A lelki béke megteremtése

Előző bejegyzésem végén azt ígértem, ismertetek néhány olyan módszert, melyek segítségével erősítheted a hited, az életbe vetett bizalmad, ezáltal pedig megteremtheted a belső békédet és kiegyensúlyozottabbá válhatsz. Ha olvastad a cikket, bizonyára felismerted, hogy amiről itt szó van, alapjaiban határozza meg életünk minőségét. Ez pedig a személyiségfejlődésen keresztül valósulhat meg – a leírtak alkalmazásával Te változol elsősorban, az életszemléleted formálódik, és ez aztán a külső körülményeidre is kihat.

Nézzünk három megközelítést, melyekkel ezt elérheted!

1. Fedezd fel a problémákban a lehetőséget! A „minden rosszban van valami jó” bölcsesség mára olyan elcsépelt közhellyé vált, hogy már nem is vesszük komolyan. Abban sem tudnak igazán hinni az emberek, hogy a nehézségek értük vannak, nem ellenük. Viszont, ahogy előző cikkemben is írtam, nem is kell semmit elhinni. Tapasztald meg Te magad, hogy így van! Ehhez nagyon jó gyakorlat, ha számba veszed a múltbéli problémáidat, azokat a helyzeteket, időszakokat, melyeket a múltban nagyon megszenvedtél. Írd is össze ezeket! Utána pedig vedd sorra a felidézett nehézségeket, traumákat, és gondolatban kövesd nyomon következményeik alakulását, életedben játszott szerepét. Milyen hatással volt a problematikus szituáció a személyiségedre, a jövődre? Ha más pozitív eredményt nem is hozott, annyit mindenképpen, hogy fejlődtél általa. Mindig a legnehezebb helyzetekből tanuljuk a legtöbbet, és ezt a megszerzett tudást, tapasztalást a későbbiekben fel tudjuk használni életminőségünk javítására. Ha igazán el tudsz mélyülni a múltbéli helyzetek következményeinek elemzésében, akkor azonban olyan összefüggésekre is ráláthatsz, melyek közvetlenül erősíthetik meg benned a „minden éppen úgy van jól, ahogy van” – féle meggyőződést. Biztosan találni fogsz eddigi életedben olyan helyzeteket, amiket azért szenvedtél meg annyira, mert nem úgy alakultak, ahogyan szeretted volna. Bizonyos idő távlatából visszatekintve azonban felismerted, hogy tulajdonképpen jól jártál azzal, hogy akkor nem sikerült elérned a célod. A másik, akkor esetleg kényszerből választott út később sokkal kedvezőbbnek bizonyult. Az ember nem látja tisztán, hogy az egyes lépéseinek milyen következményei lesznek, ezért gyakran olyan lehetőségekbe kapaszkodunk görcsösen, melyek tévútra terelnek bennünket. Nagy kegy, ha ilyenkor nem kapjuk meg, amit akarunk. A bölcs mondás szerint „Isten útjai kifürkészhetetlenek” – de mivel isteniek, csakis jók lehetnek. Fedezz fel erre az univerzális törvényre néhány példát a saját életedben! Ezek közvetlen bizonyítékai annak, hogy mindig minden úgy alakul, ahogy nekünk a legjobb.
2. Találd meg a „lelki szigetedet”! Ahhoz, hogy az ember azt a szilárd belső hitet megélhesse, amiről az előző cikkemben írtam, igen mélyre kell hatolnia önmagában. Világunk zűrzavara éppen ez a hit ellen hat. Amíg kívülről várjuk a megerősítéseket, ingoványos talajra építkezünk. A káosztól várjuk, hogy támpontokat adjon arra vonatkozólag, hogy miként rakjuk rendbe önmagunkat és az életünket. Jól látható, hogy ez egy eleve kudarcra ítélt próbálkozás. A valódi meggyőződés csak belülről fakadhat. Ehhez viszont meg kell találnunk magunkban azt a helyet, ahol rend van. Lelkünk legmélyén meglelhetjük a „béke szigetét”. Világunkat és benne az embert úgy képzeld el, mint egy örvényt: minden szakadatlan mozgásban van, de középen van egy