Ákos egyre súlyosbodó lelki válság állapotában keresett meg. Úgy érezte, elakadt az életében, megkérdőjelezte addigi eredményeit és kereste az útját. Ennek megfelelően szorongó, depresszív lelkiállapotban volt. A vele készült interjúból megtudhatod, hogy miként tudott ebből kilábalni életszemlélete megváltoztatásával.
Kérlek, röviden mutasd be a problémát, amelytől szenvedtél: vázold fel a helyzetet, a körülményeket! Mondd el, hogyan érezted magad, milyen tüneteid voltak!
Általános levertséggel, kedvetlenséggel és borús világlátással jellemezhető állapotom miatt kerestem segítséget. Már reggel beindult egy gyomortájékról induló szorongás, ami aztán végigkísérte a napomat, és szinte elviselhetetlen kényszeres gondolatokkal járt együtt. Az életem minden aspektusát megkérdőjeleztem magamban: a körülményeimet, az emberi kapcsolataimat, az önmagamhoz fűződő viszonyomat, a munkahelyemet, a döntéseimet. Egy sötét és kilátástalan életszemlélet alakult ki bennem, amelyből akkor úgy tűnt, nincs kiút, és ez pánikszerű állapotot idézett elő nálam.
Tehát tulajdonképpen egy, az életed minden területére kiterjedő krízis állapotába kerültél. Mi okozta ezt? Mikor és mitől kezdtek el változni a dolgok? Mi indított el a megoldás útján?
Már az első konzultációnkkal elindult bennem egy változás. Aztán egyre világosabban láttam, hogy a világot leképező, fejemben létező logikai rendszer, amire addig olyan büszke voltam, nem is olyan reális, mint azt korábban hittem. Már tudom, hogy az életszemléletem inkább pesszimista volt, mintsem realista. Ez a hibás gondolkodásmód okozta a problémáim nagy részét. Tanulságos volt felismernem, hogy a gondjaimat azért nem tudom megoldani, mert a valóságban nem is léteznek, csak én képzelem el őket. A konzultációk segítettek abban, hogy képessé váljak a negatív gondolataim megfigyelésére, elfogadására és elengedésére. Addig blokkolni igyekeztem ezeket a nemkívánatos tudattartalmakat, de csak egyre rosszabb állapotba kerültem ezáltal.
Kérlek, vázold fel a változás folyamatát: hogyan ment végbe, mi segített legtöbbet, minek köszönheted, hogy sikerült megküzdened a problémával!
Egyre világosabban rá tudtam látni önmagamra a semleges megfigyelő szemével. Ez persze kezdetben nem volt könnyű, hiszen azt kívánta meg, hogy szembeforduljak addigi nézeteimmel, gondolkodásmódommal. Gyökeres szemléletátalakulásra volt szükség. De lassan sikerült felismernem, hogy mennyire nem tudatosan működök, hogy olyan dolgok által keltett negatív érzések kerítenek hatalmukba, amelyek valójában nincsenek, csak lehetnének. Ezekre az érzésekre aztán belső ellenállással reagáltam, ami szorongásokat szült. A megoldást az jelentette, amikor megértettem, hogy hiába aggodalmaskodom előre, bizonyos dolgokat akkor sem tudok irányítani, hogy engedni kell, hogy az események történjenek a maguk módja szerint. Ennek elfogadása az, ami hatalmas súlyokat vett le a vállamról.
Éppen ez az elfogadás megy a legnehezebben a legtöbb embernek. Elmondanád, hogy ez nálad hogyan alakult?
El kellett fogadnom azoknak a dolgoknak a lehetőségét, amik addig szorongást keltettek bennem. Ehhez szükséges volt felismernem, hogy megtörténhet ugyan, amitől félek, de ez nem feltétlenül fogja tönkretenni az életemet. Az elfogadás tehát számomra egyfajta jóváhagyás – megengedem, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy az élet hozza, és aztán majd reagálok rájuk a legjobb tudásom szerint. Elvégre mindig így éljük az életünket, akkor is, ha ezt nem tudatosítjuk magunkban. Emellett sokat segített a gyakorlat is, amikor egy képzeletbeli mérlegre felhelyeztem a dolgokat, egyik serpenyőbe a jókat, másikba a rosszakat. Rájöttem, hogy a valóságosan létező problémáim száma elenyésző a pozitívumokhoz képest. Így érzelmileg is oldódott bennem a feszültség, és lassan eljutottam a valódi reális látásmódhoz, ami nagy megkönnyebbülést okozott.
Igen, emlékszem, hogy amikor megkerestél, meglehetősen terhesnek, bizonytalannak láttad a világot, az élet dolgait. Ebből fakadt a bebiztosításra való törekvésed is, ami viszont aztán a frusztrációkat okozta. Örülök, hogy ma már te is úgy gondolod, hogy nem a negatív gondolkodásmód a reális, a pozitív lehet éppen annyira az, valamint, hogy már rugalmasabban állsz a biztonság kérdéséhez. Mit javasolnál a hasonló problémákkal küzdő olvasóknak?
Azt javaslom, hogy kérjenek szakszerű segítséget. Olyan dolgokat tudhatnak meg önmagukról, melyekre addig nem láttak rá. Ez az én esetemben azt jelentette, hogy megtanultam úgy látni a dolgokat, ahogy azok tényleg vannak, és ez nagymértékben megváltoztatta a mindennapjaimat. Valamint azt üzenem nekik, hogy a kényszerű helyzetek számukra előnyös változásokat is hozhatnak, ha megfelelően kezelik őket, tehát ne féljenek tőlük. Ha megengedik a változást, ha nem akarnak mindent görcsösen kontrollálni az életükben, az maga a felszabadító elfogadás.
Akkor tehát az önismeretfejlesztést tartod fontosnak és ajánlanád másoknak is. Úgy gondolom, abban is követendő példa lehetsz, hogy a probléma kialakulása után két-három héttel már segítséget kértél, nem vártál ezzel sokáig. Ilyen esetben mindig könnyebb és gyorsabb megtalálni a kiutat. Köszönöm, hogy az interjú vállalásával segítettél másoknak is!