Mivel gyakran kapok kérdéseket olvasóimtól, úgy döntöttem, ezek némelyikét válaszaimmal együtt a blogomban is megjelentetem, hiszen másoknak is segíthetnek. Az alábbi kérdések megfogalmazója neve elhallgatása mellett engedélyezte a közzétételt. Terveim szerint a jövőben is lesznek majd ilyen “kérdezz-felelek” típusú blogbejegyzések.
Mi a különbség stressz és depresszió között?
A stressz önmagában véve nem betegség vagy pszichés zavar, a depresszió igen. Stresszt mindenki szinte naponta átél, és kevesen tudják, hogy pozitív változata (eustressz) is létezik. Inkább a felfokozott lelkiállapot jellemzi (testi szinten a megfeszült izomzat, szapora légzés és szívverés stb.), így a szorongáshoz áll közelebb. A depresszió legfőbb jellemzői viszont a lelassult, alacsony szintű működés, a fáradtság, a kiábrándultság stb. Esetleg érdemes lenne ezt a cikkemet is elolvasnia.
Mikor kell pszichológushoz/pszichiáterhez fordulni, mi a különbség pszichológus/klinikai pszichológus/pszichiáter között?
Egyik korábbi, “Mikor érdemes pszichológushoz fordulni?” című cikkem itt olvasható el. A pszichológus (legyen az akár tanácsadó pszichológus, akár klinikai szakpszichológus) bölcsészkaron képzett humán végzettségű szakember. A lelki-érzelmi háttérrel foglalkozik egy-egy probléma kapcsán, alkalmazott módszere elsősorban a feltáró beszélgetés, gyógyszert nem ad. A pszichiáter viszont tulajdonképpen orvos, az idegrendszer szakembere. Szinte mindig felír gyógyszert, és a legtöbbjük ezzel útjára is bocsátja kliensét, de vannak, akik emellett beszélgetős terápiákat is vállalnak. Véleményem szerint, minden segítő szakember legfontosabb munkaeszköze a saját személyisége, a lényeg, hogy a klienssel mennyire tudnak egymásra hangolódni, az alkalmazott módszer, illetve a megnevezés másodlagos fontosságú.
Öröklődik-e az öngyilkosságra való hajlam?
A hajlamok öröklődnek, de “öngyilkossági hajlam” nincs. Ilyet a természet nem ismer, ez egy ember döntése. Inkább megfutamodásra, kibúvók keresésére, a könnyebbik út választására való hajlamról beszélhetünk, amely megjelenhet az öngyilkosság formájában is. És bár a tudományos felmérések eredményei szerint általában nagyobb valószínűséggel lesz öngyilkos az egyén, ha a családjában volt már erre példa, mint ha nem, ezt inkább a családi “problémakezelési” minta átvételeként értelmezem én, mintsem öröklődő hajlamként.
Miről ismerhető fel, ha valaki veszélyben van, mit tehet a család, mit kell tennie?
Ez nagyon összetett kérdés, néhány mondatban nem válaszolható meg. Aki szenved, az sokszor hangot is ad ennek, illetve ha nem, akkor is látható a tekintetéből, gesztusaiból, testtartásából, szokásaiból, életviteléből. Mindenkinek lehetnek ilyen időszakai, a problémát általában az jelenti, ha ez egy elhúzódó, hónapokig, netán évekig tartó időszak. A család természetesen próbáljon meg segíteni. Ne gyötörje a szenvedő családtagot segítési szándékával, hanem csak hallgassa meg őt és ajánlja fel a segítségét. Senkit nem menthetünk meg családtagként sem, végső soron mindenki csakis önmagán segíthet! Érdemes lenne elolvasnia ezt a cikkemet is.