Miként válhatsz azzá, akivé szeretnél? 3. rész – A gyakorlat

Buddha idézetAhogy ígértem, leírom, hogy milyen módszerrel tudod valóra váltani álmaidat és azzá válni, akivé igazán szeretnél. Következik a vizualizáció technikájának bemutatása lépésről lépésre.

Határozd meg, hogy pontosan mire vágysz és készíts róla mentális képsorozatot vagy egy rövid (1-5 perces) belső filmet. A film arról az állapotról szóljon, amikor már megvalósult, amit el kívánsz érni. Ha pl. a szociális fóbiádból szeretnél kigyógyulni, akkor képzeld el, ahogy nagyobb közösségben beszélgetsz, nevetsz, felszabadultnak érzed magad. Készíthetsz több rövid képsorozatot is az adott témában.

Amikor ez sikerült, dolgozd ki a filmet minél részletesebben. Ne csak lásd a jelenetet, hanem helyezkedj bele teljesen. Minden érzékszerved vegyen részt a munkában: halld a szituációra jellemző hangokat, érezd az illatokat, ízlelj, tapints! A cél az, hogy olyan élethűnek éld meg a belső filmed cselekményét, mintha az valóban megtörténne. (Előző bejegyzésemben már írtam arról, hogy az agy valóban nem is tesz különbséget.)

Keress egy csendes helyet, ahol senki sem zavar legalább fél óráig és lazulj el! Relaxálj és végezz hasi légzést. Ezzel ún. alfa állapotba kerülsz, és tudattalanod jobban megnyílik a befogadandó tartalmaknak. Ugyanezt a hatást érheted el akkor is, ha elalvás előtt vagy ébredés után gyakorolsz, amikor álom és ébrenlét határán vagy. Szánj mindennap legalább 15-20 percet a gyakorlásra, hogy vágymegvalósító belső filmjeid energiáját fenntarthasd. A rendszeresség nagyon fontos tényező.

Filmed lejátszása közben érezd jól magad! Csak így tudod feltölteni a képeket pozitív teremtő energiával. A rendszeresség és a kitartás mellett az is nagyon lényeges, hogy a képekhez érzelmek kapcsolódjanak. Ellenkező esetben erejük valószínűleg elmarad a megvalósuláshoz szükséges intenzitástól. A pozitív érzelmek átélése akkor sikerülhet, ha valóban meg tudod élni azt, hogy a vágyaidat már most elérted. A múlt és a jövő az emberi elme szüleményei, valójában mindig csak a MOST létezik, és úgy kell érezned, hogy most van meg, amit szeretnél, és most vagy az, akivé válni akarsz. A teremtés törvénye csak a jelen időt ismeri. Örülj annak és élvezd, hogy már megvan, amire vágysz. Lehet, hogy még csak bensődben, de ott már megvalósult.

Vágyaid eléréséhez, a sikeres teremtéshez még három nagyon fontos dolgot kell tudnod. (Annyira lényegesek, hogy akár ezekkel is kezdhettem volna a leírást.) Az egyik az, hogy csak olyan dolgot vagy képes tudatosan bevonzani az életedbe, amely iránt égető, szűnni nem akaró vágyat érzel, és sorsoddal összeegyeztethető. Számodra kevéssé lényeges tartalmakat nem tudsz életre hívni, mert nincs meg benned a megteremtésükhöz szükséges elsöprő intenzitású vágyenergia. A másik fontos szabály, hogy hinned kell abban, hogy valóban eléred a célod. Nem reménykedni és bízni kell, hanem megingathatatlan bizonyossággal és meggyőződéssel hinni! Ez kezdetben nehéznek bizonyulhat, de ahogy a körülmények lassan a vágyott irányba mozdulnak el, a hited is erősödni fog. Fontos továbbá az is, hogy a gyakorlást ne érezd tehernek, megerőltetőnek. Nem az segíti elő a képzeleti tartalmak megvalósulását, hogy „tökéletesen” végzed a gyakorlatot, hanem az, hogy átéled és élvezed. Ne feledd: a cél az, hogy vágyképeid mentális megjelenítése közben jól érezd magad. Hozzáállásod legyen könnyed és befogadó.

Jó és sikeres teremtést kívánok!

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

Miként válhatsz azzá, akivé szeretnél? 3. rész – A gyakorlat bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. VA szerint:

    Nekem 1,5 éve van egy égető vágyam, ami úgy tűnik hatalmas munkával, de megvalósulni látszik! És első perctől tényleg hittem benne, hogy ez sikerülni fog, minden gondolatom ezt akarta! Nagyon-nagyon közel állok most hozzá, s egészen biztos vagyok benne, hogy sikerülni is fog! Valamint már meg is fogalmaztam a következő vágyam, amire hamarosan teljes erővel tudok koncentrálni! :)

Van véleményed? Mondd el gyorsan!

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!