Előző cikkemben az anyák gyermekük személyiségfejlődésére és életére gyakorolt hatásáról írtam. Most nézzük meg ugyanezt a másik oldalról.
Nagyon sok a csonka családban, apa nélkül nevelkedő gyermek. Sok nő gondolja úgy, hogy ő egyedül is mindent meg tud adni csemetéjének, az apát is pótolni tudja. Ez természetesen nem igaz. Válás esetén a gyermek többnyire az anyával marad, ami rendben is van, csak a papának ebben az esetben sem lenne szabad teljesen kivonnia magát a nevelésből, csemetéje életéből. Meggyőződésem, hogy a rossz házasságnál sokkal jobb a különélés, aminek azonban nem szükségszerűen kell érzelmi törést jelentenie a családi viszonyokban. Nem az a legfontosabb, hogy apa és gyermeke egy fedél alatt éljen, hanem az, hogy harmonikus legyen a kapcsolatuk, fennmaradjon az érzelmi kötelék.
Az apa teljesen másféle szerepet játszik gyermekei életében, mint az anya, ezért az igazán egészséges személyiségfejlődés szempontjából pótolhatatlan. Amíg ideális esetben az anya adja meg csemetéjének az ősbizalom alapját képező melegséget és elfogadást, addig az erőt sugárzó apa a támogatást és a biztonságot. Megfelelő családi viszonyok között élő gyermek szemében az apa valóságos hős. Ő a legerősebb, a legügyesebb ember a világon. Fiúgyermeke számára azonosulási mintát, leánygyermeke számára pedig férfimintát képvisel. Apa az, akinek erőt adó támogatása mellett ki lehet bátorkodni az anya biztosította védettségből, és kipróbálhatjuk magunkat a külső világban is. Egy jó apa nem az önkényeskedő szigorával és a megemelt hangjával vívja ki gyermekei tekintélyét, hanem azzal, hogy olyan szelíd erőt sugároz, melyet csemetéi csodálnak és interiorizálhatnak.
Azonosulási mintaként az apára nagy felelősség hárul. Mindaz, amit mond vagy tesz, példaként szolgál gyermekei számára. A kisfiúk bizonyos mértékben még akkor is azonosulni kénytelenek az apjukkal, ha netán rossz a kapcsolatuk vele. Ezen a ponton azonban az anyák felelősségét is meg kell említeni. Nagyon sok megromlott házasságra jellemző, hogy az anya gyermekei előtt, fülük hallatára, vagy éppen célzottan nekik panaszkodva szidja, kritizálja az apjukat. Ez az egyik legnagyobb hiba, amit egy nő elkövethet. Mégpedig pontosan azért, mert a fiúk akkor is azonosulnak az apjukkal, ha rossz véleményük van róla. És ilyen módon, ha nem is tudatosan, de a fiúgyermek magára veszi mindazt a rosszat, amit az apjáról hall, és ez belső programmá fejlődik benne. Ezek után nem kell csodálkozni, ha felnőttként ugyanazokat a hibákat fogja elkövetni, amiket a kritizált apa annak idején. Az anya a szidalmaival a kislányának is árt, hiszen negatív férfiképet alakít ki benne, ami szintén programmá válhat, és meghatározhatja lánya jövőbeli szerelmi életének, párkapcsolatainak alakulását. Nagyon fontos lenne, hogy amennyiben a szülőknek nézeteltéréseik, konfliktusaik vannak, azokat egymással rendezzék le, és ne avassák be ezekbe gyermekeiket.
Társadalmunkban megrendült az egyensúly az anyai és apai szerepek között. A jellemző szerepfelosztás szerint elsősorban az anya dolga a gyereknevelés. Ő fürdeti, pelenkázza csecsemőjét, ő tologatja az utcán a babakocsiban, később ő az, aki megjelenik a szülői értekezleteken. Hiszem, hogy minden tanár szívét öröm járja át, ha néha egy-egy apa is belátogat az iskolába. Vannak olyan országok, ahol a szülői szerepek egyensúlya nem rendült meg annyira, mint nálunk. Svédországban gyermek születése esetén az apa is jogosult a munkahelyéről néhány hetes szabadságra menni, hogy ezt az időt a csemetéjével tölthesse. Ott nem ritka látvány a babakocsit tologató férfi. És mivel a nemi szerepek sem olyan mértékben eltérőek, mint nálunk, ennek tudható be a nagyfokú nemi egyenlőség is.
Az apák gyermeknevelésben betöltött meghatározó szerepe kétségbevonhatatlan. Csemetéje számára ő testesíti meg az erőt, a bátorságot, az ambíciót. Ideális esetben ő az, akitől megtanulható a jó értelemben vett önérvényesítés. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egész emberiség jövőjét meghatározza, hogy a következő generációk milyen fokon tapasztalhatják majd meg az anyai és apai energiák arányának kiegyenlítődését. Ez az arány nálunk most az anyai erő irányába csúszott el. Nekünk, férfiaknak arra kell törekednünk, hogy az egyensúlyt helyreállítsuk, ahhoz azonban, hogy ez sikerülhessen, a hölgyeknek is partnereknek kell lenniük ebben.
Kedves Stresszdoki!
Engem érdekelne , hogyan legyen partner a nő ebben a bizonyos egyensúly helyreállításban?
Kedves Erika!
A cikkben van utalás erre. Sok nő úgy tekint gyermekére, mintha az kizárólag vagy elsősorban az övé lenne.
Ilyenkor az apa háttérbe szorulhat a gyermeknevelést illetően. A gyerek közös, mindenkinek így kellene hozzáállnia.
Természetesen ez nem általános probléma, de igen gyakori.
Arról is írtam, hogy az anya ne bírálja, ne kritizálja az apát a gyermekei előtt, bármennyire is haragszik rá.
Ilyen módon tud a nő hozzájárulni ahhoz, hogy az apa és a gyerekek között jobb és mélyebb érzelmi kapcsolat alakuljon ki,
illetve maradjon fenn.