Augusztusban írtam egy cikket a lábfájásom kapcsán, ezt követően több kliensem és olvasóm érdeklődött az állapotom felől, figyelmességüket ezúton is köszönöm. Örömmel jelentem, hogy azóta megszűnt a fájdalom, mi több, egy hete újra elkezdtem futni. Ugyanakkor természetesen nem magamról szeretnék írni most, sokkal inkább azokról a tapasztalataimról, amelyeket az eset kapcsán megszereztem. A pszichológushoz forduló emberek többségének testi tünetei is vannak, hiszen bizonyos idő elteltével a lelki problémák levetül(het)nek a fizikai síkra. Ezt azonban hasznunkra is fordíthatjuk: a tünetek üzenetének megértése által könnyebbé válik a kiváltó probléma megoldása, meghaladása. Mit üzent nekem a lábfájás? Hogyan értettem ezt meg? És miként járult hozzá ez a felismerés a változáshoz, a gyógyuláshoz? Ezekre a kérdésekre igyekszem választ adni jelen cikkemben, bízva abban, hogy a leírtak segítséget nyújtanak az olvasóknak saját tüneteik mélyebb értelmének feltárásához.
Az elmúlt másfél-két év sikeres, de könnyűnek nem nevezhető időszak volt számomra. Dolgaim a kívánt irányban, de a vártnál lassabb tempóban haladtak. Az akadályoztatottság érzése az elért eredmények ellenére is végigkísérte ezt a rövidke életszakaszt. A frusztráció az idei tavasz végére érte el a tetőfokát, amikor már düh is társult hozzá. Olyan helyzet állt elő ugyanis, amelyet természeténél fogva nem oldhattam meg egyedül, szükségem lett volna hozzá egy bizonyos személy együttműködésére. Habár hivatalos ügyről volt szó, és a szóban forgó személynek kötelessége lett volna lépni, mégsem tett hónapokig semmit. Sem kérésre, sem fenyegetésre nem reagált. Az idő múlt, az állapot folyamatosan rosszabbodott, én pedig hiába mozgattam meg minden követ, képtelen voltam egyről a kettőre jutni. A helyzet június elején mérgesedett el igazán, ekkor vett agresszívabb fordulatot – és ekkor kezdett el fájni a jobb lábam. Járáskor nyilalló fájdalmat éreztem a combomban, ami az idegesség érzésével párosult, hasonló volt ahhoz, mint amit fogfájáskor érez az ember. A járásnál is nagyobb kínt okozott azonban, amikor állni, várakozni kellett a pénztárnál, a városi buszon vagy az útkereszteződés piros lámpájánál. Ilyenkor nagyfokú türelmetlenség lett rajtam úrrá, minden egyes perc egy órának tűnt. Mindez addig tartott, amíg egy intuitív sugallat hatására rá nem eszméltem, hogy fizikai szinten ugyanazt élem meg, amit lelki síkon: nehézkes az előrejutás, de annál is nehezebb az egy helyben toporgás.
Amint felismertem az összefüggést, a fájdalom oldódott. Megmaradt, de észrevehetően csökkent. Ezzel párhuzamosan érdekes módon az elakadt ügyem is beindult. Végre sikerült cselekvésre késztetnem a már említett személyt. A megoldás még jócskán váratott magára, de legalább valami megmozdult. Időközben két szakembernél is jártam. Sajnálatos módon azt kell mondanom, hogy az ortopéd szakorvos felkeresése semmilyen szinten nem járult hozzá a gyógyulásomhoz, csupán egy szomorú tapasztalattal gazdagított: szembesülhettem a magyar egészségügy állapotával. A masszőr viszont, akihez eljutottam, segített. Mindkét szakember azt állapította meg, hogy nem a lábamnak van baja, hanem egy alsó gerinccsigolyából kilépő ideg sérülése okozhatja a fájdalmat, ami a lábamba sugárzik ki. A masszőrnél három-négy alkalommal jártam, aki a diagnózisnak megfelelően nemcsak a fájó végtagot, hanem az egész testet kezelte. Ezzel párhuzamosan komoly előrelépések történtek a másik fronton is, és szeptember végén végre sikerült megoldani a másfél éven keresztül húzódó problémát.
A lábam azóta rendbe jött, és visszatekintve már tisztán látom az összefüggéseket. Tapasztalataimat az alábbi pontokban összesítem, bízva abban, hogy ez segít olvasóimnak saját tüneteik üzenetének megértésében, és ezáltal állapotuk javításában.
- A fizikai testben megjelenő tünet esetén mindig gondolkodjunk el azon, hogy az érintett szervnek vagy testrésznek mi a feladata, milyen funkció(k)ért felelős. A fájdalom helye és jellege rámutat arra a lelki-energetikai egyensúlyzavarra, ami a szervi probléma hátterében áll. Ha ügyesen használjuk, testünk iránytűként szolgálhat lelkivilágunk feltérképezéséhez. (Figyelemre méltó, hogy esetemben éppen a jobb láb jelezte a problémát. A test jobb oldala az ember nemétől függetlenül a maszkulin oldal, így az alsó végtagban jelentkező fájdalom nemcsak azt mutatta, hogy akadályokba ütközik az előrejutás, a haladás, hanem azt is, hogy a problematika valamiképpen az aktív kiáradás és az akaratérvényesítés nehézségeivel függ össze.)
- A kiváltó pszichés ok felismerésének, a lelki háttér feltárásának hatására azonnal öngyógyító folyamatok indulnak be a szervezetben. (Amint megértettem a fájdalom és az élethelyzetem közötti párhuzamot, a probléma súlyossága számottevően csökkent.)
- Ugyanakkor, ha már egyszer levetült a betegség testi szintre, akkor orvosi beavatkozást is megkíván. (Esetemben az átélt stressz és frusztráció hatására például olyan merevség alakult ki a szövetekben, aminek következtében a gerincből kilépő idegszál valószínűleg nyomás alá került. Ennek kioldásához nem volt elég a tudatosodás, a masszőr segítségére is szükségem volt.)
- Ha már kialakult egy probléma, az a felismerés és a kezelés hatására sem szűnik meg egyik pillanatról a másikra. Van egy kifutási ideje, ezt ki kell várni. (A szóban forgó ügy megoldását követően még el kellett múlnia egy szűk hónapnak, mire ki mertem jelenteni, hogy végérvényesen túljutottam a problémán.)
- És végül egy olyan személyes tapasztalatot szeretnék megosztani, ami a saját hivatásom szempontjából talán a legfontosabb: a pácienst megnyugtatja, segíti, ha nemcsak a kiváltó okkal, hanem a zavaró tünetekkel is foglalkozunk. A pszichológus, aki jobban rálát kliense helyzetére, mint az önmagára, hajlamos célirányosan a tünetek mögött meghúzódó háttérrel foglalkozni, mivel tudja, hogy a kezelés így lesz igazán hatékony. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül az emberi tényezőt, azt, hogy a kliens mégiscsak a tüneteitől szenved, azokra szeretne valamilyen gyógyírt kapni. (Annak ellenére, hogy tudtam, a masszőr azért nyomkodja a gerincoszlop környékét, mert onnan ered a probléma, elvártam tőle, hogy a fájó lábamat is masszírozza meg, és jólesett, amikor ezt meg is tette.)