A spiritualitás és a lélektan világának egyik legérdekesebb területe a humán fejlődés vizsgálata. Habár a különböző irányzatok eltérő módon magyarázzák az emberlét misztériumát, másféle megnevezéseket és fogalmakat használnak, az alapkoncepciójuk egybecseng. E közös nézet szerint az emberi élet célja mindig valamiféle tökéletesedés. A vallás ezt a célt az Istenhez való megérkezés vagy az Egységbe való visszatérés képében ábrázolja, míg a pszichológia a lelki érés és kiteljesedés lehetőségeként írja le. A haladás iránya nagyon hasonló, ami indokolttá tette e két terület összekapcsolását, a megközelítések szintézisét. E törekvés hívta életre például az integrál pszichológiát.
Ebben a kétrészes cikkemben igyekszem röviden összefoglalni a tudati érés stációit. A téma óriási és szerteágazó, amely egész létünket áthatja és magában foglalja, ezért itt csak egy végtelenül leegyszerűsített kivonatát tudom adni e fejlődési folyamatnak, a tudat evolúciójára vonatkozó ismereteink egyfajta sűrítményét. A leírásra kerülő 6 szakasz közül az első hármat most ismertetem, a további hármat pedig majd a cikk folytatásában. Ahogy az egyes emberek, úgy a különböző társadalmak is ezen skála mentén sorolhatók be. Vizsgáljuk hát meg közelebbről a lét végső értelmét és célját, kövessük végig a lélek öntudatlan állapottól a megvilágosodásig terjedő, inkarnációkon átívelő útját!
Szunnyadó tudat. Az ásványi és növényvilágot jellemző alvó, valamint a fejlettebb állatokat és az emberi csecsemőt jellemző tompa, félálomszerű tudatállapot. Még nincs ego, személyiség. A gyermek első, valamint részben második és harmadik életévét öleli fel, lassan, fokozatosan váltva át a következő szintre. A kisbaba nincs teljes tudatában sem önmagának, sem a környezetének, az asztrális és az anyagi létsík határán él, világát benyomások, reflexek, elemi szükségletek határozzák meg. Egységélménye ösztönös, nem tudatos, amely által azonban kifinomult érzékkel fogja fel az életterét betöltő hangulatokat, érzelmeket, az energetikai minőségeket, változásokat. Felnőtt ember szándékosan előidézett módosult tudatállapotban vagy mentális betegség következtében tapasztalhatja meg ezt a szintet.
Egocentrikus én. Kialakul és erősen megnyilvánul az ego, ennek következménye a dackorszak. Óvodáskorban végig természetes állapot, de egyes felnőttek alapműködését is ez a szint jellemzi. Az ilyen ember énközpontú, a saját nézőpontján kívül nem, vagy csak nehezen képes más szempontot figyelembe venni. Világának központi fogalma az erő, a dominancia, az önérvényesítés, ezért gyakran védekezik és támad, emberi kapcsolataiban sok a konfliktus, a játszma, a zavaros helyzet. Impulzivitása miatt türelmetlen, nehéz uralkodnia magán. Nehezen alkalmazkodik a szabályokhoz és más emberekhez. A személyiség fejletlen fékrendszere következtében akarat- és érzelemkifejezése azonnali, könnyed és spontán, energiáinak szabad utat enged. Szereti élvezni az életet, és a lehető legtöbbet kívánja kiragadni belőle a maga számára. A különböző társadalmakat eltérő mértékben jellemzi ez a gyermekinek tekinthető tudatszint.
Kollektív én. Ez már átmenetet képez a gyermeki és a felnőtt tudatszint között. Kisiskolás korában lép bele, és nagyon sok ember egész életében benne is marad. Fő jellemzője a szabályok belsővé tétele és követése, az alkalmazkodás, az impulzuskontroll. A tekintélyelvű társadalmak hasznos polgára képviseli ezt a szintet, aki aláveti magát a közösség akaratának, önálló véleménye nincs, vágyait korlátok közé szorítja. Fő törekvése a szociális közegbe való beilleszkedés, ez elégíti ki ugyanis legnagyobb szükségletét, a biztonságigényét. Az engedelmes hierarchiába rendeződés és a megalkuvó beállítódás a gyermeki jellemzőire, a szertelen energiák megfékezése, az önuralom révén elért stabilitás, rend és együttműködésre való készség pedig az érett felnőtt vonásaira mutatnak rá. Az emberek nagy hányada tart részben vagy egészen ezen a fejlettségi fokon világszerte. A magyar társadalom is ide sorolható be.
A folytatás még e hónapban érkezik. Ha tetszik a téma, figyeld a blogot!