Néhány napja megosztottam a mellékelt ábrát a Facebook oldalamon azzal a kísérőszöveggel, hogy várom a véleményeket, hogy a felsorolt nyolc tényező közül melyik három a legfontosabb a stresszkezelés szempontjából. Ki is lehetett egészíteni a „listát”. Viszonylag sokan voksoltak, ezúton köszönöm nekik. Elhatároztam, hogy az eredményeket feldolgozom egy cikkben. Lássuk, milyen következtetések vonhatók le a szavazás alapján!
Két tényező magaslott ki a mezőnyből: az alvás és a fizikai aktivitás. A válaszolók több, mint fele megemlítette egyiket vagy mindkettőt. Úgy tűnik, hogy a helyes életmód alapjait képező szempontok, azaz az egészséges táplálkozás – rendszeres testmozgás – elegendő pihenés triásza továbbra is a legfontosabbnak tekintett tényezőcsoport. (A táplálkozás ugyan nem szerepel az ábrán, de többen megemlítették.) Jóval kevesebben, de azért szép számmal szavaztak a relaxációra, a munkahely-magánélet egyensúlyára, valamint a probléma- és konfliktuskezelésre. Legkevesebb voksot a naplóvezetés és az időmenedzselés kapott.
Az ábra természetesen csak néhány fontos tényezőt közöl, bárki is készítette, nyilvánvalóan nem a teljesség igényével tette. Több kiegészítő javaslat is szerepelt a hozzászólásokban, a legtöbb a következő három téma köré csoportosult: 1. szeretet (mind az emberi kapcsolatok, mind pedig az önelfogadás vonatkozásában), 2. szabadidő kellemes eltöltése, hobbi élvezete, 3. spirituális szemléletmód és/vagy az istenhit fontossága.
Az eredmények összefoglalása után foglalkozzunk egy kicsit részletesebben azzal a két tényezővel, melyek a legtöbb szavazatot kapták! A jó alvás, a megfelelő pihenés valóban alapvető fontosságú, és nem is pótolható mással. Hiánya negatív hatást gyakorol az összes többi tényezőre is. Ez az oka, hogy erről a témáról már évekkel ezelőtt írtam egy cikket, amit azóta is gyakran ajánlok klienseim, olvasóim figyelmébe. Az írás tíz olyan tanácsot tartalmaz, melyek segítik, megkönnyítik az alvást. Itt olvashatod el. Emellett javaslom, hogy görgess végig az egész blogon, mert az ábrán szereplő szinte valamennyi tényezőről írtam már, azokról is találhatsz néhány anyagot.
Jelen cikkemben a testmozgásra térek ki részletesebben. Nagyon örülök, hogy a többség ezt fontosnak tartja, mert valóban meghatározó mind a stresszkezelés, mind pedig az általános közérzet szempontjából. Nézzük, miért!
A boldogságkutatások eredményei rendre alátámasztják, hogy negatív korreláció mutatható ki a rendszeres testmozgás és a depresszió között, azaz minél nagyobb az egyiknek a valószínűsége egy ember életében, annál kisebb a másiké. Egyszerűen szólva: azok a személyek, akik rendszeresen sportolnak, kevésbé hajlamosak a depresszióra, mint mozgásszegény életmódot folytató társaik. (Megjegyzendő, hogy a korreláció önmagában nem ok-okozati összefüggést fejez ki, csupán együttjárást. Nem derül ki belőle, hogy a fizikai aktivitás csökkenti a depresszió esélyét, vagy a depresszió a mozgás valószínűségét, sőt az sem, hogy van-e közvetlen viszony a kettő között, vagy egy harmadik tényezőn keresztül kapcsolódnak egymáshoz.)
A sport azonban nemcsak a hangulatzavarok, de a szorongásos problémák hatásos (és természetes!) kezelésére is kiválóan alkalmas. Semmi mással sem lehet olyan hatékonyan levezetni a feszültséget, mint az intenzív fizikai aktivitással. Itt külön érdemes kiemelni a tartósabb erőkifejtést igénylő, valamint a nagy, lendítő mozgásformák pozitív hatásait. Véleményem szerint, a futás az egyik legjobb módja a feszültséglevezetésnek, magában foglalja ugyanis a „küzdj vagy menekülj!” ősi stresszparancsának mindkét elemét: a táv legyőzéséhez szükséges erőfeszítést, azaz a célért való megküzdést éppúgy, mint a szorongató helyzetből való kilábalásnak, a megmenekülésnek a szimbolikus aktusát.
A rendszeres testmozgás növeli a fizikai erőnlétet, harmonizálja a lelkiállapotot és serkenti a szellemi folyamatokat. Sportolással a testünkben végbemenő élettani változások révén tudjuk pozitív irányban befolyásolni a közérzetünket. A sejtek oxigénnel való telítése, endorfinszintünk megemelése, az izzadás útján történő tisztulás – ez mind-mind nagymértékben támogatja szervezetünk öngyógyító folyamatait, és számottevően hozzájárul a pozitív lelkiállapothoz. A rendszeres testmozgás talán a legegyszerűbb, ám leghatékonyabb módja a közérzetjavításnak, éljünk az általa kínált lehetőségekkel!