“Tetteidnek tudjál örülni,
más tetteit tudd megbecsülni;
főként ne gyűlölj egy embert se,
s a többit hagyd az Úristenre.”
(Johann Wolfgang von Goethe)
Ahogy előző cikkemben részletesen kifejtettem, az ego által vezérelt ember egyik legjellemzőbb vonása önmaga fontosságának szubjektív túlértékelése. A másik tipikus jellemzője pedig a görcsös kontrolligény, hogy az őt érintő dolgokat, eseményeket befolyásolhassa, kézben tarthassa, irányíthassa. Mivel önmagát földi halandóként éli meg, szó szerint élet-halál kérdés számára, hogy miként alakulnak a dolgai. Ugyanakkor nap mint nap szembesülnie kell azzal, hogy a legtöbb történést képtelen kontrollálni. Szerettei megbetegedhetnek, vagy akár el is távozhatnak, egy medréből kilépő folyó vagy váratlan tűzvész egyetlen nap alatt megfoszthatja minden vagyonától, bármikor elveszítheti a munkahelyét és így tovább. Számtalan olyan esemény következhet be az életünkben, melyeket nem tudunk irányítani. Az ember, aki az önvalójáról semmit sem tudva, egójába zártan él, átérzi ezt a kiszolgáltatottságot, ami mélységes szorongással töltheti el.
Minél görcsösebben ragaszkodik egy ember ahhoz, hogy előrelássa és kontrollálja az élet történéseit, minél nehezebben viseli a változásokat, annál erősebb az egója. Az ego ugyanis lehet nagyon rugalmatlan, ami miatt a személy a világ hatásaival szemben védekező pozíciót vehet fel. Az ilyen emberek közül kerülnek ki azok, akik nem megélni, hanem túlélni igyekeznek az életet, akik nem sikerkeresők, hanem kudarckerülők. Az ilyen személyt minden változás nagyfokú bizonytalanság érzéssel töltheti el, különösen, ha az váratlanul következik be. Ilyenkor úgy érezheti, hogy kicsúszik lába alól a talaj. Eredendő szorongása miatt sokszor még a pozitív történéseknek sem tud felszabadultan örülni, erre képtelenné teszi az az állandóan ugrásra kész félelme, hogy bármikor rosszra fordulhatnak a dolgok. Minden problémája az önátadási képtelenségéből fakad, abból, hogy nem tud belesimulni a létezés, az itt és most természetes áramlatába, görcsös kontrolligényével inkább blokkolja azt. Az energiaáramlás elakadásával aztán különböző testi és lelki tünetek, betegségek is kialakulhatnak nála. Az ezek által okozott megrázkódtatás hatására, vagy túllép az ego merev határain és szorosabb kapcsolatba kerül az önvalójával, vagy még jobban belesüpped szorongásai ingoványába. A probléma voltaképpen lehetőség, de az ember eldöntheti, hogy fejlődése szolgálatába állítja, vagy önmaga ellen fordítja azt.
Az ego által vezérelt ember hajlamos az ún. előrevetített félelmek átélésére, vagyis arra, hogy előre szorongjon bizonyos események, történések miatt, még akkor is, ha azok bekövetkezésének valószínűsége minimális. Elméje roppant aktív, folyamatosan pörög, kattog, elképzel negatív dolgokat, ami nagyfokú szorongást kelt benne. Gondolatban nagyon sok időt tölt a jövőben és a múltban, és nem ismeri fel, hogy mindkettő csak az ő elméjében létezik, a jelen pillanat, az „itt és most” az egyetlen valóság. Az ego által vezérelt ember a saját elméjébe zártan él, nem a realitásban. Egyszerűen csak „agyalásnak” nevezem azt a mentális-emocionális folyamatot, amikor a személy elképzeli a negatív eseményeket, és átéli az ezek miatti szorongást. Mindeközben nem veszi észre, hogy az adott pillanatban minden nyugodt és biztonságos körülötte, legtöbb esetben az élete is rendben van – tulajdonképpen egy fiktív, az elméje által teremtett világban él, és nem lát azon túl. Saját gondolatainak és érzéseinek csapdájában vergődik. Pedig csak fel kellene ébrednie ebből az „éber álomból”, és felnyílhatna a szeme a valóságra. Ez az eszmélési folyamat többnyire lépésről lépésre haladva következik be, de minden olyan eset, amikor sikerül átlépnie az elme hamis világából az itt és most realitásába, kis megvilágosodásként fogható fel.
