Az ember társas lény, aki igényli mások közelségét, elismerését, szeretetét. A legtöbben mégis igazolhatjuk, hogy nem könnyű dolog emberek között élni. A stresszhelyzetek jelentős része a munkahelyünkön adódik, és ebben sok esetben a munka nehézségei mellett a munkatársak és a főnök velünk szemben tanúsított viselkedése is meghatározó tényező. Mások elsősorban családi diszharmóniától szenvednek, amelyért szintén a nem megfelelő személyközi viszonyok tehetők felelőssé. Szorongásaink tehát általában társas kapcsolatainkra vezethetőek vissza, vagy azokban csapódnak le. Miért van ez így?
Legfőbb oka az, hogy a szocializált viselkedés sok-sok interakciós szabály megtanulását és betartását feltételezi. Az ember nem fejezheti ki azonnal és közvetlenül minden érzését, nem élheti ki mindenféle ösztönét. Viselkednie kell! A szabályok meghatározzák megnyilvánulásaink helyét, idejét, mikéntjét, és ezekhez alkalmazkodnunk kell. Csak így lehetünk elfogadott, elismert és „megfelelő” tagjai a közösségünknek, illetve a szélesebb értelemben vett társadalomnak. Hányszor fordult már elő veled, hogy belül forrtál a dühtől, de kifelé ezt nem mutathattad, netán még mosolyognod is kellett. Olykor-olykor talán az is megtörtént, hogy szomorúságodban a könnyeiddel küszködtél, mégis erősnek és jókedvűnek mutatkoztál. Mindenkinek van ilyen élménye. Miért teszi ezt az ember? Azért, mert szocializációnk során a szabályokat belsővé tesszük, és ennek megfelelően lassan, mint önmagunkkal szemben támasztott elvárások jelennek meg az életünkben. Férfiként nem azért nem ildomos nyilvános helyen sírni, mert ezt bármilyen törvény tiltja, hanem mert a kulturálisan belénk kódolt (egyébként helytelen) felfogás szerint magára valamit is adó férfi a gyengeség kimutatását nem engedheti meg magának. A dühkitörések sem önmagukban szegnek szabályt, hanem a társas megítélésünket rontják.
A szabályokra szükség van. Minden rendnek ezek képezik az alapját. A modern nyugati ember azonban gyakran átesik a ló túloldalára. Felgyorsult világunkban egyre több inger ér bennünket, így mind több előírt viselkedési mintát kell elsajátítanunk és belsővé tennünk ahhoz, hogy az élet bonyolult játékszabályainak megfeleljünk. A társadalom, amelybe beleszülettünk, kicsiny korunktól kezdve arra nevel bennünket, hogy csak akkor érezhetjük magunkat értékes embernek, ha megfelelünk ezeknek a szabályoknak. Így az ember motiválttá válik, hogy „jó játékos” legyen. Ez viszont sok esetben csak az érzések és az ösztönök lefokozása vagy teljes elfojtása révén valósulhat meg.
Az így kialakuló személyiség felelősségteljes, megbízható, szorgalmas. Hivatásában kifejezetten elismert és sikeres lehet. Érzelmeit ellenőrzése alatt tartja; környezete nyugodtnak, higgadtnak (esetleg kicsit jellegtelennek és unalmasnak) ismeri. Mivel a szabályok szerint rendezi be életét, ismerősei, munkatársai többnyire kedvelik, ritkán kerül sor összetűzésekre. Azt azonban csak ő tudja, hogy szíve szerint hányszor fejezné ki indulatait. De mivel a belsővé vált szabályrendszer szerint „viselkedni kell”, ezért ezek a kitörések általában elmaradnak.
Ez lehetne a tipikus szorongásos személyiség leírása. Lehet elismert és sikeres, de gyakran tapasztalja, hogy fáj a nyaka és a válla. Idővel esetleg komolyabb egészségi problémák is jelentkezhetnek nála. Belső világát is a feszült készültség határozza meg – igyekszik mindent pontosan megtervezni, ő az, aki szerint „jobb félni, mint megijedni”. A spontaneitás hiánya és az érzések túlzott kontroll alatt tartása okozza azt is, hogy az érzelmeket nem éli meg, ritkán tud felszabadultan örülni. Mintha tudatosan igyekezne közelíteni egymáshoz pozitív és negatív érzelmeit, és ezzel mindegyik intenzitását lefokozza.
Hogy a szorongó személyiség a szigorú interakciós szabályok közé szorított társadalmi normák és elvárások eredménye, azt az is bizonyítja, hogy a természetben élő, törzsi népcsoportoknál a szorongás, és az ahhoz kapcsolódó egészségi problémák szinte ismeretlenek. Az amerikai-európai modern életvitel is olyan érem tehát, amelynek két oldala van – számos pozitív és negatív hozadéka is azonosítható.
Ezek után joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi a megoldás, hogyan lehet a szorongó személyiséget megváltoztatni, fellazítani. Mivel a szabályok, melyek létrehozták, rajtunk kívül állnak, azokat nem igen tudjuk befolyásolni. Így az a lehetőség marad, hogy önmagunkon dolgozunk. Felismerjük, hogy a szabályok nem önmagukban ártanak nekünk, hanem azáltal, hogy túlságosan is belsővé tettük őket. Így már nem külső normaként határozzák meg személyiségünket, hanem belső, önmagunkkal szemben támasztott elvárásként. Márpedig ami belül van, arra képesek vagyunk akaratlagos hatást gyakorolni. Kitartó és hosszadalmas munkával átminősíthetjük túlságosan görcsös lelki beállítódásunkat. Ehhez egy szakember nagy segítséget nyújthat. A téma fontossága miatt még biztosan vissza fogok rá térni a közeljövőben.