Az anyagi jólét és a lelki jóllét sok ember értelmezésében szorosan összetartozik. Ők úgy gondolják, hogy a vagyonosabb emberek minden bizonnyal jobban is érzik magukat a világban, és a lépten-nyomon tapasztalható panaszkodásnak is gyakran a rossz anyagi/gazdasági helyzet az oka. Mások azt vallják, hogy „a pénz nem boldogít”, sőt, többször hallottam már olyan megnyilvánulásokat is, hogy „engem nem érdekel a pénz”. Utóbbi álláspontot sohasem értettem. Véleményem szerint a földi létben élő ember kénytelen foglalkozni a pénzzel, hiszen a leggyakrabban használt eszközünk, hogy megszerezzük azokat a dolgokat, melyekre szükségünk van. De mi akkor az igazság? Összefügg-e egymással a jó közérzet és a gazdagság? Ezt a kérdést igyekszem megválaszolni jelen bejegyzésemben felhasználva a témában végzett kutatások főbb eredményeit.
A felmérések tanulságai legegyszerűbben így foglalhatóak össze: bebizonyosodott, hogy igen erős kapcsolat van a szegénység és a rossz lelkiállapot között, ám ugyanez az összefüggés a jó közérzet és a gazdagság között nem mutatható ki. Vagyis a nélkülözés határozottan károsan hat a hangulatra, és szorongásra, depresszióra hajlamosít. Ugyanakkor a kiváló anyagi helyzet nem garantálja a jókedvet és a kiegyensúlyozottságot. Úgy tűnik tehát, hogy jó közérzetünk szempontjából roppant fontos, hogy mindenünk meglegyen, amire szükségünk van, de a felhalmozott tartalékok már nem növelik tovább boldogságszintünket.
Kinek ne jutott volna már eszébe, hogy szebb és jobb életet élhetne, ha gazdag lenne? Azt is mindannyian megtapasztalhattuk már, hogy mennyi ideig tart az öröm és az elégedettség, ha valamit megszerzünk magunknak. Általában mindössze egy-két napig, utána természetesnek érezzük, hogy birtokoljuk az adott értéket, és átveszi az öröm helyét a szerzésvágy valami más iránt fellobbanó újabb késztetése. Ez a dúsgazdag emberek esetében is ugyanígy működik, és ezzel magyarázható, hogy sohasem érzik azt, hogy mindenük megvan a boldogsághoz, mindig kell még valami hozzá. Így a vagyonos ember a pénz által biztosítható jó közérzetnek csupán azt a szintjét tapasztalhatja meg, melyet az a személy, aki bár nem nélkülöz, de anyagi helyzetét tekintve nem is kiemelkedően sikeres.
Az anyagiakhoz való hozzáállásunk igen különös, sokan afféle tabuként kezelik ezt a területet. Nagyon gyakran tapasztalom, hogy a legtöbb ember ambivalens viszonyban van a pénzzel – egyrészt nagyon vágyik rá, másrészt fél is tőle, egyfelől egy szebb és könnyebb élet feltételének tekinti, másfelől a korrupció és a társadalmi igazságtalanság eszközének. Nagyon sokan azt hallottuk gyerekkorunkban, hogy a pénz „piszkos dolog”, amely információ aztán a tudattalanba lesüllyedve egy életen át meghatározhatja az anyagiakhoz való ösztönös viszonyulásunkat és sikerességünket. Ezen a területen is érvényesül az az általános elv, hogy a körülményeinkben beálló változásokhoz előbb belül kell átalakulnunk. Az anyagiak bevonzásához le kell számolnunk a pénzhez fűződő negatív tudattalan beidegződéseinkkel. Ahogy egy kalapácsot vagy egy citromfacsarót sem ruházunk fel mindenféle pozitív és negatív jelzőkkel, csak egyszerűen használjuk őket a célra, amire szolgálnak, úgy a pénzt is meg kellene szabadítanunk a hozzá tapadó érzelmektől, és akként kellene kezelnünk, ami. Fel kell ismernünk, hogy a pénzenergia éppen olyan értéksemleges erő, mint minden más jellegű energia az életünkben. A bőség egy és oszthatatlan, nem bontható fel jónak címkézett lelki bőségre és rossznak minősített anyagira. A pozitív beállítódású ember a bőség egészét vonzza magához, a negatív szemléletű pedig egészét taszítja.
A kutatások eredményei alapján kijelenthetjük, hogy a pénz valóban nem boldogít, viszont a hiánya komoly gondokat okozhat lelki életünkben is. Igyekezzünk ezzel az eszközzel szemben is reális és pozitív viszonyt kialakítani, és az áldásos bőség anyagi szinten megnyilvánuló formájaként kezeljük, a hiánytudatra épülő negatív érzelmi sémáink önsorsrontó ápolgatása helyett.