Korai gyermekkoromat falusi környezetben töltöttem, és habár szeretem a nagyvárosok pezsgő életét, a természet csendje és szépsége a mai napig fontos lelki töltőforrás számomra. Úgy gondolom, többé-kevésbé mindannyian így vagyunk ezzel. Az ember még a legmodernebb korban sem veszítette el teljesen kapcsolatát az anyafölddel. Lelki folyamataink párhuzamba állíthatók a természeti jelenségekkel, talán ezért is érezzük ezt az eltéphetetlen rokonságot. Pszichológusként mindig is lenyűgözött, hogy belső működésünk milyen jól lemodellezhető a természetben lejátszódó folyamatokkal. Jelen cikkemben ezeket a megfigyeléseimet szeretném megosztani az Olvasóval.
Talán érdemes azzal kezdeni, hogy a növény, különösen a fa, tulajdonképpen humán jelképnek is tekinthető. A fa gyökereivel erősen a földbe kapaszkodik, ágaival viszont az ég felé törekszik. Jól szemlélteti ez az anyag és szellem kettősségét hordozó ember helyzetét: földi küldetésünk beteljesítéséhez be kell ágyazódnunk az anyagi létbe, de fejlődésünk a tudatosodás, a spirituális növekedés irányába mutat. Az egészséges ember mindkét létformát tiszteli és fontosnak tartja. Képes arra, hogy stabilan megvesse lábát a földön, jól kiigazodik a mindennapi élet kihívásai közepette, de figyelmét, lelki energiáit egyre inkább az anyagon túli, örökérvényű szellemi minőségek felé fordítja. Pontosan azt a harmonikusan összeegyeztetett kettősséget testesíti meg, amit a fa jelképez. Erre az összhangra utalnak Goethe szavai is: „A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak”.
Amikor egy magot elvetünk, pontosan tudjuk, hogy abból milyen növény fog kifejlődni. Paradicsommagból nem várunk sárgarépát. Ismerjük a törvényszerűséget: a majdani növény életprogramja bele van kódolva a magba, és kizárólag azt tudja kibontakoztatni. Önmagunkkal és egymással szemben azonban nem vagyunk ilyen toleránsak, pedig ez az ember esetében is hasonlóképpen működik. Maradva a fa analógiánál: aki almafának született, az nem teremhet körtét. Pedig hányszor akarnánk valami/valaki mássá válni, milyen gyakran irigyeljük ismerőseinket, amiért ők megítélésünk szerint különbek nálunk! Az egészséges ember nem akar kibújni a bőréből, nem akar mássá válni, mint ami, hanem a maga életprogramjának keretein belül igyekszik fejlődni, növekedni, tökéletesedni. „Tudd meg, ki vagy, és légy azzá!” – szól az önismeret pindaroszi parancsa. Aki kódjai szerint almafának született, ne arra törekedjen, hogy életében körtefává váljon, hanem arra, hogy minél szebb, finomabb almát teremjen! Ami igazán lényeges, az nem a gyümölcs fajtája, hanem a minősége. Mindenféle gyümölcs lehet kívánatos is, meg íztelen is – többek között attól függően, hogy a kertész mennyire viseli gondját ültetvényeinek.
Mert a magok elvetése és gondozása is meghatározó fontosságú! A vetést ideális esetben a kert kitakarítása előzi meg. A gaz tetejére nem szórhatjuk az új magokat, előbb bizonyos mértékig rendbe kell raknunk a kertünket. Az önismereti munkában, a pszichoterápiában pontosan ez történik: nagytakarítás és egy új életminőség magjainak elültetése. Hogy ez valóban sikeres lehessen, a gazt lehetőleg gyökerestül kell kiirtani. Ha csupán a talajfelszín feletti, látható részét távolítjuk el a gyomnak, bizonyos idő múlva nagy eséllyel újra ki fog hajtani. Ez a gond a pusztán tüneti kezeléssel. Ha nem oldjuk meg a problémát a gyökerénél, akkor előbb-utóbb újra megjelenhet az életünkben. A megvetés a gazolásnál általában kellemesebb tevékenység, ám az eredményre várni kell. Az elvetett mag sokáig a felszín alatt nyugszik, így egy ideig esetleg semmi látható jele nincs a munkánknak. Ez a fázis igen frusztráló lehet. De ne essünk kétségbe, hiszen a folyamat a mélyben már megkezdődött! Hasonlóan idő- és türelemigényes a folytatás is: ki kell várnunk, hogy az elültetett magból kialakuljon, majd megerősödjön a növény. A növekedést közvetlenül nem gyorsíthatjuk fel, sőt, az esetleges siettetéssel csak megzavarjuk a folyamatot. Ha a kis törékeny szárkezdeményre nyomást gyakorolnánk, hogy gyorsabban nőjön, valószínűleg megsértenénk, és elmaradna az eredmény. A fejlődés, a növekedés időbe telik, ezt tiszteletben kell tartanunk. A modern nyugati ember ahhoz szokott, hogy mindenhez cselekvő módon közelítsen, esetünkben azonban ez a hozzáállás nem megfelelő, hiszen a valódi lelki érlelődést nem aktívan csináljuk, az megtörténik velünk. Pontosan úgy, ahogy a magot sem mi alakítjuk át növénnyé, magától válik azzá, mi azáltal segíthetjük ezt, hogy megteremtjük neki a kedvező feltételeket, azaz öntözgetjük, kapálgatjuk veteményünket. Hasonlóan engednünk kell, hogy a bennünk elvetett új minőségek maguktól erősödjenek meg, mi csupán azzal támogathatjuk ezt az érlelődési folyamatot, hogy tudatos lépéseket teszünk az önismereti fejlődés, a lelki egészség irányába.
Néha megkérdezem klienseimtől, hogy szerintük mikor van egy fa elültetésének legjobb ideje. A különböző emberek nagyon eltérő válaszokat adnak. A helyes válasz: tíz évvel ezelőtt lett volna. De ha már akkor elmulasztottuk, mi a második legjobb idő erre? Az pedig ma van. Ha változtatni szeretnél az életeden, kedves Olvasó, kezdd el most! Vesd el az új minőség magjait mielőbb, hogy belátható időn belül élvezhesd a gyümölcsét!