“Az agresszió olyan, mint a fregoli kabát: ha kifelé fordítom, erőszak, ha befelé: szorongás.”
Ranschburg Jenő
Világunk egyik nagy problémája, hogy az ember hajlamos eltorzítani, félreérteni és félremagyarázni természetes dolgokat, hajlamokat, folyamatokat. Van, amit a szőnyeg alá söprünk, mást túlmisztifikálunk; egyes jelenségeket kategorikusan helyesnek, másokat helytelennek címkézünk. Pedig mindennek, ami a világon létezik, van létjogosultsága, csak a helyén kellene kezelnünk.
Az agresszió az egyik olyan jelenség, amivel kapcsolatban nagy félreértések vannak. Megítélése egyértelműen negatív. Ezzel önmagában még nem is lenne baj, hiszen az agresszió valóban destruktív lelki mozgatóerő, ám ha megtanuljuk kezelni, akár fejlődésünk szolgálatába is állíthatjuk. A legelső dolog, amit fel kell ismernünk, hogy nem létezik olyan ember, aki teljesen mentes lenne az agressziótól. A düh természetes érzés, mindannyian lehetünk indulatosak olykor, mi több, az is előfordul néha, hogy fellobban bennünk a vágy, hogy ártsunk a másik embernek. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ezek „csúnya” dolgok, mert a szocializációnk során ezt megtanították nekünk. Nem szabad, nem illik ilyesmit érezni, kifejezni. Igen ám, csakhogy ha az érzés megszületik bennünk, annak valamilyen hatása mindenképpen lesz, akár foglalkozunk vele, akár nem. Sok embert érintő problémáról van szó, ezért tartottam fontosnak helyet adni neki a blogomban.
A nyugati értelemben vett szocializáció kétarcú folyamat. Egyrészt rendet teremt a társadalomban és elősegíti a polgárok békés együttélését, másrészt viszont szigorú előírásaival, korlátozásaival a szorongásos zavaroknak is alapot teremthet. Míg a természeti népek körében a szorongás szinte ismeretlen fogalom, addig Amerika és Európa lakosságának nagy része küzd ilyen jellegű problémával. Ennek több oka is van, de a jelenség alapvetően arra vezethető vissza, hogy az ún. fejlett társadalom polgárai egyre inkább eltávolodnak az ember belülről fakadó, természetes életmódjától, és egy mesterséges világban próbálnak kétségbeesetten érvényesülni.
Nem véletlenül hoztam szóba a szorongást. Említettem már, hogy ha az agresszív késztetés megjelenik az emberben, az mindenképpen utat, megnyilvánulási lehetőséget keres magának. El lehet ugyan fojtani (és a szocializáció sokszor erre sarkall bennünket), de azzal nem szüntetjük meg. Egész egyszerűen csak elnyomjuk, leblokkoljuk (ahogy sokszor a bűnösnek tartott szexuális vágyainkat is), és ezáltal nem tud kifelé megnyilvánulni. Ha az agressziót nem kifelé fordítjuk, akkor befelé fordul, az őt létrehozó személy ellen irányul. Ennek megfelelően, az elnyomott, leblokkolt, be nem vallott agresszív késztetésekből szorongás alakulhat ki.
A gyakorló pszichológus jól ismeri ezt a folyamatot. Az engem szorongásos, kényszeres zavarokkal megkereső emberek nagy része ezzel küzd. Tipikusan azok a kliensek számolnak be kényszeres erőszakos gondolatokról, akik a „légynek sem tudnak ártani”. Nem értik, honnan jönnek ezek a „szörnyű” késztetéseik, hiszen ők nem ilyenek… Ezzel egyidejűleg, intenzív félelmet és nagy ellenállást váltanak ki belőlük ezek a gondolatok. A fentiek ismeretében ennek magyarázata már egyértelmű lehet: hiszen éppen az okozza a problémát, hogy agresszív késztetéseiket elfojtották, így azok csak ilyen kerülőúton nyilvánulhatnak meg. Az elfojtás hátterében sokszor az „én jó ember vagyok” tudata és kényszere áll, amivel összeegyeztethetetlenek az erőszakos gondolatok és érzések. Ez az elfojtás olykor olyan erős lehet, hogy a személy valóban nem tud agresszív késztetéseiről, azokat még a tudatosulás előtt elnyomja magában. Náluk beszél a lélek és a test a tünetek nyelvén. Mások felismerik ilyen jellegű érzéseiket, de indulatukat nem fejezik ki, ők azok, akik akkor is mosolyognak és készségesen bólogatnak, ha úgy érzik, szétveti őket a feszültség. A fizikális-pszichés egészség szempontjából természetesen ők sem sokkal védettebbek, mint azok, akik be sem vallják maguknak agresszív késztetéseiket.
A következő cikkemben folytatni fogom a téma tárgyalását, és adok majd néhány tanácsot, hogy miként kezelhetjük agressziónkat, hogyan vezethetjük le oly módon, hogy se a környezetünknek, se önmagunknak ne ártsunk vele.