Mi van szorongásaink mélyén? – 2. rész

GárdonyiAz a hármas rétegződés, melyet a cikk első részében felvázoltam, jól szemlélteti, hogy a szorongás több szinten megragadható, és alaposabb megértéséhez igen mélyre kell hatolnunk. Az energetikai tartomány alapvetően nem tudatos, és főleg nem racionális elven működik. Ezért tapasztaljuk számtalanszor, hogy habár pontosan tudjuk, hogy nincs rá okunk, mégis szorongunk, hogy zsigerileg reagálunk bizonyos helyzetekre, és félelmeink egy részére egyszerűen nem tudunk magyarázatot adni. Egy nehezen meghatározható, múltunk sémáiban gyökerező, eredendő bizonytalanság kerít hatalmába bennünket, melyet nem tudunk értelmezni.

Minél több tapasztalatot gyűjtök a segítő munkában, annál inkább azon az állásponton vagyok, hogy nem is szükséges mindent értelmeznünk. Nagyon jó, ha fel tudjuk tárni a lelki folyamataink okait, de ha ez nem sikerül, az sem feltétlenül baj. Hiszen ahogy láttuk, a megértés és rálátás kognitív rétege alatt húzódó érzelmi-energetikai rendszer egészen másféle megközelítést igényel. A cikk első részében úgy fogalmaztam meg, hogy csak szeretettel gyógyítható. Márpedig a szeretetet nem értjük, hanem érezzük, átéljük, befogadjuk. Mint ahogy annak ellentétét is. Ha egy virágot úgy helyezünk el, hogy egyik oldalról napfény, a másikról árnyék érje, akkor az előbbi irányba fog elhajlani. A növény nem tudja, hogy a fény jó hozzá, hanem érzi azt. A kognitív képességeket teljes egészében nélkülöző élőlény a benne rejlő életprogramon keresztül azt éli meg, hogy a nap szereti őt, ami vonzalmat hoz létre. Ha felismerjük, hogy bennünk, emberekben is éppúgy működik a vonzás-taszítás ösztönelve, mint az élővilág primitívebb tagjaiban, akkor közelebb jutunk annak megértéséhez, hogy az energetikai tartomány harmonizálása miért éppen a szeretet, és nem a tudatosság révén történhet meg.

Ezért írtam korábban azt, hogy a valódi gyógyuláshoz szükség van a másik emberre, arra az empátiára és figyelemre, amit tőle kaphatunk. Idővel azonban ezt a pozitív beállítódást önmagunkkal szemben is érdemes kialakítanunk. A személyiségfejlesztő és terápiás munkában a pszichológus modellezi az elfogadó jó szülőt, hogy a kliensében is ilyen viszonyulás alakulhasson ki önmagával szemben. Az éltető szeretet ugyanis nem pusztán egy érzés, a személyközi kapcsolatok adok-kapok viszonyrendszerének a része, ahogy sokszor képzeljük, hanem az a megtartó, kiteljesedést lehetővé tevő erő, amit a napfény jelent a virágnak. Egy olyan pozitív, elfogadó attitűd, amely a világ egészéhez, és így az önmagunkhoz való viszonyunkat is jellemezheti. Egy személy elégedettségi és boldogságszintjét legfőképpen az határozza meg, hogy ez mennyire valósul meg az életében.

És így jutunk el a szorongás energetikai magyarázatához: a szorongó ember nem szereti, hanem éppen ellenkezőleg, bántja önmagát. A szorongó ember voltaképpen agresszív önmagával szemben. Ez az autoagresszió csapódik le szorongásban. Az alapját képező dühöt valamely külső helyzet vagy más személy váltja ki, de az elfojtás révén bennreked, és az illető önmaga ellen fordítja. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy milyen erős feszültséget kelt bennünk, ha a haragunkat nem fejezzük ki, ha azt lenyeljük, magunkba fojtjuk. Egyes emberek ezt rendszeresen megteszik, szinte állandó belső feszültséget generálva ezzel testükben, lelkükben. Bizonyos esetekben ez olyannyira általános, megszokott működésmóddá válhat, hogy az illető személy fel sem ismeri, hogy mennyi elfojtással él a mindennapokban. Az előzményekben láttuk, hogy az érzelmi-energetikai történések nem feltétlenül tudatosodnak. A szorongó ember tehát gyakran külső események és más személyek áldozatának éli meg önmagát, ezáltal sérül, és mivel mind a kompetens helyzetkezelés, mind a szeretetteli önelfogadás nehézségekbe ütközik, ezért saját sérültsége ellen fordul. Tapasztalataim szerint ez az önbántás, önostorozás a szorongás kialakulásának és fennmaradásának mélyebb oka, és ennek mechanizmusát fogom részletesebben kifejteni a cikk harmadik, befejező részében.

