A világ, amelyben élünk, egy nagy, kollektív játszma színtere. Mi, emberek vagyunk a játékosok. Férfinak vagy nőnek születünk, ami máris kijelöli, hogy egyes helyzetekben miként kell viselkednünk. Bizonyos értékrendet képviselő család és társadalmi csoport tagjaként érkezünk, és elvárás, hogy a közösség normáinak megfeleljünk. Felnőve hivatást választunk, amelyhez szintén különböző magatartásminták tartoznak. Elvárják tőlünk továbbá, hogy életkorunknak és családi állapotunknak is megfelelően viselkedjünk – meglehetősen rossz szemmel nézik az emberek, ha például egy negyvenes éveiben járó családanya egyedül elmegy szórakozni.
Elvárások és szabályok rengetegében élünk. Ezek szerves részei a nagy, kollektív társasjátéknak, és jókora bátorság kell ahhoz, hogy az ember szembeforduljon a többség által kikiáltott normákkal. Sok kliensem esetében tapasztalom, hogy problémáit az erős belső ellentmondás és dilemma okozza: saját valódi természete szerint éljen, vagy behódoljon a társadalmi-közösségi elvárásoknak. Például néhány évtizeddel ezelőtt, különösen faluhelyen, még nagy szégyennek számított a válás, így sokan inkább rossz házasságban élték le az életüket, ahelyett, hogy változtattak volna. A modern korban az ember sokkal szabadabb, az individualizmus eszméje egyre meghatározóbb. Azt, hogy az ember néha átesik a ló túlsó oldalára és szabadossá válik, nem ennek a rovására kell írnunk; egész egyszerűen túl gyorsan változik a világ, és nem volt időnk megtanulni helyesen bánni a hirtelen jött szabadsággal.
Minden ember meghatározott életprogrammal születik. Gyermekkorunkban még többé-kevésbé emlékszünk erre, aztán a játszma játékosaivá válva lassan elfelejtjük. Lelki iránytűnk, belső hangunk folyamatosan jelez ugyan, de ezt hajlamosak vagyunk félvállról venni, különösen, ha az általuk mutatott irány összeütközésbe kerül a társadalmi elvárásokkal. A szabályok fojtogatóan szűk kereteket szabhatnak, és az ember élete során többször kerülhet olyan helyzetbe, amikor döntenie kell: megfeleljen a mások (illetve a szabályok interiorizálása folytán önmaga) által támasztott elvárásoknak, vagy a belső hangjára hallgatva a valódi útját kövesse.
Bizonyára Veled is előfordult már, kedves Olvasóm, hogy ilyen dilemmával kellett megbirkóznod. Nem egyszerű helyzet. Széllel szemben járni mindig sokkal nehezebb, mint hagyni, hogy arra sodorjon bennünket, amerre fúj. A legtöbb ember a könnyebbik utat választja, így az utóbbi módon él. Az átlagpolgár igyekszik beállni a sorba, és véletlenül sem akar kilógni belőle. „Helyesen” akar viselkedni, és ha a legmélyebb igényei mást diktálnak, azokat gyorsan elfojtja. Hiszen ami eltér a játszma normáitól, az csak ostoba, bűnös vagy beteges dolog lehet…
Hogy mennyire éppen az egyes közösségi normák által meghatározott viselkedés és életvitel az ostoba és esetenként beteges, azt jól tükrözi a világ jelenlegi helyzete. Ha íratlan szabályaink valóban a kiegyensúlyozott lelki életet irányoznák elő, akkor nem lenne annyi globális és egyéni problémánk. Vegyük észre, hogy ez a nagy, közös játszma több sebből vérzik, játékszabályai szerint élve nem kerülünk közelebb a lelki boldogság állapotához.
Mégis az elvárások rabjai vagyunk, az átlagember fojtogató megfelelési kényszertől szenved. Mások, a társadalom szószólói, a média manipulátorai vagy akár a szomszédaink határozzák meg, hogy milyen a „helyes” viselkedés, és elvárják tőlünk, hogy ennek megfelelően éljük az életünket. A legtöbb ember pedig gondolkodás nélkül teljesíti a kívánságukat. De hol van ebben az egyedi és megismételhetetlen személy maga? Hol vagy Te, aki mindenki mástól különböző vagy, akiből egyetlenegy van a világon? Hol vannak az egyéni igényeid, vonásaid, színeid? Beállni a sorba a legegyszerűbb és legfájdalommentesebb megoldás ugyan, de nagy árat fizet érte az ember: legalább is részben meg kell tagadnia valódi önmagát.
A mindannyiunk által vágyott kiegyensúlyozott élet csak úgy érhető el, ha a belső iránytűnk jelzései szerint élünk, még akkor is, ha az általa mutatott irányt környezetünk elvárásai nem támogatják. Nem könnyű meghozni ezt a döntést, de aki képessé válik rá, az megéli azt a boldogságot és felszabadultságot, melyet a szabályok szűkös keretei között sohasem tudna. Ez az elsősorban saját félelmeink felett aratott győzelmünk a léleknek azon tartományához tartozik, ahol mindenféle emberi ítélet ostoba, hamis és értelmezhetetlen. Amíg ezeket használod támpontokként, óhatatlanul tévúton jársz. Merj a belső hangodra hallgatni és kizárni a külvilág zavaró hatásait, mert ez a legbiztosabb módja, hogy valódi életprogramod szerint élj!
Egy lelkileg megsebzett embernek (sajnos egyre többen vannak-vagyunk) még nagyobb az igénye a szeretetre és az elfogadottságra.Innen ered , hogy megfelelési kényszerben élünk. Nem szabad kilógni , szót kell fogadni , úgy kell viselkedni és gondolkodni , ahogyan azt elvárják , mert ha nem , akkor nem fognak elfogadni , nem fognak szeretni. A lélek békéjének megteremtése nélkül nem tudok a saját életprogramom szerint élni !
Vagyis , először be kell gyógyulnia a lélek sebeinek.Én így gondolom.