Utolsó cikkemet azzal zártam, hogy olykor a rosszat is meg kell élnünk, nem söpörhetjük a kellemetlenségeket szőnyeg alá. Azért kell erről írnom, mert azt tapasztalom, hogy egyes emberek értelmezése szerint a pozitív gondolkodás azt jelenti, hogy kizárólag a jó dolgokra kell irányítanunk a figyelmünket. Ez nem egészen így van. Ugyanis ha így teszünk, akkor strucc módjára homokba dugjuk a fejünket, nem vagyunk hajlandóak szembenézni a realitással.
A dualitás világában élünk. A jó csak a rosszhoz, a világos csak a sötéthez, a férfi csak a nőhöz, a jin csak a janghoz viszonyítva értelmezhető. Minden kétpólusú. Az egyes pólusok önmagukban nem jobbak vagy rosszabbak a másiknál, egyenértékűek és kiegészítik egymást. Csupán az ember címkéz és hoz értékítéleteket. A világban minden a kiegyenlítődésen keresztül történő fejlődésre törekszik. Vegyük csak a rombolás példáját, amit hajlamosak vagyunk rossznak címkézni, holott éppen ez a lebontó folyamat szükséges ahhoz, hogy meghaladhassuk a régi, mára aktualitásukat vesztett dolgokat az életünkben és újat teremthessünk a helyükön. A legtöbb ember éppen azokat az időszakokat és helyzeteket éli meg drámaként, amikor fordulóponthoz érkezik, és a sors jelez neki, hogy ideje változtatnia. Magunktól, bárminemű kényszer nélkül ezt ritkán tesszük meg, mert kötnek bennünket a szokásaink, a makacs beidegződéseink.
Többször írtam már arról, hogy a nehézségek is értünk vannak, nem ellenünk. Ezek jelek, melyek valamire fel kívánják hívni a figyelmünket. Tehát ne álljunk ellen nekik! Egy-egy helyzetet olyan mértékben szenvedünk meg, amilyenben árral szemben próbálunk haladni. A jelzéseket ne megszüntetni akarjuk vagy elmenekülni előlük, hanem figyeljük meg, hogy mit üzennek, és használjuk fel őket a fejlődésünk érdekében. Mit csinálok rosszul? Mi nem működik az életemben? Tényleg jó nekem az adott szituációban, vagy csak áltatom magam? Ezeket és hasonló kérdéseket érdemes feltennünk magunknak a nehéz élethelyzetekben.
A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy a problémákkal ne foglalkozzunk, és mindig csak az élet napos oldalára irányítsuk a figyelmünket. Ha így tennénk, akkor a teljességnek csupán az egyik pólusát igyekeznénk megélni, és azt nem lehet. Az élet célja az, hogy a két pólust a lehető legharmonikusabb módon egyeztessük össze, hogy kiegyenlítődésükkel egy új, teljesebb minőséget kapjunk.
Bizony, nem olyan nagy probléma, ha néha rosszul érezzük magunkat. Az ember pszichológiája szempontjából az ilyen állapotoknak is megvan a maguk létjogosultsága. Azt jelzik, hogy érdemes felülvizsgálnunk a helyzetünket, az életünket. Könnyíthetünk magunkon azzal, hogy igyekszünk pozitív megközelítésből szemlélni a történéseket, sőt, ezt érdemes is megtennünk. De ne csapjuk be magunkat, ne akarjuk önámítással elhárítani a megoldandó életfeladatainkat!
A következő bejegyzésben folytatni fogom a témát, és arra mutatok majd rá, hogy miért nem kell félnünk a rossz gondolatainktól és érzéseinktől. Sok ember küzd kényszeres negatív gondolatokkal, melyek rettegéssel töltik el őket. Néhány nap múlva arról írok majd, hogy miért felesleges ez a félelem.