„Kövesd azokat, akik az igazságot keresik, de óvakodj azoktól, akik azt mondják, megtalálták!” (André Gide)
Néhány napja felkeresett egy fiatalember, a segítségemet kérte. Azért éppen hozzám fordult, mondta, mert tetszik neki, hogy sok pszichológustól eltérően én nyitott vagyok az ezotériára. Ismertette velem a problémáját. Egy-két évvel ezelőtt intenzíven érdeklődni kezdett a spirituális témák iránt, ami oda vezetett, hogy feleségével együtt egy ilyen jellegű közösségnek is a tagja lett. Egy ideig úgy tűnt, jó döntés volt a csatlakozás, fejlődésnek tudták elkönyvelni a változást, amin átmentek. Később azonban egyre több rossz érzésük támadt: az összejöveteleken furcsa transzállapotba kerültek egyes tagok, és a közösség vezetőjének viselkedése is egyre visszatetszőbbé vált. Végül már magukon is különös pszichés jelenségeket tapasztaltak: negatív kényszergondolatok jelentkeztek náluk, depresszív hangulat uralkodott el rajtuk, identitáskrízisbe kerültek. Véleménye szerint ez azért történt/történik, mert nem képesek megküzdeni az egójukkal. Ehhez kér segítséget tőlem, mondta, hiszen látta, hogy több cikkemben magam is foglalkoztam az ego-önvaló viszonyával, problematikájával.
Döbbenetes volt látni, hogy a rossz érzéseik, személyes negatív tapasztalataik ellenére is mennyire a szekta és az álguru hatása alá kerültek, hogy még mindig úgy tartják, bennük van a hiba, nekik kellene változniuk. Nyilvánvaló volt, hogy teljesen téves az irány, a vágyott „egótlanság” kergetése ahelyett, hogy megoldaná a problémát, inkább egyre rosszabb állapotba taszítja őket. Ezt a meglátásomat őszintén elmondtam neki – az egóval való megküzdésben nem tudok és nem is akarok segíteni, mert nem arra van szükségük, de szívesen segítek visszatalálni a harmonikusan megélhető realitásba, ha kívánják. Csalódottságot láttam a fiatalemberen, nyilvánvalóan nem győzték meg a szavaim. Habár nem ellenkezett, reakcióiból kiderült számomra, hogy ő továbbra is az egóval való megküzdést tartja megoldásnak. Együttműködésünk itt véget is ért, nem keresett többé.
Azért írtam le ezt az esetet ilyen részletesen, mert egyáltalán nem egyedi problémáról van szó. Sok ember egyre nehezebben találja fel magát világunk rideg valóságában, és keresi a kiutat, a lelki békét, a megnyugvást. Mások éppen ezt próbálják kihasználni, például azáltal, hogy szektákat hoznak létre, és hatalmat építenek ki az ahhoz csatlakozó személyek felett. Léteznek olyan szerzők és előadók is, akik inkább csak tudatlanságból vezetik félre követőiket, de az sem veszélytelen. Mindenesetre az tisztán látszik, hogy a spiritualitás olyan témakör, ami megfelelő tudatossági szinten nagyon sokat segíthet, ha azonban félreértelmezzük, akkor ugyanannyit árthat is az életvezetésben.
Az ember születésétől a haláláig földi lény, még ha az őt éltető életesszencia isteni eredetű is. Aki az anyagi síkra kerül, annak itt van dolga, feladata. Ehhez kap egy személyiséget, ami a szellemi küldetés betöltéséhez szükséges eszközként fogható fel – ez az ego. Az ego önmagában véve nem rossz, nem legyőzendő ellenség, hanem a léleknek a földi síkhoz való kapcsolódásához nélkülözhetetlen semleges entitás. Gondok akkor merülnek fel, amikor az „eszköz” átveszi a hatalmat a „használó”, azaz a szellem felett. Az ember problémáit ez okozza. Ha a tudatosság hiányában az önvaló nem tudja ellenőrzése alatt tartani az egót, akkor az uralomra tör. A megoldás azonban soha nem az ego legyőzése vagy megsemmisítése, hanem a természetes uralmi rend helyreállítása. Ahelyett, hogy az ember önmagával harcol, inkább a lelki szintézisre, az ego és az önvaló összeegyeztetésére kellene törekednie. Ennek elérése hozza meg a valódi harmóniát.
Minden létsíknak megvannak a maga törvényei, amik alapján működik. Amíg a lélek az adott létsíkon tartózkodik, ezeknek a törvényeknek van alávetve. Nincs kivétel! Hiába hiszünk abban, hogy fejlett tudatunk a levegőben tart majd bennünket, ha kiugrunk egy hőlégballonból, le fogunk esni, és össze fogjuk törni magunkat. A gravitáció hat a fizikai testekre, bármennyire fejlett is a lélek.
Én a magam részéről egyre kevésbé hiszek a csodákban, de egyre jobban hiszek egy igazságon és szereteten alapuló kozmikus rendben. Csodával még nem találkoztam, utóbbinak a jeleit viszont minden egyes nap tapasztalom a legapróbb hétköznapi dolgokban, jelenségekben is. Téged is arra biztatlak, kedves olvasóm, hogy emberként az egyszerű mindennapokban keresd a boldogságod. A földi világ is az isteni egység részét képezi, és oly sok szépséget rejt magában! Amíg itt vagyunk, élvezzük ki minden ízében!