”Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és Te sorsnak fogod hívni.” (Carl Gustav Jung)
A cikk első részét kérdéssel zártam: ha minden belőlünk indul ki, és mi kedvesen viszonyulunk másokhoz, miért lehetséges, hogy oly gyakran eltérő reakciót tapasztalunk viszonzásul. A válasz a következő: azért, mert minden esetben a mélyről fakadó, valódi természetünk szerinti energiáinkkal alakítjuk, formáljuk körülményeinket, nem pedig a tudatosan magunkra öltött viselkedésformákkal. Környezetünk a hamisítatlan lényünkből sugárzó rezgéseket fogja fel és arra reagál. Ez a legtöbb esetben mind az adó, mind pedig a vevő személy számára spontán, tudattalan lelki folyamat. Ha gyűlölünk valakit, hiába mosolygunk rá, lelki csápjaival le fogja tapogatni a mosolyunk mögött megbúvó gyűlöletet, és akaratlanul is arra fog reagálni. A gyűlölet természetesen csak egy példa, bármilyen más fel nem ismert belső mozgatórugónk is állhat a háttérben. Bizony, emberi kapcsolataink éppúgy a valódi természetünk szerint formálódnak, ahogyan életünk, sorsunk egésze is. Nem az az igazán meghatározó, hogy tudatosan mit mondunk, gondolunk vagy cselekszünk, hanem a lényünk mélyebb rétegeiben meghúzódó lelki-szellemi irányultság.
Nézzük csak meg a cikk első részében idézett panaszokat kicsit más megvilágításban:
„Én mindenkihez kedves vagyok, mégis sok bántásban van részem.” – Nem lehetséges, hogy annak a kedvességnek megfelelni vágyás, önbizalomhiány vagy behódolás (netán a másik ember iránt érzett, ám titkolt neheztelés, harag) áll a hátterében?
„Teljes erőbedobással dolgozom, mégsem becsülnek meg.” – Valóban szorgalomról és őszinte munkakedvről van szó, vagy inkább arról a negatív lelki programról, miszerint „csak akkor érek valamit, ha jól teljesítek”?
„Mélységes odaadással fordulok partnereim felé, ennek ellenére mindegyik párkapcsolatom szakítással végződik” – Nem kapcsolódik ehhez az odaadáshoz esetleg olyan belső meggyőződés, mint például „egyetlen rendes, hűséges férfi/nő sincs ezen a világon, mind egyforma”, vagy mélyről fakadó bizonytalanság, mely szerint „nem vagyok elég jó, engem senki sem szerethet igazán”?
Mint látható, a valódi önismeret jóval több a felszínes személyiségjellemzőinkre való tudatosságnál, sokkal inkább a gondolataink, érzéseink és megnyilvánulásaink hátterében álló teremtő sémáink tudatosítását jelenti. A magas szintű önismerettel rendelkező ember megérti sorsa alakulásának mélyebb okait, felismeri saját valódi természetének az életkörülményei formálásában játszott óriási szerepét. Ebből következik, hogy az önismeret fejlesztés első számú célja nem a puszta tudásszerzés, az okosabbá válás, hanem sokkal inkább a harmonikus élet elérése. A saját magát jól ismerő ember tudatosabban él, könnyebben és ügyesebben vezeti az életét, ennek következtében pedig derűsebb, kiegyensúlyozottabb.
A pszichológiai tanácsadás, a pszichoterápia talán legfontosabb célja, hogy a kliens a szakember segítségével magasabb szintű önismeretre tegyen szert. Ennek köszönhetően fog ugyanis jobban rálátni saját problémáira, így érti meg, hogy milyen, korábban tudattalan lelki mozgatórugói hozták létre és tartják fenn megoldhatatlannak tűnő nehézségeit, és miként tud felülemelkedni azokon. Utóbbi azért lehetséges, mert a tudatosulással a negatív lelki sémák teremtő ereje lecsökken. Ha felismerjük, hogy mi okozza a problémáinkat, már könnyebben védekezünk ellene. Éppen ezért a pszichológusi segítség végső soron mindig a kliens önismeretének fejlesztésében nyilvánul meg, hiszen erre van szükség ahhoz, hogy az illető személy sikeresen megoldja problémáit.
Valóban igaz: a megoldás “a kliens önismeretének a fejlesztésében van”. Keresem, tanulom és remélem megtalálom a megoldást a konkrét problémámra, ami jelen pillanatban nem hagy egy perc nyugtot sem. Ezért olvasok és keresem az utamat. Tudom, hogy a megoldást csak is én érhetem el. Engem bánt és én vagyok a megoldás. keresem a “HOGYANT”?