A lelki egészség manapság népszerű téma, sok előadó és író osztja meg ezzel kapcsolatos nézeteit az érdeklődőkkel. Habár a megközelítések különbözőek, léteznek olyan általános elvek, melyek fontosságát szinte valamennyi szerző kiemeli, ilyen például a pozitív gondolkodás. Vitathatatlan, hogy a pszichés jóllét egyik lényeges kritériuma az élethez való derűs hozzáállás. Az a mód azonban, ahogyan ezt egyes szerzők elérhetőnek tekintik, megítélésem szerint erősen megkérdőjelezhető. Mire gondolok, és jómagam mit értek valódi pozitív szemlélet alatt – ezt igyekszem kifejteni jelen cikkemben.
Többször írtam már arról, hogy az önmagunk becsapására tett kísérletek nem a lelki egyensúlyhoz, hanem még több szorongáshoz vezetnek. Ennek magyarázata, hogy problémáink nevelő-fejlesztő célzatúak, melyeket nem lehet a végtelenségig ködösíteni és elkerülni, a feladatunk az, hogy szembenézzünk velük és meghaladjuk őket. A nehézség tulajdonképpen a fejlődés motorja, elsősorban a kríziseknek köszönhetően változunk, érünk, tudatosodunk. Az a szerző tehát, aki azt javasolja, hogy a problémákat írjuk felül könnyed pozitív gondolkodással, voltaképpen arra biztat, hogy ne vállaljuk fel a fejlődést biztosító nehézségeket. Az efféle tanácsok roppant szimpatikusak lehetnek az ego számára, de kifejezetten ártalmasak a lélek érésének szempontjából. Ráadásul az önámítás nem is alkalmazható büntetlenül – ha az elménkből ki is tudjuk szorítani a zavaró elemeket, azok valahogyan (többnyire tünetek formájában) mégis meg fognak nyilvánulni. „Az elfojtott tartalmak tudásától megkímélhetjük magunkat, de a feszültségüktől nem” – állítja Bagdy Emőke professzor asszony.
A lélekfejlődés útja a tudatosodáson át vezet, ami megköveteli tőlünk a félelmeinkkel, gyengeségeinkkel, hiányosságainkkal való őszinte szembenézést. Ez a szembesülés pedig óhatatlanul kellemetlen, sőt fájdalmas. A jóléti társadalom elkényeztetett polgára igyekszik elkerülni az ezzel járó szenvedést, szeretné megúszni, elmében lerendezni a dolgot, ez azonban a lélekfejlődés elakadását vonhatja maga után. Ennek tudható be, hogy sokan éveken vagy évtizedeken át egy helyben toporognak, képtelenek túljutni bizonyos problémáikon. Könnyű belátni, hogy ilyen esetekben a „cseréld le negatív gondolataidat pozitívra” típusú buta tanácsok inkább akadályozzák a fejlődést, mintsem segítenék azt, hiszen a konfrontáció helyett menekülésre és a probléma szőnyeg alá söprésére ösztönöznek.
A dualitás világában fény és árnyék együtt van jelen, és ha a kevésbé kívánatos sötét oldalt hárítani igyekszünk, az kerülő utakon fog megnyilvánulni az életünkben. Hosszú távon tehát akkor járunk jól, ha a csüggedést, a fájdalmat is felvállaljuk és megéljük. Erre tanít bennünket például a gyász is, amikor elveszítünk egy hozzánk közel álló személyt. Nemcsak a halálesetek okozhatnak gyászreakciót, hanem egy válás vagy szakítás is. Ha ilyenkor magunkra erőltetett hamis pozitív irányultságtól vezérelten gyorsan belemenekülünk egy gyógyírnak ígérkező új kapcsolatba, akkor az előző viszony lezáratlan, a gyász pedig feldolgozatlan marad, ami továbbra is akadálya lesz boldogságunknak. Soha nem juthatunk túl azon a fájdalmon, amit fel sem vállaltunk, amit elfojtottunk vagy elhárítottunk magunktól.
Véleményem szerint a valódi pozitív gondolkodás fő ismérve a reális, ám fejlődésorientált szemléletmód. Ahelyett, hogy megpróbálnánk meghamisítani a valóságot, rózsaszín ködbe burkolni a problémáinkat, inkább igyekezzünk meglátni a nehézségben a lehetőséget! Mit üzen számunkra? Mire tanít minket? Miként válhatunk többé általa? Emellett pedig vegyük észre az életünkben meglévő sok-sok értéket, és tanuljunk meg örülni nekik! Így válik a hozzáállásunk valóban pozitívvá, és ezáltal lehetünk igazán derűsek és kiegyensúlyozottak.