országban, kultúrában kb. 4 %-ra tehető a melegek aránya, vagyis nagyjából minden 25. ember érintett. Ez egyben azt is jelenti, hogy a közvetlen környezetünkben is több homoszexuális ember él, legfeljebb rejtőzködésük miatt nem tudjuk róluk, hogy azok. A legkevésbé elfogadók, a leginkább kirekesztők jellemzően azok közül kerülnek ki, akik úgy hiszik, hogy egyetlen meleg embert sem ismernek személyesen, ami természetesen tévedés. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy a szexualitás nem egymástól elszigetelt kategóriákban értelmezendő, sokkal inkább skála természetet mutat, akkor még magasabb lesz azok száma, akik esetlegesen egy azonos nemű emberhez is tudnak vonzódni, miközben alapvetően heteroszexuálisnak tartják magukat. Nem ritka jelenségről beszélünk tehát.

Két dologra még szeretném felhívni a figyelmet. 1. A gyermek fejlődésében semmilyen törést nem okoz, ha szemtanúja annak, hogy két azonos nemű ember kifejezi egymás iránti gyengéd érzelmeit. A gyermeki lélek még elég tiszta és romlatlan ahhoz, hogy a valódi minőséget fogadja be, ő szeretetet lát ott, ahol az jelenik meg (függetlenül attól, hogy ez kik között jön létre), mert még mentes a felnőttek előítéletek által eltorzított szemléletétől. A heteroszexuális szülőpár veszekedése ennek megfelelően sokkal többet árt neki. 2. A homoszexualitást tűzzel-vassal irtóknak érdemes lenne kicsit magukba nézniük: miért zavarja őket ez a jelenség annyira. Ha biztosak a saját szexuális irányultságukban és a gyermeknevelési módszereikben, akkor miért és mitől rettegnek ennyire? Nem lehetséges, hogy azt igyekeznek mindenáron kontrollálni a külvilágban, amit önmagukban nem tudnak kellőképpen? Olykor mindannyiunknak érdemes egy kis önvizsgálatot tartanunk, hátha olyan dolgok kerülnek elő az árnyékszemélyiségből, amiket integrálva a továbbiakban tudatosabb, teljesebb és boldogabb életet élhetünk.

A homoszexualitás témáját sok művészeti alkotás dolgozza fel. Az egyik legjobb film a C.R.A.Z.Y., ami részletesen bemutatja egy meleg férfi útjának nehézségeit, buktatóit a gyermekkortól a felnőtté válásig. A film itt megtekinthető.

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

A homoszexualitásról bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Adam szerint:

    Szuper, hianypotlo gondolatok! Teljesen egyetertek! Koszi!

  2. Judit szerint:

    Kedves Adolf!
    A minap hallottam a rádióban erről a mesekönyvről. Nagyon megosztóak voltak a vélemények, valóban a két véglet csapott össze! :) Mint mindig, ha valami szokatlan dolog kerül napvilágra. Teljesen egyetértek a nézeteddel, miszerint az égvilágon senkinek nem ártanak a “más” emberek. Manapság nem eltitkolt dolog, ha politikusok, politológusok, dizájnerek, stb. bevallják, nyilvánosság előtt nembéli hovatartozásukat. Szerintem egy a lényeg, hogy ne erőltessük a kicsikre ezt a témát idő előtt. Ha, felmerül a kérdés, akkor vegyük elő a mesekönyvet! Üdv! Judit

Hozzászólás a(z) Judit bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!