A közérzetjavítás titka és szabályai

közérzetjavításNéhány nappal ezelőtt levelet kaptam egy fiatalembertől, aki afelől érdeklődött, hogy milyen irányzatot képviselek mint pszichológus, hogyan dolgozom a klienseimmel. Azt írta, ő elsősorban az analitikus megközelítésben hisz, nincs szüksége kognitív „trükkökre”. A kognitív irányzat vezérelve az, hogy végső soron minden a gondolkodásunkon, illetve azon az információfeldolgozási módon múlik, ahogyan leképezzük a világot önmagunk számára. Egyes emberek felfogása szerint azért „trükkös” a pozitív gondolkodás fontosságát hangsúlyozó megközelítés, mert ezáltal a személy hitegeti, becsapja önmagát. Ugyanis hiába mondogatjuk, hogy csodaszép életünk van, ha nem hiszünk ebben. Ez pontosan így is van. Ugyanakkor ennek a felfogásnak a hátterében a pozitív gondolkodás téves értelmezése áll. Nem az a feladatunk ugyanis, hogy elhitessük magunkkal, hogy a rossz valójában jó, hanem hogy 1. megkeressük életünkben a szép dolgokat és a figyelmünket azokra irányítsuk, 2. nézzünk szembe a rosszal és fogadjuk el azt, annak felismerésével, hogy a legnehezebb helyzetekből is tanulhatunk, profitálhatunk. Sőt, még csak azokból igazán. Ha megértjük, hogy az életünkben megjelenő, kialakuló rossz dolgok is értünk, és nem ellenünk vannak, máris pozitívba fordítottuk a gondolkodásunkat mindenféle önáltatás nélkül.

Az ellentétek vonzása csupán a látszat szintjén érvényesül. Mélyebb szinteken az azonos vagy hasonló minőségek vonzzák egymást. A magyarázat rendkívül egyszerű: a világon minden rezgéseket bocsát ki magából, és ezek közül hasonló a hasonlóra rezonál. A kisugárzott energia a vele azonos rezgésszinten levő energiákat találja meg és vonzza be. Ezért van az, hogy a panaszkodó embereknek egyre rosszabb, az optimistáknak pedig egyre jobb lesz az életük. Mindenkihez az tér vissza ugyanis, amit a gondolataival, az érzelmeivel sugároz magából.

Hogyan változtasson az életén az, aki pesszimizmusra hajlamos? Előbb neki kell változnia. Mégpedig úgy, hogy elkezd másképpen gondolkodni, egy másféle perspektívából nézni a világot. Ez nem megy azonnal, és nem is könnyű. Beidegződéseink roppant makacsak lehetnek. A fokozatos változásban segít, ha pozitív ingerekkel vesszük körül magunkat. Hagyjuk abba a panaszkodást és az önsajnálatot, és olvassunk lelkesítő könyveket, hallgassunk/nézzünk ilyen hatású hanganyagokat, videókat. Engedjük őket hatni ránk! Amit sokszor látunk, hallunk, tapasztalunk, az előbb-utóbb lelki programunkká válik.

A ránk ható ingerek tudatos megválasztása a legegyszerűbb módja annak, hogy elinduljunk a jó közérzet felé vezető úton. És ezt az elindulást egyre gyorsuló haladás fogja követni, mert a vonzás törvényének megfelelően úgy érzi az ember, hogy nemcsak ő közeledik a célja felé, hanem az is elmozdulni látszik őfeléje. Úgy is mondhatnám, hogy pozitív hozzáállással az ember bevonzza életébe a jót.

A haladásnak, a sikeres változásnak azonban van két titka, melyeket ha nem ismerünk, akkor már az elindulás is bizonytalan lehet, és útközben is könnyen megtorpanhatunk és feladhatjuk.

  1. szabály: Legyen előttünk a cél, de ne folyton azt kémleljük, hanem a jelen pillanatot éljük meg! Sok elégedetlen, rosszkedvű ember túl nagynak találja a távolságot a kiindulási és a célállapot között, és úgy érzi, sohasem fog eljutni az utóbbiba. Ha folyton a távolba meredünk, akkor frusztrációt élhetünk meg, és elveszíthetjük a motivációnkat. Pozitív irányba változni úgy lehet, ha az ember az apró eredményekre figyel. Ne azt nézd, hogy milyen messze van még a cél, hanem azt, hogy elindultál, tettél pár lépést, és kicsivel máris jobban érzed magad. Ez az öröm fog továbbsegíteni az úton.
  1. szabály: Mindenkinek vannak néha rossz napjai. Ez így természetes. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy visszaesett a fejlődésben. Már egészen jól voltam, és tessék, most megint rossz – gondolhatja. Olyan érzése lehet, hogy minden hiábavaló volt. Ez a másik csapda, amelybe beleesve az ember elbátortalanodhat és feladhatja a küzdelmet. Ilyenkor roppant fontos, hogy ne az egy-két héttel azelőtti lelkiállapotunkhoz hasonlítsuk a mostanit, hanem ahhoz, amellyel egykor elindultunk a változás útján. Fogadjuk el, hogy nincs egyenes vonalú felfelé ívelő fejlődés, mindig vannak megingások, apró visszaesések, de hosszú távon tekintve látható az eredmény. Íme, egy újabb tipp, hogy miként tudjuk az aktuálisan negatív hangulatot pozitívba fordítani.
Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

Van véleményed? Mondd el gyorsan!

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!