Az agresszív kényszergondolatok elfogadása

Aki figyelemmel követi munkásságomat, jól tudja, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonítok az elfogadásnak, vonatkozzon az akár az aktuális élethelyzetünkre, akár önmagunkra, beleértve gondolatainkat és érzelmeinket is. Azt is többször hangsúlyoztam már írásaimban, hogy az elfogadás nem feladást, rossz szájízzel tett belenyugvást jelent, hanem annak az erőlködésnek az elengedését, amely útjában áll az élet természetes áramlásába való belesimulásnak. Minden folytonos változásban, átalakulásban van, hacsak görcsös akarásunkkal vagy ellenállásunkkal nem akadályozzuk. Az elfogadás tehát nem az állapotok rögzítését, fenntartását szolgálja, hanem éppen ellenkezőleg: a gördülékeny változást teszi lehetővé.

Mindezt azért kell tisztázni, mert pszichológusi munkám során gyakran tapasztalom, hogy az elfogadás téves értelmezése nem segíti, inkább hátráltatja a fejlődést, a gyógyulást. A nehéz élethelyzetekbe, a lelki problémákba nem belenyugodni kell, hanem megoldani őket. A leckéket azért kapjuk, hogy tapasztaljunk és fejlődjünk általuk. Ha az elfogadást kibúvóként, hárításként alkalmazzuk, akkor kínjaink idővel nem enyhülni, hanem erősödni fognak. Mindez az elfogadás téves értelmezéséből következik: ilyenkor ugyanis a számunkra kedvezőtlen állapot fenntartásán, és nem annak meghaladásán dolgozunk. Az elfogadásnak mindig csak az aktuális helyzetre kell vonatkoznia; ezáltal tudjuk feloldani azt a tényekkel és/vagy önmagunkkal folytatott belső küzdelmünket, ami egyébként elvonná energiáinkat a változás és változtatás szolgálatába állítandó döntés- és cselekvőképességünktől. Az elfogadás tehát sok esetben nem végső megoldásként, hanem a megoldáshoz vezető első lépésként értelmezendő.

Különösen így van ez akkor, ha a tünetek csak közvetett módon utalnak a valós problémára. Ilyenkor a kliens nem tudja értelmezni őket, így elfogadásuk jelentősége is felfoghatatlan számára. Tipikus példa erre az agresszív kényszergondolatok esete. Az érintett személyek képzeletben kegyetlen módon ártanak másoknak és/vagy önmaguknak, a gyilkosság és öngyilkosság képzete sem ritka. Ugyanakkor jellemzően szelíd és békés emberek ők, akik „a légynek sem tudnának ártani”. Ilyen helyzetben nyilvánvalóan értetlenül áll az elfogadás fontossága előtt az a személy, aki nem érti annak igazi jelentőségét. Miért kellene elfogadnia ezeket a képtelen gondolatokat, kérdezheti joggal. A magyarázat éppen a tünetek (ebben az esetben az agresszív kényszergondolatok) közvetettségén alapszik. Ezek a gondolatok ugyanis nyilvánvalóan nem a képzeletben megjelenő közvetlen probléma, azaz az erőszakosságra való hajlam megjelenítői, a konkrét tartalomtól elvonatkoztatva kell értelmezni őket. Az ilyen képzetek hátterében sokkal inkább a személyes érdekek képviseletének és az egyéniség felvállalásának képtelensége, illetve az ebből fakadó elfojtott, és sokszor fel sem ismert agresszió áll, nem pedig durvaságra ösztönző valós késztetés. Az erőszakos kényszergondolatoktól szenvedő ember fő problémája gyakran éppen az, hogy nem tud megfelelően kiállni saját érdekeiért, nem tud „az asztalra csapni”, sokszor vesztesnek, nevetségesnek, szánalmasnak éli meg önmagát. Mivel úgy érzi, képtelen a hatékony önvédelemre, sokszor behódoló viselkedést tanúsít, ami viszont erős feszültséget generál benne. Ilyen esetben a valódi megoldást nyilvánvalóan a háttérben húzódó kiváltó ok (az önbizalomhiányból fakadó elfojtott agresszió) felismerése, majd ezt követően az önbecsülés erősítése, valamint az asszertív viselkedésmód, a „win-win” hozzáállás kialakítása jelenti, nem pedig az, hogy az illető személy belenyugszik brutális gondolataiba. Ezek elfogadására ekkor is szükség van, de nem önmagáért, az elfogadás kedvéért, hanem annak érdekében, hogy a kliensnek legyen lelki kapacitása a fő problematikával foglalkozni. Mint első lépés, ahhoz segíti hozzá a személyt, hogy az önmagával vívott értelmetlen küzdelmek helyett azt a problémát kezdhesse el végre orvosolni, amire a tünetek közvetett módon rámutatnak.

Mint látható, az elfogadás minden esetben a változás alapfeltétele. Ugyanakkor fontos, hogy megfelelően értelmezzük és helyén kezeljük. Jelen cikkem célja, hogy ehhez segítse hozzá az olvasót.