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

Mi van szorongásaink mélyén? – 2. rész bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Juli szerint:

    Alig várom a 3. részt!
    Köszönöm!

  2. tarca katalin szerint:

    Nagyon klassz! Ennek ellenere, nem hiszem, hogy mindenki tudja hasznälni.
    Körülöttem nincs olyan ember, aki maximälisan elvezne a bizalmamat. (Bocs, nemet gepröl irok, ezert nincsenek megfelelö ekezetek.)
    A ket ember, akitöl szeretni tanultam, a nagymamäm es a nevelöapäm több mint 20 eve halottak. Az anyäm egy mergezö szülö, aki kialakitott bennem egyreszt egy megfelelesi kenyszert, mäsreszt egy soha-nem-leszek-eleg-jo erzest.
    25 eve vagyok pänikbeteg. 20 eve csatlakoztam egy katolikus közösseghez, ami sokat jelentett es jelent. De hogy valaha is lehetek-e egeszseges, ezt ma mär nem hiszem. Megprobälom a lehetö legjobbat kihozni abbol, amim van… de ha van valami, amit soha nem felejtünk el, akkor az a felelem. Nem lehet a serpenyö mäsik oldalära annyi jot es szepet tenni, (leszakad), hogy visszabillenjen az egyensuly. Szerintem.

    • Pap Zsoltné szerint:

      Ne veszítse el a hitét! Olyan nincs, hogy nem változhat a helyzet, halálunk pillanatáig esélyünk van változni és változtatni. Ha, már felismerte mi okozza a gondot, azon kell dolgozni… De NE ADJA FEL!

      • Bálint Zsuzsánna szerint:

        Pontosan így gondolom én is, csatlakozok a biztatóhoz, bár tudom, nehéz dolgok ezek, de hiszem, h. önmagunk egészséges (feltétel nélküli) szeretetével olyan sokmindenben, változtathatatlannak tűnő dolgokban is lassan elindulhat a változás… Feladni egyszerűen nem érdemes…

    • Bálint Zsuzsánna szerint:

      Talán nem is az a cél, h. elfelejtsük a félelmet, hanem, ahogy Adolf is írta egy korábbi cikkében, eljussunk egy olyan pontra, amikor már nem bénít meg minket a múltbéli sérelmünk, s meg tudunk bocsátani, el tudjuk engedni, s tovább tudunk lépni. Később pedig akár oda is eljuthatunk, h. azt mondjuk, hálásak vagyunk azért, mert megtanított minket vmi nagyon fontosra. Lehet, idealistán hangzik, de nem gondolom úgy, h. lehetetlen eljutni erre a pontra…

  3. Greta szerint:

    Köszönöm a sok bátorító irást és hanganyagot!

  4. Ilona szerint:

    Hálás vagyok, hogy megjelennek a szorongással kapcsolatos cikkek, és a vélemények is.
    Én 66 éves vagyok, de napi harcban állok magammal, a félelmeimet szeretném legyőzni, de nem megy, én is hitehagyott vagyok, úgy érzem, hogy valami mélyen el van rejtve, amit még maga a teremtő sem tud feloldani.

    • Bálint Zsuzsánna szerint:

      Higyje el, Ő fel tudja, a kulcs, az I. lépes azonban az Ön kezében van. Kérjen bátran szakértői segítséget! Sokszor egy kompetens személy nagy löketet is tud adni, fel tudja csillantani a már csak pislákoló reményt. Megéri még a sokadik próbálkozás után is, személyszerint sok pszichológusnál megfordultam, s bár lassan érik be a gyümölcse, mindeniktől tanultam vmit, mindeniknek emlékszem meghatározó mondataira, amik olykor pont a legszükségesebb pillanatokban idéződnek fel bennem. Hálás vagyok nekik, értük, mert nélkülük valószínűleg nem lennék az, aki ma vagyok.

Hozzászólás a(z) Greta bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!