Az ember szubjektív lény. Mindannyian eltérő módon szemléljük és értelmezzük a minket körülvevő világot. Éppen ezért a Valóság objektív meghatározása szinte lehetetlenség, ahányan vagyunk, annyiféle alternatív valóság létezik. Ennek lélektani oka a projekció: egyéni bensőnket vetítjük rá a világra, így a realitásnak hitt képben önmagunk tükröződését látjuk. Mivel mindannyian másfélék vagyunk, a reflexió is egyéni. A legtöbb személyközi konfliktust ez szüli; mindenki meg van győződve a saját igazáról, pedig az egyén igazsága mindig csak az ő nézőpontjából szemlélve igazolható.
Minél tisztábban látjuk gondolkodásmódunk szubjektív jellegét, annál kiegyensúlyozottabb életet élhetünk. Fel kell ismernünk, hogy a minőség nem a megfigyelés tárgyában, hanem a megfigyelő szemében van. Ez az oka annak, hogy ugyanazon helyzetet vagy személyt eltérő módon ítélünk meg. Van, akinek egy hosszú utazás felszabadító élményt jelent, és van, akinek terhet; egyesek szimpatikusnak találják X.Y.-t, mások antipatikusnak. A szóban forgó helyzet vagy személy ugyanaz, mégis egészen másként reagálnak rá a különböző emberek. Ez jól szemlélteti, hogy viszonyulásunk elsősorban a saját belső (ám kivetített) lelki minőségünktől, és csak másodsorban a viszonyulás tárgyának valós tulajdonságaitól függ. Ezt a pszichológiai törvényszerűséget fejezi ki az ismert közmondás: „Ki mint él, úgy ítél”.
A harmonikus emberi kapcsolatok megteremtéséhez és fenntartásához szükséges tudnunk, hogy minden ismerősünk kettős énnel rendelkezik: egyik az ő valódi egyénisége, a másik pedig az általunk rávetített személyiség, amelynek minősége többet árul el rólunk, mint őróla. Legszemléletesebben talán így írhatnám le ezt: mi vagyunk a vetítőgép, ő pedig a vászon. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy milyen típusú emberekkel találkozunk gyakran, hiszen bennük a saját leghangsúlyosabb vonásaink tükröződnek vissza. Ezáltal környezetünk tárgyilagos megfigyelése komoly segítséget nyújthat önismeretünk fejlesztésében.
Mivel az ember legfontosabb életfeladata a folyamatos fejlődés és végső soron az ego meghaladása, ezért sorsszerűen megtaláljuk azokat a személyeket, akik visszatükrözik legrejtettebb vonásainkat, hajlamainkat, mozgatórugóinkat. Amennyiben nem vagyunk eléggé tudatosak, akkor ez konfliktusok lavináját indíthatja el. Ha viszont sikerül belátnunk, hogy a másokban észlelt vonások nagy részét mi magunk kölcsönözzük nekik, akkor ez a felismerés nemcsak lelki fejlődésünkben jelent hatalmas előrelépést, de kapcsolataink minőségét is nagymértékben javítja.
Fontos tudnunk, hogy például a közeli hozzátartozóink iránt érzett, hosszú ideje magunkkal cipelt neheztelések a fel nem dolgozott, ki nem oldozott saját lelki gubancainkra mutatnak rá. Amikor valamely családtagunkkal évek vagy netán évtizedek óta húzódó konfliktust kellene megoldanunk, akkor többnyire nem az ő személyével van dolgunk, hanem azzal a képpel, ami bennünk él róla. Ezért a viszonyok rendezéséhez, a megbocsátáshoz a legtöbb esetben nincs is szükség a másik emberrel való közvetlen érintkezésre. A kapcsolat helyreállítása akár a távolból, az illető személy tudta nélkül is megtörténhet azáltal, hogy megbékélünk azzal a személyiséggel, amilyennek eddig megéltük őt, és ennek következtében önmagunkhoz is közelebb kerülünk. Megváltozott viszonyulásunk finom rezgéseit idővel a másik ember tudattalanul is felfogja, aminek hatására a továbbiakban ő is ennek megfelelően fog viszonyulni hozzánk.
Pszichológusként gyakran tapasztalom, hogy a kliensek pszichés problémáit, lelki sérüléseit nem feltétlenül a valós körülmények okozzák, hanem az események szubjektív leképezései, az a mód, ahogyan megélik a történéseket. Például egy kétgyermekes családban az idősebb gyermek érezhet testvérféltékenységet akkor is, ha a szülők erre semmiféle valós okot nem adnak. Az alaptalan féltékenység is lehet éppen olyan heves, és okozhat éppen akkora lelki sérüléseket, mint amikor a szülők valóban megkülönböztető bánásmódot alkalmaznak. Felnőttként azonban már az ember bizonyos fokig képes arra, hogy felülvizsgálja szubjektív látásmódját, hogy különbséget tegyen valódi és általa kivetített minőség között. Minél inkább birtokába jutunk ennek a képességnek, annál könnyebben teremtjük meg lelki békénket.