Megúszni szárazon?

A minap éppen vásárlásból hazafelé tartottam, amikor eleredt az eső. Már percekkel korábban sejteni lehetett, hogy hatalmas zápor várható, hiszen a fülledt hőség után vészjósló szürke felhők takarták el az eget, és itt-ott egy-egy villám is végigcikázott rajta. Esernyőm nem volt, így hát megszaporáztam lépteimet, hogy még időben, a nagy vihar előtt hazaérjek. Nem sikerült. Még több száz méter volt hátra, amikor az első cseppeket már éreztem a bőrömön. Éppen olyan helyen ért el, ami viszonylag védett, keskeny sávban fedett volt. Döntést kellett hoznom, hogy folytatom az utam, vállalva annak kockázatát, hogy egy kevésbé védett útszakaszon esetleg jobban elered az eső, vagy netán a jégeső, és bőrig ázom, vagy ott maradok és megvárom, hogy elvonuljon a vihar. Nem tudhattam, mennyi ideig kellene ott várakoznom. Végül úgy döntöttem, továbbhaladok, remélve, hogy hazaérek még az égszakadás előtt. Hiába reménykedtem. Két-három perccel később hatalmas dörgések és villámlások közepette zuhogni kezdett. Viszont ismét szerencsém volt: találtam egy piciny zugot, ahol meghúzhattam magam, amíg el nem állt az eső.

Sokszor az ilyen egyszerű, hétköznapi történések adnak ötletet egy-egy újabb cikkemhez. Ahogy ott várakoztam, az jutott eszembe, hogy hányszor kerülünk az életben hasonló döntési helyzetbe: továbbhaladni vagy megállni, vállalni a kockázatot, vagy inkább biztosra menni, elindulni új utakon, vagy maradni a régi, jól bevált szűk ösvényen…

Néhány napja egy húszas évei végén járó ismerősömmel beszélgettem, aki elmondta, hogy már szívesen alapítana családot, de az egzisztenciáját nem érzi elég stabilnak ahhoz, hogy gyerekeket merjen vállalni. Hozzá kell tennem, hogy semmiféle reális esélyt nem lát arra, hogy tíz év múlva jobb lehet a helyzete. Eszembe jutott, hogy kicsivel korábban egy másik ismerősöm éppen ezzel ellentétes dolgokat mesélt az életéről. A sikerben bízva bátran belemegy olyan helyzetekbe, melyek alakulását induláskor még nem láthatja át, amelyekben van némi rizikófaktor, de még sosem bánta meg, hogy így él, mondta.

Én a „járt utat járatlanért el ne hagyj” álbölcsesség jegyében nevelkedtem. Családunkban a legfontosabb értéket a biztonság és a kiszámíthatóság jelentette, ami ugyan biztosította az áhított lelki egyensúlyt, de egyrészt beszűkítette a lehetőségeinket, másrészt veszélyesnek bélyegezte a váratlan helyzeteket. Spirituális fejlődésem során kezdtem megkérdőjelezni a családi mintát. Egyre tisztábban láttam, hogy ha túlzott biztonságigénytől vezérelten, félve közelítek az élethez, akkor sohasem juthatok egyről a kettőre. Ha végig a kitaposott úton maradok, akkor megfosztom magam azoktól a lehetőségektől, amelyek egy másik úton várhatnak rám. Akkor nem megélem, csupán túlélem az életet. Sokszor eszembe jutott, hogy mit érezhet a halálos ágyán az az ember, aki, hogy a bajt elkerülje, óvatosan, mintegy lábujjhegyen lépdelt el a sírig, és ott döbben rá, hogy kapott egy lehetőséget, amit életnek hívnak, és nem élt vele igazán. Lehet, hogy megúszta nagyobb baj nélkül, de volt ennek így értelme?!

Spirituális fejlődésem során felismertem azt is, hogy időnként ismeretlen utakra lépni semmivel sem veszélyesebb, mint szorongva a komfortzóna szűkös keretei között maradni. A görcsösen biztonságra törekvő ember a leginkább kiszolgáltatott mindenféle változásnak, előre nem látott eseménynek, melyekből rengeteg van az életünkben. Azért szorong, mert a belső biztonság hiányában kívül keresi azt. Hiába szűkíti be azonban életterét önvédelemből, bármikor érheti bármilyen váratlan hatás. Ugyanakkor minden egyes lépésünk végtelen számú lehetséges utat nyit meg előttünk. Ha már úgysem tudjuk előre látni az élet alakulását, akkor hagyjuk, hogy szabadon formálódjon, és majd mindig az aktuálisan legjobbnak tartott lehetőséget választjuk. Ha hittel, szívvel és lélekkel vágunk neki az ismeretlennek, minden helyzetben lesz jó választási alternatívánk is. Bár úgy döntöttem, hogy vállalom a bőrig ázás kockázatát és továbbhaladok az eső ellenére, végül így is kínálkozott egy kis menedék, és „megúsztam szárazon”. Az ember arra született, hogy aktívan megélje az életét, és ne óvatosan túlélje azt. És ezért az előbbi esetben az égi segítséget is megkapja hozzá.