Rengeteg könyv és cikk szól arról, hogy hogyan neveljünk helyesen gyermeket. A probléma csak az, hogy a könyvek pusztán információk átadására alkalmasak, így sokszor olvasóik is komoly hibákat követnek el a gyermekükkel szembeni bánásmód tekintetében. Semmiképpen sem tartom hiábavalónak a téma irodalmának tanulmányozását, de azt az álláspontot képviselem, hogy olvasni róla nem elegendő, mert az ember nem a tanulás révén, hanem a személyiségfejlődés által válhat egyre jobb szülővé.
A szülő teljes lényével nevel ugyanis. Gyermekének nem azt adja át, amit mond vagy tesz, hanem azt aki/ami ő maga. Ahhoz tehát, hogy jobb nevelővé váljunk, nem a gyermekkori lelki fejlődést kell alaposan megismernünk, hanem önmagunkat, és nem a fejlődéslélektani szakirodalmat kell tanulmányoznunk, hanem a személyiségünket kell fejlesztenünk. Az a személy, aki bár könyvtárnyi irodalmat elolvasott a témában, de önmagával nincs tisztában, csupán módszertani leírásokat igyekszik követni, melyek azonban a mélyebb megértés és beleélés képességének hiányában önmagukban hatástalanok vagy akár károsak is lehetnek.
Minden ember sugároz, rezgéseket bocsát ki magából, melyeket a környezete tudatosan vagy tudattalanul felfog, és részben vagy teljesen átvesz. A rezgések nem hamisíthatóak meg, mindig a valódi lelkiállapotunkat tükrözik. Ezért van az, hogy ha a szülő állandóan feszült, akkor zaklatottságra utaló tüneteket fog produkálni a gyermeke is, még ha a szülő mindent megtesz is annak érdekében, hogy elrejtse csemetéje elől valós negatív érzéseit és nyugodt körülményeket teremtsen számára. A gyermek pontosan érzi, hogy a felnőtt milyen lelkiállapotban van, és arra reagál, nem a szavaira vagy a cselekedeteire. Ráadásul, ha ezek nincsenek összhangban egymással, akkor az még nagyobb zavart és bizonytalanságot kelthet a gyermekben, hiszen érzi, hogy valami nem stimmel, hogy anyu vagy apu viselkedése nem hiteles.
Hogy mindig a valódi személyiségünkkel nevelünk, arra kiváló példa a túlféltő szülő esete, aki maga is szorong, és ezt adja át gyermekének is. Az ilyen ember a saját félelmeit és bizonytalanságát kivetíti csemetéjére, mindig attól tart, hogy valami baj érheti őt, és ezzel olyan lelki programot ültet belé, amely szerint a világ veszélyes hely, ahol nagyon sok baj és szerencsétlenség érheti az embert. Csoda-e ezek után, ha az így nevelt gyermek felnőttként maga is szorongó lesz? Természetesen nem, hiszen csupán a kapott program szerint éli majd az életét, mint ahogy mindannyian.
Minden szülőnek különös gondot kellene viselnie arról, hogy pozitív, bátorító mondatokat ismételgessen gyermekének, ne olyanokat, melyekben a féltése (azaz saját szorongása) nyilvánul meg. A fent leírtak értelmében azonban ez még önmagában kevés. Hiába törekszik a szülő a pozitív megnyilvánulásokra, ha a lelke mélyén tele van félelmekkel és bizonytalansággal. Ekkor ugyanis ezt fogja kisugározni. A megoldás tehát nem az, hogy erőszakot tegyünk saját valódi személyiségünkön, hanem az, hogy fejlesszük azt. A szülő azzal teheti a legtöbbet gyermekéért, ha maga is megszabadul a szorongásaitól, ha lazábbá és pozitívabb beállítódásúvá válik. Nem akkor vagyunk „jó” szülők, ha a széltől is óvjuk a kis emberpalántát, akit a sors ránk bízott, hanem akkor, ha biztosítjuk neki azt a bátorító, erőt és biztonságot nyújtó szülői támaszt és hátteret, amelyre igazán szüksége van, és amely az ősbizalom és a személyiségfejlődés bázisául szolgálhat.
Gyermekünk kíméletlenül őszinte tükröt tart elénk. Általa bepillanthatunk lényünk tudattalan mélységeibe, és felismerhetjük családi életünk valódi dinamikáját. Tökéletes nevelésről nem beszélhetünk, hiszen nem létezik tökéletes ember. Mindenki követ el hibákat az életnek ezen a területén is, a kérdés csak az, hogy az esetleges problémák felmerülésekor gyermekünket vagy a körülményeinket okoljuk-e, vagy hajlandóak vagyunk arra, hogy az intő jeleket önismeretünk és személyiségünk fejlesztésére használjuk fel.
A gyermekkori szorongásos zavarokkal még a következő bejegyzésben is foglalkozni fogok. Mégpedig szokatlan formában: interjúra kértem fel egyik kedves ismerősömet, aki a blogjában rendszeresen foglalkozik a fizikai egészség mellett a lelkivel is, és írásainak egyik fő témája a hiperaktivitás és más gyermekkori szorongásos zavarok. Azt hiszem, minden szülő csak nyerhet azzal, ha megismeri az ő blogját is.