Életminőség Javító Projektum

nézz bele a tükörbeA Stresszdoki Program “születésnapjának” március 25-ét tekintem. Ekkor indítottam el a Facebook oldalt és adtam hírül, hogy olyan online lelkisegélyt kínálok minden érdeklődőnek, amely otthonról, akár ingyenesen is igénybe vehető. Azóta pontosan hét hónap telt el, és a Facebook oldalnak immár közel kétezer főt számláló követőtábora van.

 

 Június eleje óta olvasható a blogom és igényelhető a Stresszdoki-örömcsomag. Közel ötven blogbejegyzés született azóta és ötszáz olvasója van az Örömcsomagnak. A velem kapcsolatba lépő, hozzám tanácsért forduló emberek számára vonatkozóan nem tudok pontos adatot közölni, hiszen szinte naponta kapok olyan leveleket, melyek tárgya a munkámra reflektáló visszajelzés vagy segítségkérés. A hűvös, szakmaiaskodó távolságtartás helyett olvasóimmal közvetlen, baráti viszonyt igyekszem kialakítani és fenntartani, így mindenki számára lehetővé válik, hogy kapcsolatba lépjen és megismerkedjen velem.

 

A kezdetektől örömmel tapasztalom, hogy a Program elnyerte az emberek tetszését, hasznosnak találják, és érdeklődéssel várják az újításokat. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok. Nagy segítségnek bizonyulnak az Örömcsomagban közzétett tanácsok és tippek, a blogomban olvasható könnyen hasznosítható információk, a szorongásoldó és közérzetjavító természetes készítmények. Hálás és elismerő olvasói levelek jelzik munkám eredményességét, melyek engem is további lelkes munkára ösztönöznek.

 

Talán ennek is köszönhető, hogy a Stresszdoki Program folyamatosan bővül, egyre több lehetőséget kínál. A legfrissebb bővítés az Életminőség Javító Projektum elindítása, amelynek célja, hogy hathatós és gyakorlatias segítséget nyújtson azoknak, akik szeretnék kezükbe venni életük irányítását. A Projektum egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy az érdeklődők egy új úton elindulva több sikerélményt érjenek el, és egy szabadabb, minőségibb, anyagilag is stabilabb életet éljenek.

 

Eddigi munkám során azt tapasztaltam, hogy bár a visszajelzések szerint a Program a tanácsok, a tanított technikák és az ajánlott készítmények révén komoly segítséget nyújt a stresszoldásban és a közérzetjavításban, a szorongás oka a legtöbb esetben azokra a negatív életkörülményekre vezethető vissza, melyek között a személy él. Amíg ezeken nem tudunk változtatni, a szorongást csökkenthetjük ugyan, de lefokozott formában továbbra is életünk szerves része marad. Sok olyan emberrel megismerkedtem, akik számára a legnagyobb problémát a céltalanság okozza, az, hogy úgy érzik, nincsenek lehetőségeik. Mások betegségük vagy egyéb körülményeik folytán nem tudnak munkát vállalni, és otthonról végezhető jövedelmet biztosító tevékenységet keresnek, de csak komolytalan ajánlatokkal találkoznak. És olyanok is vannak, akik rendelkeznek állással, évek vagy évtizedek óta dolgoznak, de munkájukat nem szeretik, nem találják meg benne magukat, ezáltal ez az életterület hatalmas stresszforrást jelent számukra, és váltani szeretnének.

 

Az Életminőség Javító Projektumot azok számára indítottam el, akik motiváltak abban, hogy változtassanak az életükön, új lehetőségeket hódítsanak meg maguknak, és ezért készek kitartóan dolgozni. Az erős elhatározás központi fontosságú, hiszen bár én minden érdeklődő számára biztosítom az ingyenes támogatást, a megvalósítás az adott személy kezében van. Ezért olyan embereknek ajánlom a Projektumot, akik erős belső késztetést éreznek arra, hogy egy új, a mostaninál nagyobb lehetőségeket kínáló úton induljanak el, és elég kitartóak is ahhoz, hogy hosszú távú céljaikat megvalósítsák. Az eredmény gyümölcsöző saját vállalkozás lehet, amely kiváló életkörülményeket teremthet.

 

A Projektumról hamarosan bővebb információt olvashattok a Stresszdoki-örömcsomagban. Aki eddig nem igényelte, itt, a honlapomon még megteheti.

Illetve ha valakinek az érdeklődését felkeltette a lehetőség és kérdései vannak, skype-on léphet velem kapcsolatba. Skype nevem: Stresszdoki

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

Van véleményed? Mondd el gyorsan!

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!