Ha figyelemmel követed a blogomat, bizonyára feltűnt már, hogy szakemberként jóval szélesebb perspektívából közelítem meg a lelket, mint a legtöbb pszichológus. A holisztikus szemlélet híve vagyok, azt vallom, hogy az ember test-lélek-szellem hármasságából épül fel. Hiszem azt is, hogy a világ sokkal több annál, mint amit látunk belőle. Szerencsére egyre többen ismerik ezt fel, és ezzel párhuzamosan a kollektív tudatszint is emelkedik. Ezt a fejlődési folyamatot támogatja meg az is, ha az őseink által ránk hagyományozott ezoterikus tudást az ember és az Univerzum alaposabb megismerésének szolgálatába állítjuk.
Az asztrológia ősi tudomány, amiről a mai átlagembernek teljesen téves elképzelései vannak. Ez egyrészt a korunkat uraló, anyagba süllyedt materialista világkép torzító hatásának, másrészt a magazinokban olvasható, mindenféle szaktudást nélkülöző heti horoszkópok lejárató kampányának tudható be. A legtöbb ember azt gondolja, hogy az asztrológia babona és szórakoztatás, és legfeljebb annyit tud róla, hogy melyik jegyben született és annak melyek a legfontosabb jellemzői. Azt már kevesen tudják, hogy az állatövi jegyek valójában archetípusokat írnak le, soha nem az egyes embert. Mindannyiunkban benne rejlik a teljes zodiákus.
Az asztrológia szimbolikus rendszer, melynek megfejtése analógiás gondolkodást igényel. Születésünkkor kódokat kapunk, melyek kifejezik alaptermészetünket és előirányozzák életutunkat. Nagyon fontos tudnunk azonban, hogy nem a csillagok határoznak meg bennünket, hanem egyfajta szinkronicitásról beszélhetünk: az ember abban a pillanatban jön a világra, amikor az asztrológiai állások összrezgése pontosan megfelel a testet öltő lélek rezgésmintájának. Vagyis nem arról van szó, hogy az egyik hat a másikra, hanem a kettő mintegy találkozik egymással, egymásra hangolódik. Ezt fejezi ki az ismert ősi bölcsesség is: „Ahogyan fent, úgy lent, s ahogyan lent, úgy fent”.
Nagyon felszínes ismeretei vannak az asztrológiáról annak, aki csak a Nap-jegyét ismeri. Bevallom, én a pszichológusi munkámban legkevésbé a kliens jellemének feltérképezéséhez veszem igénybe a horoszkóp jelzéseit, hiszen arra vonatkozólag a beszélgetések is elégséges támpontot nyújtanak. Sokkal inkább arra használom az asztrológiát, hogy megnézzem, milyen erők hatnak a kliens életében az aktuális időszakban, és ezek miféle megtanulandó életfeladatot jeleznek, mire sarkallják őt. Ennek az ismeretnek a fényében sokkal jobban megértem a mélyebb összefüggéseket és rálátok olyan ok-okozati viszonyokra is, amikre a beszélgetés módszere nem világítana rá.
A nagy, sorsfordító változások (én pszichológusként csak ezeket figyelem) idejének megállapításához szükség van a születési dátumra, hiszen ezek minden ember esetében máskor következnek be. A fontosabb Plútó tranzitok például nagyon jól megmutatják, hogy melyik életszakaszban számíthatunk olyan kényszerítő erőkre, melyek az átalakulásunkat segítik elő. Ezek általában igen kellemetlen, ám roppant hasznos hatások. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem az égitest, ez esetben a Plútó, hat az emberre, az csupán indikátora azoknak az energiáknak, amelyek a lélekben működnek. Ha a csillagok kívülről befolyásolnának minket, akkor nem beszélhetnénk sem szabad akaratról, sem egyéni felelősségvállalásról. Nagyon fontos tudni azt is, hogy a bolygók és az egyéb égitestek valóban csak az életünkben ható erőket jelölik, és soha nem mutatnak meg konkrét történéseket, eseményeket. Az asztrológia nem a jövendőmondás eszköze.
A személyi születési képlet felrajzolása és elemzése nagy munkával járó hosszadalmas folyamat. Én pszichológusként erre egyelőre nem is vállalkozom. Viszont a Plútó fontosabb konstellációi enélkül is láthatóak, mint ahogy a karmikus sorstapasztalatainkat és a jelenlegi sorsfeladatunkat jelölő holdcsomópont tengely tranzit fényszögei is. A holdcsomópontok minden ember esetében 18-19 évente térnek vissza a születéskor elfoglalt pozíciójukba, és az életünk közepén és második felében van nagyobb jelentőségük. Más okból, de a 42. életév környéke is fontos, általában kritikus időszak. Így aztán 37, 42 és 56 éves korban (mindhárom esetében +/- 1 év) a legtöbb ember élete jelentős fordulóponthoz érkezik. Vagy akkor járjuk a poklokat, vagy akkor lépünk egy lépcsőfokkal feljebb az életutunkon. Az is gyakran megtörténik, hogy ilyenkor egy ideiglenes mélypont után indulunk el az üdvös változás útján. Hogy ezeket az időszakokat nehézségként vagy fejlődésként éljük-e meg, elsősorban attól függ, hogy hol tartunk életfeladatunk teljesítésében. Érdemes megfigyelned, hogy a te sorsod hogyan alakul a három fent említett életkorban.