Csakra-pszichológia

A személyiségtipológiai rendszerek hosszú múltra tekintenek vissza, az emberek számos szempont alapján csoportosíthatóak, többféle kategóriába rendezhetőek. Széles körben ismert az irányultság (extroverzió-introverzió) vagy a temperamentum (szangvinikus, melankolikus stb.) szerinti besorolás, de az enneagram és egészen leegyszerűsített szinten az asztrológia is példaként említhető. A hiteles tipológiák sohasem túl merevek és determinisztikusak, az embernek elegendő teret biztosítanak a fejlődésre, a változásra, a kiteljesedésre.

Ugyanilyen rugalmas kereteket biztosító, kiegyenlítődési potenciált rejtő tipizálás a csakraműködés alapján is lehetséges. A földet az éggel, az állatot az Istennel összekötő ember hét fő csakrája közül a három alsó elsősorban a fizikai világban való eredményes helytállást, a három felső pedig főként a szellemi kibontakozást szolgálja. Az animális ösztönösséget és az isteni tudatosság lehetőségét egyaránt magában hordozó ember legfőbb feladata, hogy e két nagyon különböző minőség találkozási pontjában önmagára találjon és kiteljesedjen. E kiegyenlítődés helyéül a keleti spirituális hagyomány a középen álló szívcsakrát jelöli meg, ami az összekapcsoló, egységesítő szerepet tölti be.

Mivel a duális világban élő ember kibillenésre, az egyensúlyi állapotból való kizökkenésre hajlamos, beszélhetünk túlnyomórészt alsó és felső csakrás típusról, attól függően, hogy hol mutatkozik fokozottabb energetikai aktivitás, azaz az egyén a humán minőség melyik oldalát éli meg jobban.

Az alsó csakrás ösztönösebb embertípust elsősorban az érzelmei és a szenvedélyei mozgatják. Mélyen belemerül élete bonyolult szövedékébe, örömeit és fájdalmait intenzíven éli meg, létének nem, vagy csak alig ad tágabb szellemi perspektívát. Figyelme elsősorban a földi világra irányul, energiáit főként az abban való érvényesülésre fordítja. Ennek következtében mind a siker, mind a sikertelenség nagy hatást gyakorol az életére, az énképére, a közérzetére. Nem érti meg vagy akár le is nézi azokat, akik a számára megfoghatatlan elveket és az elvont szellemi értékeket többre becsülik, mint a személyes érdekeket és a közvetlen élvezeteket. Evilági irányultsága miatt önmagára és a sorsára kiemelkedő intelligenciahányados birtokában sincs valódi rálátása. Voltaképpen erre különösebb igénye sincsen, pedig a holisztikus szemléletmód hiánya rengeteg buktatót rejt és sok problémát okoz számára. Úgy hiszi, fő célját, hogy jól érezze magát az életben, a szükségletei kielégítése által érheti el.

Ezzel szemben a felső csakrás embertípus inkább szellemi beállítottságú, aki általában átfogó képet igyekszik kialakítani önmagáról és a létezés egészéről. Esetében az anyagi világ iránti érdeklődés csekélyebb vagy akár teljesen hiányzik, ezért kevésbé is találja fel magát benne, számára az abban való helytállás nehézkesebb lehet. Életét jó esetben magasabb rendű célok szolgálatába állítja, rosszabb esetben terméketlen túlgondolkodás vagy céltalan sodródás jellemzi mindennapjait. Az előző típusnál filozofikusabb és etikusabb beállítottságú, ami viszont egyrészt jellegzetes szellemi gőgöt és megnyilvánuló vagy latens felsőbbrendűség-tudatot teremthet benne, másrészt a gyermeki spontaneitás és játékosság rovására mehet. Az animális eredettől való eltávolodás az ösztön- és érzelmi élet gátlását okozhatja, ami többek között gyökértelenségben, elidegenedésben, belső üresség élményben nyilvánulhat meg nála.

A legtöbb ember valamilyen mértékben elhajlik az egyik irányba és feladata a másik, a tőle távolabb álló pólus erősítése, végső soron pedig a kettő közötti egyensúly megteremtése. A fejlődés célja a kiteljesedett egyén, aki a humán természet egészlegességét megélve mind az anyagi, mind a szellemi síkon otthonosan érzi magát. Így teljesíti be az ember küldetését. Mindez a közép harmóniáját és bölcsességét hordozó szívcsakra megfelelő működését feltételezi, ami elsimítva az ellentéteket lehetővé teszi az (ön)elfogadást és a szeretet megélését.

Erről és az ember kiteljesedésének sok más vonatkozásáról és lehetőségéről is részletesen írok a könyvemben, amelynek megjelenése a korábbi tervekhez képest kissé később, a téli vagy a kora tavaszi időszakban várható.