pont, ami mozdulatlan. Mi, emberek egy örökös, zajos körforgásban élünk, de a lelkünk legmélyén megtalálhatjuk a tökéletes nyugalom és öröm állapotát. Klienseimmel végzett munkám során imaginációs gyakorlattal, afféle vezetett meditációval fedezzük fel ezt a lelki szigetet, ahova a személy bármikor visszalátogathat, ha harmóniára, erőre, örömre van szüksége. Ha megleled magadban ezt a pontot, nem kell hinned többé a belső meggyőződés erejében, mert megtapasztalod azt. Ekkor már nem sodornak el a világ örvényei, mert ennek a szilárd hitnek a birtokában Te válsz saját világod urává.
3. Lépj rá az utadra! Mindannyian élettervvel érkezünk a földi létbe. Aztán a szabad akarat törvénye szerint választhatunk: vagy az utunkon járunk, vagy letérünk róla. A nehézség abban van, hogy nem emlékszünk az eredeti tervre. Így aztán nagy rejtvény számunkra, hogy aszerint éljük-e az életünket vagy sem. Mindannyiunkban létezik azonban egy lelki iránytű, ami folyamatosan jelez: ha a jó irányba tartunk, jól érezzük magunkat, ha nem, akkor rosszul. A boldogság és az elégedettség a legbiztosabb jele annak, hogy a megfelelő úton járunk. Éppen ezért, elsődleges célod a boldogság megélése legyen, akkor biztos lehetsz benne, hogy jó irányba haladsz. Az eredeti életprogramon ugyanis áldás van. Legőszintébb időszakunkban, a kisgyermekkorban még tudjuk, pontosabban érezzük, hogy mi az utunk. A gyermek terveket sző, álmodozik, hogy miként fogja majd élni az életét, amit felnőttként már jellemzően csak megmosolygunk. A felnőtt embert ugyanis már megzavarta a világ káosza, tisztánlátása elhomályosult. Éppen ezért, ha szeretnéd meglelni az eredeti életterved szerinti saját utad, akkor ehhez támpontokat nyújthat, ha visszaemlékezel, hogy milyen ösztönös törekvéseid, vágyaid voltak gyermekkorodban. Engedd meg, hogy a saját példámat elmondva segítsek annak megértésében, hogy ez hogyan működhet. Gyerekként fontos része volt életemnek az írás. Korán kiderült, hogy tehetségem van hozzá, fogalmazásaimmal, verseimmel szép eredményeket értem el az iskolai versenyeken. 11 évesen, egy álom hatására regényírásba kezdtem, amit közel egy év alatt be is fejeztem. Habár nyilvánvalóan gyermeteg alkotás volt, és nem is jelent meg soha, arra a mai napig büszke vagyok, hogy elejétől a végéig megírtam. Már akkor elhivatottságot éreztem, hogy a gondolataimat megosszam másokkal. Aztán eltelt közel két évtized úgy, hogy szinte teljesen hanyagoltam az írást. Közben nem is voltam igazán boldog, a helyemet kerestem a világban. A Stresszdoki Program elindításakor kezdtem el újra írni. Ma már tisztán látom, hogy nem véletlenül kaptam meg ezt a képességet, dolgom van vele. Ez pedig nem más, mint a gondolataim megfogalmazásán keresztül történő segítés. Hiszem és vallom, hogy akkor kerülünk igazán az utunkra, ha a velünk született ösztönös törekvéseinket és vágyainkat úgy éljük meg, hogy mindeközben mások szolgálatába is állítjuk azokat. Az élet célja és értelme a „win-win” állapot – akkor vagyunk az utunkon, ha mi is boldogok vagyunk, és másokat is azzá teszünk. Sem a mindent magunknak követelő önzés, sem a másokért való buta önfeláldozás és szenvedés nem az Univerzum törvényei szerint való. Ne feledd, az utadat arról ismerheted fel, hogy ott érzed jól magad! És ha sikerül rátalálnod, meg fog érlelődni benned az a szilárd hit, az a belső meggyőződés is, amelyről előző cikkemben írtam, és ami a kiegyensúlyozott élet alfája és omegája.