Az ember különleges lény, a földi létsíkon egyedül mi rendelkezünk a tudatos teremtés képességével. Komoly befolyásunk van életünk alakulására, ami nagyfokú szabadságot biztosít, de felelősséget is ró ránk. Sok mindenben különbözünk az állatoktól, de lélektani szempontból éppen azok az eltérések a legfontosabbak, amelyek az életvezetésben, a sorsalakításban jelentőséggel bírnak. Ezek a következők: 1. míg az állat az ösztöneit követi, az emberben kifejlődik az akarat, ami szükség esetén felülírhatja az ösztönöket, 2. habár altruista viselkedés egyes állatfajoknál is kimutatható, valódi moralitásról, etikáról csak az ember esetében beszélhetünk, melynek fő hordozója a lelkiismeret, 3. kizárólag mi rendelkezünk az önreflexió képességével, ami lehetővé teszi, hogy megfigyeljük saját működésünket, viselkedésünket.
Ebben a kétrészes cikkemben ez utóbbiról szeretnék bővebben írni, mert óriási jelentőségűnek tartom. Az önreflexió tudatos alkalmazása tesz képessé bennünket az objektív önvizsgálatra, ezen keresztül pedig a változásra, a fejlődésre. Neki köszönhetjük, hogy fel tudjuk ismerni hibáinkat, rossz beidegződéseinket, illetve, hogy el tudjuk különíteni a valóság reális elemeit a saját kivetítéseinktől. Nézzük tehát, hogy miről is van szó pontosan, és hogyan használhatjuk ki ezt a képességünket!
Minden egyes ember egy külön mikrokozmosz, amelynek megvannak a maga egyéni jellemzői és működési törvényei. Mivel ebből a rendszerből szemléljük, kissé (vagy nagyon) mindannyian másmilyennek is látjuk a világot. Meg vagyunk győződve róla, hogy mi látjuk helyesen, és bizonyos fokú tudatosság szükséges ahhoz, hogy rájöjjünk: ha nem tetszik a film, ami kivetül életünk vásznára, azért nem a vászon a hibás, hanem a vetítőgéphez kell nyúlnunk. A világ azt tükrözi vissza, amit mi projiciálunk; ugyanaz az esemény lehet örvendetes vagy bosszantó is, annak megfelelően, hogy milyen elvárásokkal és érzésekkel közelítünk hozzá, milyen lelkiállapotban találkozunk vele, mit vetítünk ki rá.
Az átlagember nincs tudatában annak, hogy a külvilág őt tükrözi, ezért a történésekkel hadakozik ahelyett, hogy az önismeretét fejlesztené. Nagy hiba, mert éppen ez utóbbi jelentené a megoldást a problémáira. Aki mégis elindul a tudatosodás útján, az egyre tisztábban fogja látni a belső és külső világa közötti megfeleléseket. Lassan felismeri, hogy ő teremti meg a körülményeit – ha változtat a filmen, mást fog vetíteni a gép. A tudatosodás folyamatában van segítségünkre az önreflexióra való képességünk.
Az objektív önvizsgálat módszere mind az általános fejlődésben, mind pedig az aktuális problémák kezelésében eredményesen alkalmazható. Hatékonyságának titka a perspektívaváltás, aminek következtében ahelyett, hogy az adott helyzet átélője (netán elszenvedője) lennénk, annak semleges megfigyelőjévé válunk. Felismerjük, hogy létezik bennünk egy másik én is, amivel eddig alig volt tudatos kapcsolatunk, és ami nincs belekavarodva életünk zűrzavaros helyzeteibe, amelyektől szenvedünk. Van bennünk valaki, aki kívül marad életünk örvényén és nyugodtan figyel. Mindenkori lelkiállapotunk elsősorban annak függvénye, hogy melyik énünkbe helyezzük tudatunk súlypontját. Az a jó, ha mindkettő elérhető számunkra, az átélő és a megfigyelő is, és az aktuális helyzetnek megfelelően dönthetünk arról, hogy melyiken keresztül közelítünk a történésekhez. Ez a választási képesség az önuralás egyik legfontosabb kritériuma. Ahhoz azonban, hogy erre lehetőségünk nyíljon, előbb fel kell ismernünk ezt a bennünk élő megfigyelőt. A cikk folytatásában ehhez igyekszem majd hozzásegíteni az olvasót.