Sokan megkérdezik tőlem, hogy melyik pszichológiai, illetve terápiás irányzatot képviselem. A lélektanon belül ugyanis számos megközelítés létezik, amelyek sokszor nagyon eltérő módon magyarázzák a pszichés zavarok hátterét, és ennek megfelelően másféle kezelési módszereket is alkalmaznak. Jelen cikkemben bemutatom azokat az irányzatokat, amiket a legtöbb szakember képvisel, és a végén választ adok arra a kérdésre is, hogy én melyeket és miként alkalmazom munkám során.
Az átlagemberek körében az analitikus megközelítés a legismertebb. Freud óta sokan teljes egészében a pszichoanalízissel azonosítják a pszichológiát. Tíz emberből öt még ma is azt gondolja, hogy a terápia ideje alatt a páciens hanyatt fekszik a rendelőben, és a gyermekkori traumáiról meg az álmairól beszél. Ez nem egészen így van; habár ezt a megközelítést a mai napig sok pszichológus képviseli, a pszichoanalízis is sokat változott az évek, évtizedek során. Ezek a változások az alapelveket nem érintik, vagyis az irányzat továbbra is a (főleg kora) gyermekkori traumákra vezeti vissza a pszichés zavarokat. Az analitikus megközelítés szerint a lelki problémák hátterében elfojtott, és ezáltal a tudatalattiba süllyedt sérülések állnak, és ezek felszínre hozásával, feldolgozásával oldható meg a probléma, gyógyítható a betegség.
Az ún. behaviorista és a későbbi kognitív irányzat teljesen más módon magyarázza és közelíti meg a pszichés zavarokat. Nem a gyerekkori traumákat, hanem a tanult viselkedési mintákat tartja meghatározónak. A tanulást kondicionálásként, illetve különböző ingerek és érzelmek összekapcsolódásaként értelmezi. Az elmélet szerint a pszichés zavarokat egyszerűen az okozza, hogy a személy megtanult bizonyos helyzetekhez vagy dolgokhoz rossz érzéseket társítani. Azt vallják például, hogy a fóbiás beteg azért retteg fóbiája tárgyától, mert korábban rossz tapasztalata volt vele kapcsolatban, így amikor ismét találkozik ezzel az ingerrel, újra átéli a szorongást. Minél többször történik ez meg, annál inkább megerősödik és elmélyül a félelme, mintegy begyakorolja azt. A megoldást a kioltásban, az újratanulásban, az átkondicionálásban látják. Ezért a viselkedésterápia legtöbbször a rettegett dologhoz való fokozatos hozzászoktatást irányoz elő. Ennek megfelelően, egy pókfóbiától szenvedő páciens kezelése kezdődhet azzal, hogy először csak képen mutatnak neki pókot, később pedig már élő pókot is alkalmaznak, amit egyre közelebb visznek hozzá, és a végső szakaszban már akár a bőrére is tesznek. Az ún. szisztematikus deszenzitizálás módszere relaxációs technikákat is felhasznál a félelmek kioltása érdekében, amilyeneket én is alkalmazok szorongó klienseimnél.
A kognitív irányzat a helyzetek és történések önmagunk számára történő leképezésében látja a pszichés működés mozgatórugóját. A megközelítés szerint minden értékelés kérdése – láthatjuk ugyanazt a poharat félig telinek, de félig üresnek is. Nem önmagukban a helyzetek váltanak ki lelki problémákat, hanem azok értelmezése. Ennek megfelelően, a kezelésben nagy hangsúlyt kap a beállítódás, a gondolkodásmód átalakítása, pozitívvá formálása. Magam is sok kliensnél alkalmazok ilyen technikát, a gyakorlatot úgy nevezem: a negatív gondolatok felülírása.
A humanisztikus-egzisztencialista pszichológia szintén nagyon közel áll hozzám. Jóval spirituálisabb szemléletű megközelítés, mint az előbbiek. Ez az irányzat ugyanis elsősorban szellemi lényként írja le az embert, akiben elfojthatatlan vágy él a fejlődésre, a növekedésre, az expanzióra. Ha ennek a vágyának megfelelően vezeti az életét, akkor tudja megvalósítani önmagát, vagyis beteljesíteni és megélni azt a belső lelki lehetőséget, potenciált, amit mintegy életprogramként magával hozott. Hasonlóan spirituális megközelítés az olasz Roberto Assagioli nevéhez fűződő pszichoszintézis is.
Ha ismered a munkásságomat, ha rendszeresen olvasod a cikkeimet, a leveleimet, akkor tudhatod, hogy egyetlen irányzatnak sem vagyok kizárólagos követője. Azt vallom, hogy minden megközelítésben fellelhetőek hasznos, a kliens kezelésében hatékony elemek. Ezért egy komplex módszert képviselek, ami alapvetően humanisztikus-spirituális-kognitív alapokra épül, de tartalmaz analitikus és behaviorista elemeket is. Elismerem, hogy a gyermekkori hatások és a tanult viselkedésformák meghatározóak az ember életében, de azon az állásponton vagyok, hogy a problémák kezelésében többet segít, ha előre tekintünk, mint ha folyton a múltat elemezzük. Az ember fejlődési lehetőségében hiszek igazán, abban, hogy csak úgy lehet teljesen egészséges és boldog, ha szellemi útjára rátalálva, sorsprogramja szerint éli az életét. Ehhez igyekszem hozzásegíteni klienseimet is.