„Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.” (Albert Einstein)
A cikk első részét azzal zártam, hogy jelenleg a szokásosnál feszültebb időminőséget élünk, így az egyén személyes életében bekövetkező krízis esélye is nagyobb, mint máskor. Furcsának tűnhet ez a kijelentés, hiszen többnyire csak az időnek a mennyiségi dimenziójára gondolunk – ezt szoktuk mérni óráinkkal, naptárainkkal, egész időszámításunkkal. Mit értek az idő minősége alatt? A legkönnyebben talán az évszakokból kiindulva tudjuk megközelíteni a jelenséget. Tapasztaljuk, hogy nemcsak a mérhető hőmérsékleti fokokban, de hangulatában is nagyon eltérő a tél és a nyár, hogy egészen másra való a tavasz és az ősz. Ha figyelünk a természetre, könnyen felismerhetjük, átérezhetjük, hogy mikor minek van az ideje. És itt van a lényeg: bizonyos időminőség csak meghatározott tevékenységeknek, törekvéseknek felel meg. Ám nemcsak a minket körülvevő, hanem belső természetünk is így működik: ha intuitív módon magunkba nézünk, azt is felismerhetjük, hogy életünk történései is ütemezve vannak, valamiféle szabályszerűséget követnek, ennélfogva sem sürgetni, sem a végtelenségig halogatni nem lehet a dolgokat. Ha eljön az idő, cselekedni kell – és csakis akkor lehet eredményesen!
A személyes asztrológiai képlet egyik nagy értéke éppen abban rejlik, hogy jelzi, mikor érkezik el az ember élete nagy fordulópontjaihoz, illetve, hogy az adott életszakaszban mi a lélek fő feladata. Másként fogalmazva: a születési horoszkóp megmutatja, hogy a szülött számára milyen az aktuális időminőség (és nem azt, hogy mi fog történni vele, vagy mit tesz majd! – konkrét döntéseink, tetteink a tudatossági szintünk által nagymértékben meghatározott szabad választásainktól függnek). A mindenkori bolygóállások és konfigurációik emellett az „amint fent, úgy lent” analógiás törvényszerűség értelmében az általános, egy adott pillanatban minden emberre ható globális szellemi atmoszférát is jelzik (de nem okozzák azt!). Ennek megfelelően az asztrológus, mint afféle égi tolmács, meg tudja határozni, hogy mikor milyen időminőséget élünk. A mostani, mint már említettem, az átlagosnál feszültebb, krízisekre jobban hajlamosít, ezért érdemes róla szót ejteni egy pszichológiai blogban.
Ahhoz, hogy igazán tiszta képet kaphassunk, cikkem fő vezérfonalát érdemes követnünk, miszerint a krízis csupán az ego számára nehézség, a léleknek ellenben hatalmas lehetőség a fejlődésre (ami alapvetően éppen az ego meghaladását célozza). A krízis megélése, pontosabban az, hogy mennyire ráz meg bennünket ez az időszak, ennélfogva elsősorban azon múlik, hogy hová helyezzük önmagunk súlypontját. A tudatosodás, a pszichológiai-spirituális fejlődés következtében az ember egyre inkább „lélekből él”, ami azzal jár, hogy mind jobban tudatára ébred valódi szükségleteinek. Úgy is mondhatnám: egyre tisztábban jut el hozzá belső hangjának szava. Ez a hang mindig tökéletes szinkronban van az aktuális időminőséggel, hiszen spirituális megközelítésből vizsgálva a lélek maga az univerzális folyamat, belé van kódolva az idő, mint a fejlődés ütemterve, és ő ugyanúgy bele van kódolva az időbe. („Amint fent, úgy lent, amint belül, úgy kívül.”) Életünk mindenkori tanításai, feladatai ennélfogva nem kívülről szakadnak ránk, inkább úgy kell értelmeznünk, hogy a lélek beérik a szintlépésre, és ezáltal az elénk tornyosuló kihívások, feladatok mintegy belülről bomlanak, tükröződnek ki. Gyakorlatiasabb fogalmakkal kifejezve: a lélek a vetítőgép, életkörülményeink, a minket körülvevő világ egésze pedig a vászon, amin a belülről sugárzott kép megjelenik. Amit ezen a vásznon látunk, amivel itt szembesülünk, az a tanítás, amire a lelki fejlődésünk érdekében aktuálisan szükségünk van. Ebből kifolyólag a krízis, mint változásra, szintlépésre ösztönző állapot, üdvös a léleknek, ám roppant bosszantó, ijesztő és fájdalmas lehet az ego számára, ami bármi áron fenn akarja tartani önmagát, és bősz ellensége mindenféle identitását és létét fenyegető változásnak. „Édes magad bősz ellensége vagy!” – Shakespeare
A mostani időminőség azért kritikus, mert az egót kezdi ki – a lelki fejlődés érdekében. Ezért azok az emberek, akik elsősorban egójuk céljaival azonosulnak, most úgy érezhetik, kicsúszik lábuk alól a talaj, identitásuk és eddigi életük összedőlni látszik. Aki az ego szempontjából szemléli a dolgokat, nincs tisztában azzal, hogy a további fejlődéséhez most éppen erre a „földrengésre”, erre a gyökeres átalakulásra van szüksége. Az ezzel járó szenvedés, kínnyomás, azonban pont a szemléletváltást célozza, azt, hogy az egójába merevedett ember nyíljon meg jobban önnön valódi szükségletei felé. Aki erre nem képes, az most könnyen kétségbeesik. Egyesek életében látszólag balszerencsés fordulatok következnek be, másoknál szorongásos tünetek alakulnak ki. Valóban nem könnyű elviselni, amikor az ego komfortzónájának merev keretei recsegni-ropogni kezdenek. Valamilyen mértékben ezt minden ember megszenvedi (senki sem mentes az egótól), a szenvedés fokában megnyilvánuló különbséget az határozza meg, hogy ki milyen kapcsolatban van valódi lény(eg)ével. Azok, akik bensőséges viszonyban vannak mélyebb önmagukkal, a nehézségek ellenére is tudják, hogy pont ezekre a kihívásokra van szükségük, érzik, hogy ha nehéz is a változás, mindenképpen üdvözlendő, mert hosszú távon egy teljesebb élet lehetőségét kínálja számukra. Az igazán magas tudatosságú ember maga akarja a változást, még a próbatételek árán is. Számára a krízis lehet nehéz, de nem kétségbeejtő, mert szabad elhatározásból, belsőleg vezérelve is abba az irányba kíván úszni, amerre sorsának hullámai egyébként is sodorják. Nagyon üdvös állapot ez: az ember személyes céljai megfelelnek az univerzális törvénynek, az én akarata megegyezik az Ő akaratával. („Legyen meg a Te akaratod!”)
A cikk harmadik, egyben utolsó részében arról írok majd, hogy konkrétan miféle nehézségekkel szembesül az ego ebben a feszült időszakban, és ennek megfelelően milyen fejlődési lehetőségeket kínál számunkra a jelenlegi időminőség.