Kire hallgassunk?

Előző cikkem bevezetőjében felhívtam a figyelmet arra, hogy sokszor a legnagyobb segítő szándékunk ellenére is rossz tanácsot adunk egymásnak. Nem tudhatjuk ugyanis, hogy a másik embernek milyen élethelyzeteket kell megtapasztalnia, merre vezet az útja. Tanácsot éppen ezért kizárólag a saját nézőpontunk szerint adhatunk, viszont lehetséges, hogy ami a mi esetünkben üdvös irány, az a másik személy számára tévút. Az ember belső iránytűje mindig megbízhatóan jelez, a kérdés csak az, hogy útmutatására mennyire vagyunk fogékonyak és tudatosak.

A mai átlagember társadalmi szokások és sémák szerint éli az életét, ezeket nevezzük normáknak. A többségi elvárások és viselkedésminták kényszerítő ereje akkora lehet, hogy az egyén akkor is behódolhat nekik, ha a lelke mélyén pontosan érzi, hogy más tenné boldoggá. Az ember mélyen legbelül mindig tudja, hogy mire van szüksége. Éppen ezért, bár érdemes meghallgatnunk mások véleményét, végső soron mindig a belső hang alapján kellene döntenünk. De vigyázat: ne tévesszük össze a belső hangot az ego félrevezető vágyaival, mert akkor rossz döntést hozhatunk! Ugyanakkor az ilyen esetek is az életutunk szerves részei, erre mondjuk, hogy a hibáinkból tanulunk. Minél többször tévesztjük össze az ego és az önvaló törekvéseit, annál tapasztaltabbak leszünk, és egyre jobban meg tudjuk majd különböztetni őket egymástól.

Mivel minden ember útja egyedi, konkrét tanácsot senkinek sem kellene adnunk. Ilyet a pszichológus sem tesz. Segítő-feltáró-elemző beszélgetéssel abban segít, hogy a páciens maga találjon rá a számára üdvös útra. A jó szakember kliense belső iránytűjére hangolódik rá, és annak jelzései alapján igyekszik megmutatni a nehézségekből kivezető utat. Soha nem a saját véleményét közvetíti kliense felé, hanem empátiás készségével arra érez rá, hogy az adott személy számára mi lenne a megfelelő választás.

Mindenkit óva intek attól, hogy bárkinek bármit elhiggyen. Nekem se kell hinni. Érdemes tájékozódnunk, olvasnunk, előadásokat hallgatnunk, de egyetlen szerzőnek, előadónak az álláspontját se vegyük át teljes egészében. Egyrészt azért ne, mert amit pusztán csak elhiszünk, az nem nyújt megfelelő belső fogódzót, az sosem válik valódi meggyőződéssé, másrészt pedig azért, mert a legmagasabb szellemi szintet elért alkotók is csak a saját valóságuk alapján képesek szemlélni és interpretálni a nagybetűs „Igazságot”. Korunkban nagyon sok olyan spirituális tanító és önjelölt guru tevékenykedik, akik ismereteiket könyvekből merítik. A valódi tudás azonban olvasmányokból nem szerezhető meg, annak belülről, átélésből kell fakadnia. A könyvek, videók, hanganyagok abban segíthetnek, hogy személyiségünk fejlesztésével, látókörünk szélesítésével egyre inkább beérjen bennünk a saját belső bizonyosságunk. Éppen ezért, minden tanításból csak azt fogadjuk be, amire valóban szükségünk van, amire igazán mélyen és őszintén rá tudunk hangolódni.

Ha felmerül benned a kérdés, kedves Olvasóm, hogy a sok spirituális tanító közül ki hiteles és ki álguru, elsősorban azt mérlegeld, hogy mennyire igyekszik rád erőltetni a maga nézeteit. A valódi szellemi mester tiszteletben tartja minden ember véleményét, akaratát, döntési szabadságát. Tanítása nem öncélú, munkásságát nem arra használja fel, hogy annak dicsfényében sütkérezzen. Szavai egyszerűek, mélyről jövők, valódi megélésről tanúskodók. Nem akar sem befolyásolni, sem meggyőzni másokat. Csak azokhoz szól, akiknek rá van szükségük. Pontosan tudja, hogy minden ember egy külön Univerzum, más-más tapasztalásokkal, szemléletmóddal, igazsággal. Utat mutat, de messzemenőleg tiszteletben tartja a másik ember választási jogát, hogy azon az úton akar-e haladni, vagy valamely másikon.

A hamis tanítók ezzel szemben tevékenységüket saját önös érdekeik szolgálatába állítják. Ennek ellenére azok, akik pusztán információt adnak át, tulajdonképpen veszélytelenek. Jóval nagyobb veszélyt hordoz az, amikor egy karizmatikus álguru vallási szervezetet, szektát alapít, és azon keresztül híveket toboroz. Az ilyen közösségek ugyanis alapvetően diktatórikusak, a csatlakozó tagok egyéniségét inkább gyengíteni, megtörni igyekeznek, mintsem tisztelnék azt. A szervezet, és főként annak vezetője a saját céljait igyekszik megvalósítani a közösség felhasználásával. Az ilyen szekták egyik fő ismérve a fanatizmus, azt hirdetik, hogy kizárólag az ő tanaik helytállóak, a másik pedig az, hogy a szervezet igyekszik átvenni az irányítást az egyének felett. Ennek gyakori módja, hogy a csatlakozó tagot kiszakítják a családjából, a baráti köréből, tehát a megszokott, biztonságot adó közegéből, hogy ezáltal minél kiszolgáltatottabbá tegyék. Az esetek többségében mindezt rendkívül körmönfont, alattomos eszközökkel érik el, megteremtve a tagokban azt az illúziót, hogy a közösséget az olyan vallási értékek tartják össze, mint a szeretet, a béke, egymás segítése, illetve egy magasabb rendű célért való közös lelkesedés. Nem csoda, hogy korunkban, amikor annyi ember szomjazza ezeket az értékeket, olyan sokan esnek áldozatul a szekták manipulációjának.

Néhány napja levelet kaptam egy édesanyától, akinek lánya egy ilyen szervezet befolyása alá került. Kérésemre beleegyezett, hogy a hasonló helyzetben lévő családok segítése érdekében férjével együtt interjút adjanak nekem. Legközelebb ezzel az interjúval jelentkezem majd.