Előző cikkemben már utaltam az időminőség jelentőségére. Úgy gondolom, érdemes erről a témáról részletesebben is írnom, annál is inkább, mert mint látni fogjuk, jelen korunkban szoros összefüggésben áll az általam oly fontosnak tartott elfogadás-elengedés témakörével.
Az időnek van könnyen felismerhető és rejtettebb minősége is. Előbbihez tartoznak például az év- és napszakok: más tevékenységek végzésére alkalmas a tavasz, mint az ősz, másfajta hangulata van a késő estének, mint a kora reggelnek. Ugyanez a változékonyság azonban rejtettebb szinten is megnyilvánul: egy adott időszakban bizonyos területeken sikeresek lehetünk, máshol akadályokba ütközhetünk. Ezért ha eredményesen akarjuk vezetni az életünket, érdemes komolyan vennünk a tanítást, miszerint „mindent a maga idejében”.
Az időnek erre a rejtettebb, érzékszerveinkkel nem felfogható minőségére épülnek az olyan ősi tudományok, mint az asztrológia és a numerológia. Mindkettő abból a transzcendentális elvből indul ki, miszerint az ember (vagy bármi egyéb) magán viseli a születése pillanatában érvényesülő időminőséget. Tulajdonképpen szellemi síkról földi síkra való levetülés történik, amelynek csak indikátorai a planéták és a számok, nem azok fejtenek ki hatást az emberekre és eseményekre. Az alapszemélyiség és a bejárandó életút, mint idea jelenik meg előbb, és a lélek akkor ölt testet, amikor az idő ennek az ideának az anyagi megvalósulására a legalkalmasabb. Ez azt jelenti, hogy például egy Rák Nap-jegyű ember nem azért érzékeny és gondoskodó, mert a Rák jegyében született, hanem azért született éppen akkor, mert az élettervezete szerint ezekkel a személyiségvonásokkal feladata van. Az oksági viszony tehát fordított ahhoz képest, mint ahogyan az átlagember gondolja, és ennek tisztázása különösen a sorsunkért való felelősségvállalás szempontjából fontos. Nem azért leszünk ilyenek vagy olyanok, mert ide vagy oda, ekkor vagy akkor születünk, hanem azért születünk oda és akkor, mert a szellemi terv megvalósításához az adott téridő-minőség a legalkalmasabb.
Ahogy az egyes ember életútja is különböző szakaszokra osztható, úgy léteznek az egész emberiség fejlődését meghatározó világkorszakok is. Numerológiai szempontból 2000-ben történt egy fontos korszakváltás. Ez az ősi tudományág a számok elvont, spirituális jellegéből (ha úgy tetszik, azok rezgéseiből) vezeti le az időminőséget. Egy olyan évezred áll mögöttünk, amelyet az 1-es számjegy határozott meg: 1000-től 1999-ig az évszám egyessel kezdődött. A dualitásról szóló cikkemben utaltam rá, hogy ez a számjegy a maszkulin ősprincípium analógialáncához tartozik, a kiáradó férfi energiát, az aktivitást, a Napot jelképezi a számok sorában. Ennek megfelelően, az ember egy évezreden át azt tanulta, hogy miként vállalja fel és valósítsa meg önmagát. A tetterő megnyilvánulása, önmagunk (pontosabban egónk, hiszen azzal azonosítjuk önmagunkat) középpontba állítása fontos társadalmi értékként, az érvényesülés előfeltételeként jelent meg. Az emberiség alaposan megtanulta a leckét, csakhogy mindeközben megfeledkezett az ellenkező pólusról, és ezzel kizökkent egyensúlyi állapotából. Ennek a kibillentségnek a következménye világunk jelenlegi helyzete – az emberi ego a Nap helyébe állította és mindenhatónak élte meg önmagát, amivel zűrzavart teremtett kívül-belül egyaránt.
A 2000. évvel annak az ideje jött el, hogy lassan, fokozatosan helyreállítsuk az egyensúlyt. Az 1-es helyét a feminin típusú, befogadó-elengedő jellegű 2-es vette át. Ez a számjegy képviseli a női energiát, a türelmet, a passzív önátadást, a Holdat. Az emberiség új feladat előtt áll: ki kell fejlesztenie magában a női ősprincípiumhoz kapcsolódó értékeket. Csak így állítható helyre az egyensúly, csak ezáltal léphet tovább az ember(iség) egy magasabb fejlettségi szintre. A tanulási folyamatnak még az elején tartunk, ezer év áll rendelkezésünkre a feladat teljesítéséhez, de éppen korunk, az első évszázad a legkritikusabb és legmeghatározóbb szakasza ennek az évezrednek.
Ne essünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, az ilyen nagy, egész emberiséget érintő hatások az egyes ember életében nem érvényesülnek. A társadalmak egyénekből állnak össze, ezért a globális változások is egyéni szinten indulnak el. Mindannyiunknak külön-külön is ki kell fejlesztenünk magunkban az új képességeket, hogy a világ egésze változhasson. Lassan fel kell adnunk isteni Nap-pozíciónkat, az ego egyeduralmát, és a Holddal azonosulva rá kell ébrednünk, hogy létezik egy hatalmasabb erő, aminek mi csak befogadjuk és tükrözzük a fényét, nem önfényünkben ragyogunk. Az ezzel járó felszabadító biztonságérzet átélésének azonban előfeltétele az elfogadás és boldog önátadás képessége. Nagy feladat előtt áll az egyes ember és az egész emberiség is ebben az évezredben: meg kell találnia azt, amit az elmúlt időszakban elveszített – Istent.