A félelem kezelése

Az ember legnagyobb ellenségei saját félelmei. Ezek tehetik tönkre a napjainkat, heteinket, vagy akár éveinket, és lehetetleníthetik el, hogy megvalósítsuk álmainkat. Sok ember vallja, hogy „jobb félni, mint megijedni”, ami azonban csak a „jobb az ismert rossz, mint a bizonytalan ismeretlen”-féle hozzáállásnak egy kissé bölcsebbnek tűnő változata. Az ilyen személy ennek megfelelően inkább élete végéig benne marad olyan helyzetekben, amelyekben nem érzi jól magát, mintsem hogy változtasson. A kérdés csak az, hogy megéri-e így leélni egy életet…

Úgy gondolom, félni semminél sem jobb. A félelem az egyik leginkább lehúzó érzésünk, teljesen megbéníthat bennünket, hosszabb távon pedig akár betegségeket is okozhat. A megfélemlített ember könnyen manipulálható és hajlítható, nem csoda, hogy a világ vezetői a médián keresztül éppen ezt a módszert használják fel arra, hogy uralmat gyakoroljanak a polgárok felett. Elég csak arra gondolni, hogy miről szólnak a hírműsorok: mindig az aktuálisan legfenyegetőbbnek tűnő történésekről számolnak be. Fél évvel ezelőtt még az ukrán-orosz konfliktusról szólt minden híradás, később a migránshelyzet került reflektorfénybe, az utóbbi időben pedig a terrorveszély volt az első számú hír. A népek leigázásához nem szükségesek fegyveres támadások, ez pszichés hadviseléssel, a félelemkeltés módszerével is könnyűszerrel elérhető.

A félelmek nemcsak társadalmi, hanem egyéni szinten is sok problémát okoznak nekünk. Ráadásul a minket fenyegető veszélyek túlnyomó többsége általunk kitalált, nem valós. Az emberi elme folyamatosan kattog, kombinál, előrevetít, és ezzel rengeteg felesleges bonyodalmat okozunk magunknak. Büszkék vagyunk az élővilágban egyedülálló, racionális eszünkre, és nem is vesszük észre, hogy milyen gyakran működik irreális módon és fúj hamis riadót. Képesek vagyunk napokon, heteken át aggódni egy lehetséges probléma miatt, aminek esetleg semmi valóságalapja nincs, mi találtuk ki és vetítettük rá az általunk elképzelt jövőre. Érdemes lenne olykor felidéznünk magunkban azt az elgondolkodtató frappáns mondást, ami egy halálos ágyon hangzott el, és hozzávetőlegesen így szólt: rengeteg problémám volt az életben – néhány közülük meg is történt…

Mivel nagyon sok ember szenved különböző félelmektől, ezért most következzen néhány tanács, hogy miként kezelhetjük ezeket.

1. Az első lépés, hogy üljünk le egy csendes helyen, és légzésünk lecsillapításával, valamint izmaink ellazításával nyugtassuk le elménket. Kicsit el kell távolodnunk a problémától, hogy tárgyilagosan tudjuk szemlélni azt. Ez háborgó elménk lecsendesítése révén valósulhat meg. Ebben segít, ha előtte végzünk valamilyen aktív, üdítő testmozgást (pl. futunk), és az is, ha az itt és most valóságára koncentrálunk, vagyis arra, hogy az adott pillanatban, ott a széken ülve a legnagyobb biztonságban vagyunk, semmiféle zavaró körülmény nem hat ránk.
2. Ezt követően tárgyilagosan, érzelmek bevonása nélkül elemezzük félelmünket, illetve annak tárgyát. Vegyük számba, milyen tényszerű adataink vannak róla, döntsük el, hogy valós veszélyről van-e szó, vagy csak elménk játszadozik velünk. Tisztázzuk magunkban, hogy mennyire reális a félelmünk!
3. Ha úgy ítéljük meg, hogy nem reális, akkor kacagjunk egy jót magunkon és felejtsük el az egészet! Ha viszont van valós okunk a félelemre, akkor gondoljuk át, hogy mi a legrosszabb, ami történhet. Elemezzük egy kicsit ezt a lehetőséget, ismerkedjünk meg vele közelebbről! Ne hárítsuk, hanem éppen ellenkezőleg: nézzünk vele szembe! Mindig a bizonytalan, az ismeretlen a leginkább ijesztő, ha szembenézünk a félelmünkkel, máris csökken a fenyegető jellege.
4. Józan mérlegeléssel készüljünk fel a legrosszabb helyzetre, vagyis határozzuk meg azokat a lehetőségeinket, eszközeinket, erőforrásainkat, melyeket bevethetünk, amennyiben a nemkívánatos helyzet valóban előáll. Ha felkészülünk rá, akkor növekszik kompetenciaérzésünk, és nem éljük meg többé magunkat védtelennek, kiszolgáltatottnak.
5. Elhúzódó félelmek esetén érdemes ezeket kibeszélni magunkból, hogy ne hordozzuk őket tovább. Nem panaszkodásról van szó, és nem is arról, hogy folyamatosan a félelmeinkről beszéljünk. Viszont egyszer érdemes leülni egy barátunkkal vagy éppen a pszichológusunkkal, hogy a problémánk megosztása révén könnyítsünk magunkon.
6. És nem utolsó sorban, sose felejtsük el: a nehézségek is értünk vannak, nem ellenünk. Ha egy-egy rettegett helyzet valóban bekövetkezik, az a fejlődésünket szolgálja. Ne álljunk ellen neki, hanem fogjuk fel kihívásként, erőpróbaként, melynek ha megfelelünk, jutalomban részesülünk. Ne szorongva és védekezően közeledjünk az élethez, hanem adjuk át magunkat neki és legyünk aktív, vidám játszópajtásai!