A pszichológus tanácsai, hogy jól induljon 2015.

2014 or 2015, opposite signsAz évek váltakozása lehetőséget teremt számunkra, hogy olykor visszanézzünk az elmúlt időszakra, és megállapítsuk, olyan irányba halad-e az életünk, amilyenbe szeretnénk. Szükségünk van arra, hogy időnként önvizsgálatot tartsunk, hogy felmérjük elért eredményeinket és új célokat tűzzünk ki magunk elé. Ilyen alkalom a néhány nap múlva bekövetkező évváltás is. Használjuk ki arra, hogy olyan utakat, irányokat nyissunk az életünkben, amelyek lehetővé teszik, hogy megbirkózzunk korábbi problémáinkkal és számunkra kielégítőbb jövőt építsünk ki magunknak. Ehhez adok egy kis segítséget ebben a bejegyzésben.

A jövőnket mindig az határozza meg, ahogyan a jelenben gondolkodunk, érzünk, cselekszünk. Ezért ha a későbbiekben másféle életet szeretnénk élni, akkor most kell elkezdenünk a változást, a változtatást. Ahhoz azonban, hogy a szebb jövőn hatékonyan dolgozhassunk, szükség van arra, hogy 1. tisztán lássuk, mit szeretnénk, 2. felismerjük azokat a lelki berögződéseinket, amelyek eddig útjában álltak a megvalósulásnak, 3. konkrét tervet készítsünk arra, hogy miként fogjuk elérni céljainkat. A legtöbb újévi fogadalom azért hiúsul meg, mert nem áll mögötte tudatos elemzés és igazán erős akarat. Bármi is legyen a célod a következő évben, ugyanazokon a lépéseken kell végigmenned, hogy sikeres lehessél. Ezek pedig a következők:

1. Gondold át és határozd meg, hogy mit akarsz! Lehet, hogy furcsán hangzik, de a legtöbb embernek komoly fejtörést okoz, amikor megkérdezik tőle, hogy pontosan mit is szeretne. Leginkább olyan általános válaszok hangzanak el, mint „szeretnék boldog lenni” vagy „szeretném jól érezni magam”. Mindannyiunk végső céljai ezek, de meg kell fogalmaznod, hogy mitől lennél boldogabb, mitől éreznéd jól magad. Ha konkrét képed van erről, akkor már „képes” lehetsz elérni is azt, anélkül azonban csak hánykolódsz az élet tengerén. Az első lépés tehát az, hogy alkoss magadnak belső térképet a tájékozódáshoz.

2. Határozd meg, hogy mik azok a gátló tényezők benned és az életedben, amelyek megnehezítik a célod elérését! Az akadályok szinte minden esetben bennünk vannak, aztán ezek esetleg kivetülhetnek és manifesztálódhatnak a körülményeinkben is. De mivel belülről erednek, csak ott változtathatóak meg. A feloldásukhoz azonban először fel kell ismernünk őket. Gondold végig az előző évet vagy éveket, és mély önvizsgálattal próbáld meghatározni, hogy eddig milyen szokások, lelki programok akadályoztak meg a céljaid elérésében. Ha egyedül nem megy, érdemes pszichológus vagy ún. life coach segítségét kérni ehhez.

3. Határozd meg belső erőforrásaidat, melyek segítségedre lehetnek a célod elérésében! Ezek adhatnak ugyanis eszközöket a kezedbe, melyekkel megvalósíthatod az álmaidat. Ahhoz, hogy az életben sikeresnek és boldognak érezhessük magunkat, az erősségeinkre kell koncentrálnunk a gyengeségeink helyett. Olyan utat válassz a céljaid eléréséhez, amelyen az erősségeidre támaszkodva juthatsz előre! Az előző lépésben meghatároztad a korlátaidat, mert ezek ismerete fontos ahhoz, hogy fokozatosan leépíthesd őket. Most viszont az erőforrásaidat is fel kell térképezned, mert a kulcsot ezek adják a pozitív változáshoz.

4. Készíts tervet, amely révén a kívánt irányba tudod fordítani az életed! Korlátaid és erősségeid ismeretében alkoss meg egy olyan évi tervet, amely a lehető legnagyobb mértékben kizárja a külső-belső akadályozó tényezőket és az erőforrásaidra épít. A tervet bontsd fel kisebb lépésekre, határozz meg részcélokat és mindegyikhez tűzz ki egy nem túl merev határidőt. A részcélok legyenek reálisak, de kellő kihívást is jelentsenek! A terv legyen mindig kéznél, minden egyes nap jusson eszedbe!

5. Ne a végső célt kémleld, hanem az utat élvezd, ami elvezet odáig! Amikor elindulsz a fejlődés útján, akkor roppant fontos, hogy a figyelmedet az apró eredményekre helyezd, és ne folyton a távoli célra fókuszálj! Ha utóbbit teszed, akkor állandó frusztrációt élhetsz meg, amely elbátortalaníthat és elveheti a kedved a folytatástól. A kitartáshoz nélkülözhetetlen folyamatos motivációt az adhatja meg, ha felismered, hogy milyen eredményeket értél el eddig, és ezeknek örülni tudsz. Ne azt nézd, hogy mekkora utat kell még bejárnod a céljaid eléréséhez, hanem azt, hogy máris mekkora utat megtettél az elindulás óta!

Kívánom, hogy a következő év a Te számodra is meghozza a kívánt eredményeket, kedves Olvasóm, és bízom benne, hogy ehhez egy kicsit én is hozzá tudok járulni a blogommal, a leveleimmel, a videóimmal. Találkozunk jövőre is. :-)

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

Van véleményed? Mondd el gyorsan!

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!