Előző blogbejegyzésemben arról írtam, hogy jelenlegi korunkban régi hitrendszerek dőlnek meg, az ember egyre tudatosabbá válik, és igény támad benne arra, hogy felelősséget vállalva önmagáért, saját maga határozza meg, milyen irányt vegyen az élete. Ez a tendencia az egészség-betegség területén is egyre szembeötlőbb. Egy-két évtizeddel ezelőtt még a legtöbben úgy gondoltuk, elsősorban az orvos és a gyógyszerek hivatottak arra, hogy kigyógyítsanak bennünket a betegségeinkből, ma viszont számos olyan e-mailt kapok, amelyben a levélíró valamilyen természetes gyógymódot keres a problémájára. Az ember ébredőben van, és már látja, hogy csak úgy tarthatja fenn, illetve állíthatja vissza egészségét, ha kezébe veszi saját sorsát és a természet felé fordul.
Annál is inkább üdvözlendő változás ez, mert véleményem szerint, mára sajnos teljesen általánossá vált a diagnózisok (és mellé a gyógyszerreceptek) túl könnyelmű osztogatása. Ez nem az orvosok hibája, inkább azé a nyugati világot jellemző tendenciáé, amely a szintetikus kemikáliák gyártását és forgalmazását is a mindent behálózó profitorientált rendszer részévé tette. Az orvos a legnagyobb jóindulata ellenére is ennek a rendszernek a része. Gyökeres változás akkor következhet be, ha a világon elegendő számú ember, eléggé nagy tömeg ébred rá a természetes kezelési alternatívák szükségességére, és ilyen módon a gyógyszergyártó cégek bevétele megcsappan. Az igazság az, hogy ezt a nyereségközpontú rendszert ma az egyszerű átlagemberek tartják fenn azzal, hogy nem foglalkoznak eléggé a megelőzéssel és amikor kialakul egy-egy egészségi probléma, akkor elsősorban a gyógyszerektől várják a gyógyulást.
Mindig kihangsúlyozom, hogy nem vagyok gyógyszerellenes. Bizonyos esetekben nagy szükség van ezekre a szerekre. Azzal nem értek egyet, amikor a szintetikus kemikáliák szerepét a szervezet csodálatos öngyógyító képessége fölé helyezzük, illetve amikor tudatos, érző embereket üres pszichiátriai kategóriákba besorolható elemekként kezelünk. Sok olyan személy keres fel, aki már megkapta a diagnózisát és hozzá a gyógyszereit, de érzi, hogy ettől még nem került közelebb a gyógyuláshoz. Sokszor előfordul, hogy néhány beszélgetés és bizonyos gyakorlatok elvégzése után eltűnnek vagy legalább is sokat enyhülnek a tünetei. Olyannyira, hogy valószínűleg ebben az állapotában már nem kapná meg azt a diagnózist, amit három-négy héttel azelőtt. Ilyenkor mi a helyzet? Ez az ember valóban beteg volt, vagy csak egy, az átlagosnál súlyosabb pszichés állapotba került, amit könnyelműen betegségnek diagnosztizáltak és gyógyszert írtak fel rá? Nagyon messzire vezető kérdések ezek, hiszen a ma általánosan elfogadott egészség-betegség kategóriák valódiságát kérdőjelezik meg. Tulajdonképpen sokkal közelebb kerülünk az igazsághoz, ha ezeket az állapotokat egy skála végpontjaiként értelmezzük, nem pedig egymást kizáró kategóriákként. Erről a témáról egy régebbi blogbejegyzésemet ITT olvashatod el.
A pszichés zavarok gyógyszeres kezelése még több kérdést vet fel, mint a szervi szinten megjelenő betegségeké. Utóbbi esetben ugyanis megfigyelhető az elváltozás, és ezért könnyebben lemérhető a gyógyszer hatása is. A pszichiátriai kórképek esetében azonban sokszor egyáltalán nem ragadható meg a probléma szervi szinten. Egyszerűen a szervezetben nem találják az okát. Mégis általános gyakorlat, hogy olyan szintetikus készítményekkel kezelik a problémát, amelyek a fizikumban fejtik ki hatásukat. Sokáig gondolkodtam, hogy megosszam-e a blogomban az alábbi videót. Nem szeretnék ugyanis senkit teljesen elidegeníteni a gyógyszerektől, hiszen azokra bizonyos esetekben szükség lehet. Viszont úgy gondolom, mindenkinek joga van tudni az árnyoldalról is. Ezért beágyazom a videót, és Rád bízom, kedves olvasóm, hogy megnézed-e. A címe: A pszichiátria igazi arca. Roppant tanulságosnak tartom.