Előző bejegyzésemet a helyes étrendről írtam. Elcsépelt témának tűnhet, hiszen ki ne tudná, hogyan kell egészségesen táplálkozni, mégis érdemes időről időre visszatérni rá. Mégpedig azért, mert az ismeret nem mindig párosul tettekkel, különösen abban az esetben nem, ha ehhez a szokásainkon, a beidegződéseinken kellene változtatnunk.
Bizonyos fokig szinte minden ember függő viszonyban él saját berögződéseivel. A szokás nagy úr, és a legtöbb esetben nem is tudunk arról, hogy rabjai vagyunk. Gondolati és érzelemvilágunkat, cselekedeteinket egyaránt beidegződéseink határozzák meg. Ha az autódban rendszeresen zenét szoktál hallgatni, akkor valószínűleg beszállás után gondolkodás nélkül bekapcsolod a rádiót. Ha rossz viszonyban vagy a szomszédoddal, nagy eséllyel olyan spontán gondolat fut át az agyadon, amikor meglátod, hogy „Istenem, már megint találkozom vele”. Ha megszoktad, hogy a „Hogy vagy?” kérdésre úgy válaszolsz, „Jaj, ne is kérdezd!”, akkor komoly erőfeszítésedbe kerülhet, hogy valami mást mondjál. Úgy tűnik tehát, hogy szokásaink nagymértékben meghatározzák gondolatainkat, érzelmeinket és cselekedeteinket – ezeken keresztül pedig végső soron a személyiségünket. Ennek a legnagyobb veszélye az, hogy olyan szerepeket veszünk magunkra, melyekkel tudattalanul és akaratlanul azonosulunk. És ezen a ponton a szokásaink már úgy mozgatnak bennünket, mint egy bábut. Gondoljunk csak a káros szenvedélyekre, melyek a fizikain túl erős pszichikai függőséget is kialakítanak.
Mai bejegyzésemhez azonban nem azért választottam ezt a témát, hogy az alkohol vagy egyéb drogok ártó hatásairól írjak, hanem hogy egy olyan témáról, amelyről sokkal kevesebbet beszélünk. A pszichés betegségeknek, a tartósan rossz közérzetnek, a krónikus fáradtságnak is gyakran rossz beidegződések állnak a hátterében. Olyan gondolkodási, érzelmi és viselkedéses sémák, melyek alattomos módon beépülnek a személyiségünkbe és átveszik felette az irányítást.
Ennek egyik legszemléletesebb példája a pánikbetegség, amelyben nagyon sok ember szenved. A betegséget egy váratlan rosszullét, többnyire heves szívdobogással kísért fulladásos vagy szédüléses roham vezeti be, melynek a hátterében a legtöbb esetben nem szervi zavar, hanem egyszerű idegi kimerültség, túlfeszítettség áll. A személy, mivel nem érti, mi történik vele, nagyon megijed, és mert az orvosi vizsgálatok eredménye rendszerint negatív, a továbbiakban sem kap magyarázatot a hirtelen rosszullétre. A bizonytalanság szorongást vált ki benne, hiszen úgy érzi, nincs kezében a kontroll, bármikor újra átélheti a szörnyű érzést. Az ettől való félelem aztán teljesen eluralkodhat rajta és meghatározhatja mindennapjait; állandósult szorongástól szenved, fél elhagyni az otthonát, hiszen nem tudhatja, mikor éri el újra a roham, a gondolattól is borzong, hogy nagyobb társaságban tör rá az irányíthatatlan állapot és kontrollálhatatlan viselkedése miatt megszégyenül. Az ilyen betegnek lassan „szokásává válik” a szorongás, amelytől egyre kevésbé tud szabadulni. Gondolati, érzelmi és viselkedéses sémáit immár a félelem határozza meg. Mindez egy olyan hirtelen jött rosszullétből indult ki, amely ijesztő ugyan, de lényegében veszélytelen. Az esetleges újabb rohamokat előrevetítő negatív gondolatok sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mert szokássá válnak. Ha egy gondolatot gyakran futtatunk át az elménken, ha egy cselekedetet rendszeresen végrehajtunk, akkor az előbb-utóbb belénk rögződik, és már akkor is jelen van az életünkben, ha nem akarjuk és nem tudunk róla.
Természetesen nem a pánikbetegség az egyetlen olyan pszichés zavar, melyet rossz gondolati és érzelmi beidegződések hoztak létre és tartanak fenn. A szorongásos kórképek jelentős része ilyen. A következő bejegyzésben arról fogok írni, hogy milyen szerepe és felelőssége van a betegnek a saját gyógyulásában, mit kell mindenképpen megtennie, hogy esélye legyen a gyógyulásra.