Két tanácsot tudok adni azoknak az olvasóimnak, akik ilyen problémákkal küszködnek. Az egyik az, hogy azokban a helyzetekben, amikor saját gondolataid és érzéseid átveszik feletted az irányítást, tudatosan térj vissza az itt és most valóságába. Mintegy felülemelkedve azon, kívülről és tárgyilagosan tekints az aktuális szituációra! Van-e ebben a pillanatban reális veszély? Valóban olyan nagy-e a valószínűsége annak, hogy a rettegett esemény bekövetkezik? Van-e bármi értelme, hogy most ezen gondolkodj, vagy elég lesz szembenézni a problémával akkor, ha majd előáll? A másik tanácsom pedig az, hogy kicsit visszatekintve a múlt nehézségeire, ismerd fel, hogy valójában minden úgy alakul, ahogyan alakulnia kell. Vedd számba, hogy mi mindent profitáltál a múlt problémáiból, lásd be, hogy ezek is érted voltak, nem ellened, hogy az élet, ha engeded szabadon áramolni, és nem gátolod a görcsös kontrolligényeddel, mindig jó irányba halad. A múlt elemzése természetesen nem újbóli lelki megélést, hanem pusztán emlékezést jelent, a jelenben maradva csak visszatekintünk a korábbi eseményekre.
A következő cikkemben arról írok majd, hogy milyen kapcsolat mutatható ki az erős ego és a depresszió között.
Tisztelt Adolf,
Pontosan ez a problémám, nem tudom elengedni magam, mindent kontrollálni akarok, már aludni sem tudok, csak altatóval és nyugtatóval.
Van esély ennek az állapotnak a megváltoztatására?
Kedves Péter!
Esély mindenre van, a megvalósulás elsősorban rajtunk múlik.
Üdvözlettel: Adolf
Kedves Adolf,
szeretném elmondani, hogy mennyire hálás vagyok neked ezért a cikkért, mert tegnap ezt olvasva jöttem rá, hogy minden szava igaz rám. Ekkor feltettem magamban a kérdést, hogy mitől is alakulhatott ez ki nálam és azonnal megkaptam a választ is ami nem más mint a gyerekkoromban átélt szörnyűségek, traumák amikor még nem tudtam ezek ellen tenni és védekezni. Már akkor megfogadtam magamnak, ha majd felnőtt leszek akkor én fogom irányitani a körülöttem lévő eseményeket, hogy ilyen dolgok ne fordulhassanak elő velem soha többet, akkor már nem leszek ilyen kiszolgáltatott mint mikor kicsi voltam. Így erősítettem magam, közben pedig a személyiségem sérült az erős ego miatt. Sokszor éreztem, hogy ez az irányítási, megfelelési kényszer nem jó és sokat szorongok mindenen az elmúlt kb. 40 évben, de az okát ilyen jól soha nem tudtam volna megfogalmazni mint ahogy te tetted.
Most azon leszek minden nap, hogy a hasznos tanácsokat tőled elfogadom és igyekszem apró lépésekkel magam gyógyítani és elfogadni, hogy vannak dolgok amikre nem tudok hatással lenni és nincs is rá szükség.
Mégegyszer nagyon köszönöm neked és további sok sikert kívánok a munkádhoz.
Tisztelettel: Leontina