Pszichológusként és magánemberként is gyakran tapasztalom, hogy mennyire hajlamosak vagyunk arra, hogy olyanformán képezzük le magunk számára a világ dolgait, ahogyan nekünk a legjobban megfelel. Ezzel önmagában még nem is lenne baj, probléma akkor merül fel, ha az így kialakított kép csalóka és irreális. Ilyen esetben ugyanis az élet előbb-utóbb jelezni fog, hogy tévúton járunk, és ez sohasem kellemes tapasztalat. Éppen ezért ebben a cikkemben három olyan gyakori tévhitre mutatok rá, amelyek csapdájába sok ember beleesik. Ha ismerjük a veszélyt, akkor könnyebben védekezhetünk ellene.
- Az első ilyen tévedési lehetőség a pozitív gondolkodással kapcsolatos. Blogomban és az Örömcsomagban én is sokat írtam már ennek fontosságáról. Valóban nem mindegy, hogy a félig teli vagy a félig üres poharat látjuk. A pozitív gondolkodásnak azért van akkora jelentősége, mert a gondolataink határozzák meg az érzelmeink minőségét is. Utóbbiakhoz a pszichoterápiában is nehezebb hozzáférni, ezért azokat a mentális aktivitás szintjén érdemes megközelíteni. Manapság egyre gyakrabban hallunk a gondolatok teremtő erejéről is, de azt kevesen tudják, hogy igazán az ezekhez társuló érzelmeinkkel teremtjük meg körülményeinket. A csapda abban van, ha a pozitív gondolkodást félreértelmezzük és önámításba fordítjuk. Nem akkor járunk el helyesen, ha arról győzködjük magunkat, hogy valójában jó, amiről pontosan tudjuk, hogy rossz. Ez nem működhet, sőt, mivel tudatában vagyunk, hogy becsapjuk magunkat, sokszor éppen az ellenkezőjét érjük el annak, amit szerettünk volna, vagyis megerősíthetjük a negatív gondolatokat. A pozitív gondolkodás is csak reális alapokra helyezve működik. Az önmagát kövérnek (és emiatt esetleg csúnyának) tartó ember például ne azt szuggerálja magának, hogy „vékony vagyok, szép vagyok”, hanem mondja azt, hogy „képes vagyok lefogyni, csak rajtam múlik”, vagy azt, hogy „igaz, hogy súlyfelesleggel küzdök, de pozitív kisugárzásomnak (vagy intelligenciámnak, kedvességemnek stb.) köszönhetően így is kellemes ember vagyok”. A lényeg, hogy olyan gondolatot találjunk, ami nemcsak megnyugtató, hanem igaz is, és így hinni tudunk benne. A Skype tanácsadás során, klienseimmel végzett munkámban jómagam is ennek az elvnek megfelelően segítem a negatív gondolatok felülírását.
- A másik igen gyakori önbecsapásunk abból a hajlamunkból fakad, hogy bizonyos mértékben mindannyian elfogultak vagyunk saját személyünkkel kapcsolatban. Az ego igyekszik mindig jó színben feltüntetni önmagát. Ennek egyik tipikus megnyilvánulása, amikor a gyengeségünket „jóságnak” címkézzük, és ennek be is dőlünk. Ez általában nagyon erős, a változásnak szívósan ellenálló önbecsapás. Az erre hajlamos emberek az áldozat, a mártír szerepét játsszák, ők azok, akik „mindent megtesznek másokért, de viszonzásul semmit sem kapnak”. Az igazság azonban az, hogy tetteik mögött nem jóság áll, hanem félelem, önös ragaszkodás vagy bármilyen nem teljesen tudatos érdek. Az a személy például, aki inkább elvisel egy sor megaláztatást, mintsem hogy kilépjen egy kapcsolatból, nem jó, hanem dependens. Az a személy, aki nem áll ki önmagáért a munkahelyén, inkább minden sértést eltűr a munkatársától, szintén nem jó, hanem gyáva felvállalni a konfliktusokat. Nincs ezzel baj, hiszen egyikünk sem tökéletes, mindannyiunknak bőven van még tanulnivalója az élet iskolájában, de legalább ismerjük fel valódi lelki mozgatórugóinkat, és ne áltassuk magunkat. Ez az első lépés, hogy változni és változtatni tudjunk.
- A harmadik példaként pedig egy olyan általánosnak tekinthető jelenségre szeretnék rámutatni, amiről nem is gondolnánk, hogy önbecsapás. Talán inkább az illúziókergetés lenne esetében a pontosabb meghatározás. A lényegen azonban az elnevezés nem változtat, ez is olyan csapdát rejt magában, amelybe a legtöbb ember beleesik. Ez pedig a boldogság állapotának a jövőbe való kivetítése, és annak valamilyen feltétel teljesülésétől való függővé tétele. Hajlamosak vagyunk arra, hogy mindig készüljünk a boldogságra, hogy folyamatosan tervezzük azt, de igen ritkán éljük meg. Egyes emberek az ideális társ megtalálásától, mások egy jól fizető munkahelynek vagy álmaik otthonának megszerzésétől várják a tartós boldogságot. Azonban mindannyian megtapasztalhattuk már, hogy a cél sikeres elérése csak rövid ideig tartó örömöt és elégedettséget okoz, hamar elkezdünk sóvárogni valami más, valami több után. Bizony, semmilyen birtokolt dolog nem biztosíthat tartós boldogságot, annak a lelkünk mélyéről kell fakadnia, és feltételekhez nem kötött. A keleti spirituális tanok ezt úgy fejezik ki, hogy nem a végcél, hanem az oda vezető út a fontos, az igazán boldogító. Tanuljuk meg egy kicsit jobban értékelni az itt és most kínálta apró örömöket, és sokkal boldogabbak leszünk!