Néhány héttel ezelőtt egy hölgy tanácsot kért tőlem e-mailben. Egyik ismerősének meghalt az édesapja, és a gyászoló mindenképpen látni szeretné temetés előtt a holttestét. A rokonság és a baráti kör igyekszik lebeszélni erről, nehogy még jobban sérüljön, érvelnek, jobb, ha úgy marad meg emlékezetében az apukája, amilyennek életében látta. A gyászoló azonban hajthatatlan. A levélíró kérdése az volt, hogy jó tanácsot adnak-e neki, vagy engedni kellene inkább, hogy láthassa még utoljára az édesapját. Azt válaszoltam, hogy ha ekkora igénye van rá, akkor mindenképpen nézze meg a holttestet. Az ember mélyen belül pontosan tudja, érzi, hogy mire van szüksége. A környezetünk pedig sokszor a legnagyobb segítő szándéka ellenére is rossz tanácsot ad.
Pszichológusi munkám során nagyon gyakran tapasztalom, hogy az emberek többsége számára a halál mennyire ijesztő, borzalmas dolog. Tudok olyan esetről is, amikor a család a serdülőkorú fiút nem engedte el a temetésre, hogy ne kelljen szembesülnie ilyen „szörnyűséggel”. Abba nem gondoltak bele, hogy a halálnak éppen ez a rettegett tabu jellege kelthet a fiúban rossz érzéseket az élet természetes körforgásához tartozó jelenséggel szemben. A halál esetében is érvényesül az a törvényszerűség, miszerint a világ dolgai önmagukban véve semlegesek, és az emberi hozzáállás révén kapnak pozitív vagy negatív jelentést. Léteznek olyan kultúrák, ahol a halál megítélése kifejezetten pozitív, mert egy finomabb rezgésű létállapotba történő átlépésnek tartják, így a halott nem megsemmisül, hanem szó szerint „megboldogul”.
Az ok, amiért a mai fejlett nyugati társadalmakban olyan rettegett jelenség a halál, a materialista világképben keresendő. A tudomány az elmúlt évtizedekben tapasztalható csodálatos technikai fejlődéssel párhuzamosan visszavetette az embert a lelki fejlődésben. A mai nyugati átlagpolgár jóval kényelmesebb életet él, mint ősei, és mégis sokkal szorongóbb. Önmagáért beszél az a tény, hogy sohasem adott el korábban a gyógyszeripar annyi antidepresszánst és szorongásoldót, mint manapság. Amíg ugyanis gyermekként azt tanuljuk az iskolában, hogy a világ tudatos rendezőelvet nélkülöző nagy semmiből keletkezett, a fajok egymásból fejlődtek ki, és az egyedek élete a születéstől a halálig tart, addig az elmúlástól való félelem teljesen megalapozott. És sajnos nem csak az. Érthetővé és jogossá válik az egyes egyednek azon törekvése is, hogy minden más lényen áttaposva, kizárólag a saját érdekei szerint vezesse az életét. Miért is ne így tenne, hiszen ennyi jutott neki a létezésből, ebből kell kiaknáznia a lehető legtöbbet?! Hiszen az iskolában azt is megtanították neki, hogy az evolúció értelmében mindig az erősebb, a rátermettebb egyed marad életben. Így juttatta a materialista tudomány oda a világot, ahol ma tart, és így ültette el az emberekben a halálfélelmet nemzedékek hosszú során keresztül.
A tudomány természetesen továbbra is igyekszik megőrizni kivívott szellemi pozícióját, töretlenül igényt tart arra, hogy a természeti törvények, és így voltaképpen az Igazság egyedüli megbízható kinyilatkoztatójaként tartsák számon. Éppen ezért lefitymál, sőt lejárat minden olyan szellemi megközelítést és magyarázatot, ami kétségbe vonja az anyag egyeduralmát. Nem tudományos, nem bizonyítható, egyszerű babona és kuruzslás – mondják azokra az irányzatokra, amelyek a fizikai testet nem „porból gyúrt” anyagi gépezetként, hanem a halhatatlan szellem és lélek által meghatározott, besűrűsödött energiamezőként értelmezik. És bár az utóbbi időben éppen a tudományos kutatások eredményei bizonyítják, miszerint a világ teljesen másként működik, mint ahogyan korábban gondoltuk, még több évtizednek kell eltelnie majd ahhoz, hogy az ember felébredjen a beléoltott materialista káprázatból, és felismerve valódi, halhatatlan énjét, elinduljon az új aranykor felé vezető úton.
Pszichológusként gyakran tapasztalom, hogy minden szorongás mélyén a halálfélelem áll. Ha leásunk a félelmek gyökeréig, szinte mindig azt találjuk. És ez érthető is, hiszen amíg az ember abban a hitben éli az életét, hogy előbb-utóbb meg fog semmisülni, igazából semmi sem nyújthat számára valódi megnyugvást. A pszichológia maga is tudomány, eszközei éppen ezért a ma uralkodó materializmus keretein belül maradnak. Ahhoz, hogy valóban segíteni tudjon, a szakembernek túl kell lépnie ezeken a szűkre szabott határokon. Ez a magyarázata, hogy segítő tevékenységem során számos spirituális-ezoterikus elemet és módszert is alkalmazok, amelyek a tapasztalatok szerint nagymértékben növelik a munka eredményességét.
Aki a munkásságomat közelebbről ismeri, azt is tudja, hogy nagyon sok kiegészítő anyagot is használok: írásokat, videókat, hanganyagokat. Az általam legjobbnak tartottakat a klienseimmel is megosztom. Ilyen például az alábbi videó is, amelyben Dobronay László hitelesen beszél a halálközeli élményéről. Amennyiben kellőképpen nyitott vagy, és érdekel a téma, javaslom, hogy nézd meg a kétrészes felvételt, mert véleményem szerint nagyon sokat segíthet a halálról alkotott negatív képed megváltoztatásában, és a hozzá kapcsolódó szorongásaid oldásában.