A néhány nappal ezelőtt közzétett elméleti bevezető után most igyekszem bemutatni, hogy miként fedezhetjük fel a bennünk élő megfigyelőt. Kétféle helyzetet vázolok fel, az egyikben belső, a másikban látszólag külső tényezők okozzák a feszültséget, a szenvedést. Az átélő énünk belekavarodik ezekbe a szituációkba, aminek következtében elveszítjük tisztánlátásunkat, a megfigyelő énünk viszont képes a helyzet fölé emelkedni és szétoszlatni a ködöt. Ez a tisztázás érzelmi szinten is rendet teremt bennünk, mert visszahat az átélőre. A kiegyensúlyozott lelkiállapot tehát azáltal érhető el, hogy felfedezzük magunkban a megfigyelőt, és tudatunk súlypontját belé helyezzük. Lássuk, hogyan működik mindez a gyakorlatban!
Először nézzünk példát arra a helyzetre, amikor szenvedésünk okozója saját belső állapotunk! Negatív kényszergondolatok vagy pánikbetegség esetén ezzel állunk szemben. A személyen eluralkodnak rossz érzései, sejtései, félelmei. Mivel az átélő énjén keresztül éli meg önmagát és a helyzetet, sötét lelkiállapotának sodró örvényébe kerül. Tisztánlátását elveszíti, úgy érzi, amit átél, az a realitás. Nem veszi észre, hogy az élet zavartalanul csordogál a maga medrében, kint süt a nap, az emberek teszik a dolgukat – tulajdonképpen semmi sem változott a legutóbbi jó pillanata óta, csupán az ő megélése. Ilyenkor ezt mindenre kiterjeszti, valóságlátása eltorzul, a jelent zaklatott lelkének tükröződésében észleli, a poklokat járja, úgy érzi, itt a világvége. Kész téboly, amit az ember időnként önmagával művel! Ilyenkor csődöt mond a pozitív gondolkodásra tett kísérlet, kevéssé hatékonyak a szorongásoldó gyakorlatok. Ami a legtöbbet segíthet, az a bennünk élő megfigyelő aktiválása. Hogyan működik ez? Először is ülj le, kissé lazítsd el magad, lélegezz be mélyen, majd nagyot sóhajtva fújd ki a levegőt és vele együtt a feszültséget. Esetleg ismételd meg még egyszer-kétszer. Ezt követően légy tudatos az állapotodra, figyeld meg, mi zajlik benned, milyen gondolataid és érzelmeid vannak. Ne minősítsd, ne címkézd őket, ne törekedj a megváltoztatásukra, főleg ne küzdj ellenük! Csak figyeld meg őket semlegesen, tárgyilagosan, objektíven! Légy tudatos a belső működésedre, de ne reagálj rá érzelmileg – hagyd történni a dolgokat! Észleld, hogy milyen gondolatok és érzések jönnek, de engedd is őket tovább! A filmnéző érdeklődésével és semlegességével közelíts a lelkedben megjelenő képekhez, figyeld a belső mozit! És ezen a ponton tedd fel magadnak a kérdést, hogy ki vagy te most, hol vagy te most! Vedd észre, hogy ez a külső megfigyelő is Te vagy! Kiléptél lelked örvényéből, és most biztonságos távolságból rá tudsz nézni. Azért tudsz ránézni, mert kívül vagy rajta. Az is te vagy, aki átéli, de az is, aki megfigyeli a működésedet – „ketten vagy”: lélek és szellem. A kérdés csak az, hogy melyik énedbe helyezed tudatod súlypontját, melyikből éled meg önmagad és az aktuális szituációt. Nehéz helyzetben érdemes legalább egy rövid időre a megfigyelő énedbe helyezkedned, hogy tisztábban láss, hogy megtaláld a kivezető utat lelked zavaros útvesztőiből.
Most pedig nézzünk egy példát arra az állapotra, amikor látszólag külső okok miatt szenvedünk! Tegyük fel, hogy bemész a munkahelyedre, és azt tapasztalod, hogy a főnököd mogorva, haragosan néz rád, nem szól hozzád. Ha nincs helyén az önbizalmad, ha könnyen eluralkodik rajtad a megfelelési kényszer, akkor viselkedését magadra vonatkoztathatod, úgy vélheted, hogy veled van valami baj. „Biztosan nem elégedett a munkámmal”, „valamit mondhattak neki rólam a kollégák”, „lehet, hogy ki akar rúgni” – ilyen gondolatok cikázhatnak a fejedben. Kezded egyre rosszabbul érezni magad, a főnök minden apró megnyilvánulását szorongásaid sötét szemüvegén keresztül, ezáltal eltorzítva észleled, egyre nagyobbra építed magadban félelmeid erődítményét – a bolhából lassan, de biztosan elefánt lesz. Már képtelen vagy tisztán látni és világosan értékelni a helyzetet, védekező álláspontot veszel fel. Zaklatott lelkiállapotod következtében már a munkádat sem tudod kellő odafigyeléssel és gondossággal végezni, egyre többet hibázol, ami miatt netán még figyelmeztetést is kapsz. Beigazolódni látszanak baljós sejtéseid, meggyőződéseddé válik, hogy jól gondoltad: a főnök tényleg pikkel rád. Mindez annak a következménye, hogy kizárólag az átélő énedből közelítetted meg a helyzetet. Ahhoz, hogy a felvázolt önmagát gerjesztő ördögi kört elkerülhesd vagy megszakíthasd, érdemes legalább egy rövid időre a megfigyelő énedbe helyezned tudatod súlypontját. Ezt úgy teheted meg, hogy tudatosítod magadban, hogy milyen tényleges elemekből áll össze az adott helyzet, és mi az, amit csak te adsz hozzá. Példánkban a lecsupaszított szituáció a következő: a főnök mogorva. Ennyi a helyzet és nem több! Rossz hangulatának, viselkedésének számos oka lehet, de bármi, amit te gondolsz erről vagy érzel emiatt, azt már te teszed hozzá a történethez. Az nincs benne. Külön kell tudnod választani az objektív valóságot a saját szubjektív valóságodtól, amire csak akkor leszel képes, ha a semleges megfigyelő állapotból vizsgálod meg a helyzetet és szereplőit.
A bennünk élő megfigyelő felfedezése nem különösebben nehéz feladat, csupán az egónk akarja ezt elhitetni velünk, hogy ezáltal biztosítsa az átélő énünk egyeduralmát. Némi gyakorlást mindenképpen igényel a dolog, ezért az első sikertelenségek ne szegjék kedvedet. Próbálkozz továbbra is, és a kitartás meghozza gyümölcsét!