Négy héttel ezelőtt drámai hirtelenséggel meghalt az édesanyám. Mindannyiunkat váratlanul ért az eset, senki sem számított erre. Úgy hittem, 15-20 évig még biztosan köztünk lesz majd. Nagyon közeli érzelmi viszonyban voltunk egymással, afféle eltéphetetlen anya-fia kapcsolat volt a miénk, ezért ez számomra hatalmas veszteség. Mindenszentek idején aktuálisnak láttam írni a témáról, nem annyira annak személyes és családi vonatkozásairól, mint inkább arról, hogy a haláleset mivel szembesített, milyen felismerésekkel gazdagított. Ezeket a tapasztalatokat megosztva talán másoknak is segíthetek a gyászfeldolgozásban.
Az, hogy nem roppantam össze a nagy veszteség ellenére sem, hogy meg tudtam őrizni a lelki békémet és derűmet, meglátásom szerint két dologgal magyarázható. Az egyik szellemi, a másik érzelmi jellegű.
Az első ok a világnézetemmel, ha úgy tetszik, a hitemmel függ össze, melynek értelmében a lélek halhatatlan, és a halál csupán dimenzióváltást jelent, átlépést egy, az itteninél finomabb rezgésű és boldogabb létállapotba. Szent meggyőződésem, hogy így van, és ezt az édesanyám hirtelen elvesztése sem ingatta meg. A magyar nyelv és hagyomány még őrzi a kifejező „megboldogult” szavunkat és a halotti tor szokását, ami tulajdonképpen a halál felett aratott győzelem, az üdvözülés megünneplése. Ráadásul, ez az őseinktől ránk maradt szellemi hagyaték teljes összhangban van az összes világvallás tanításaival, ahogy egyes modern kutatási eredményekkel is. Klinikai halál állapotából visszajött, újraélesztett emberekkel készített interjúk százai igazolják a tudatnak az agyműködéstől független létezését, fennmaradását. Ezek a személyek többnyire rendkívül pozitív élményekről számolnak be, olyan tapasztalásokról, melyek gyökeresen megváltoztatják életszemléletüket, illetve az önmagukhoz és másokhoz fűződő viszonyukat. Általánosságban elmondható, hogy visszatérésük után fontosabbá válik számukra a szeretet áramoltatása emberi kapcsolataikban, nem félnek többé a haláltól, ám ezzel együtt jobban értékelik az élet apró örömeit, szépségeit is. Felismerik, hogy a földi világ is annak az isteni egységnek a része, amelyet ezen a létsíkon korlátozottabban, halálunk után viszont a maga teljességében tapasztalhatunk meg. Régóta figyelemmel követem a halálközeli élmények kutatási eredményeit, és az így megszerzett ismereteim nagyon sokat segítenek gyászom megfelelő kezelésében és feldolgozásában. Ha Te is szeretnél elmélyülni a témában, ajánlom figyelmedbe Raymond A. Moody Élet az élet után című könyvét, valamint a YouTube-on elérhető azonos című videósorozatot. Továbbá ezt a régebbi cikkemet is érdemes elolvasnod, amelynek a végén szintén találhatsz egy halálközeli élménybeszámolót is.
A másik dolog, ami számomra megkönnyíti a gyász feldolgozását, az maga a mély, megbecsülésen és bizalmon alapuló szeretetkapcsolat, ami édesanyám és közöttem volt. Tudom, hogy tudta, hogy szeretem, hogy fontos számomra, és ez nekem most sokat segít. Megfigyeléseim szerint, sok ember gyászfeldolgozását éppen az nehezíti meg, hogy utólag hibáztatják, ostorozzák magukat azon vélt vagy valós vétkeik miatt, melyeket az elhunyt ellen életében elkövettek „gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással”. Természetesen mindannyian követünk el hibákat, én is sok mindent másként csinálnék, ha vissza tudnám forgatni az idő kerekét. De úgy gondolom, a legfontosabb dolog rendben volt: szerettük egymást, és ezt a magunk módján ki is fejeztük, tudattuk a másikkal. Talán éppen a múlt lehetőségeinek visszahozhatatlansága tud a legjobban fájni, ha elveszítjük szeretteinket, az, hogy nem tettük meg, amit meg kellett volna tennünk, hogy nem mondtuk el, amit el kellett volna mondanunk. Éppen ezért arra biztatok mindenkit, hogy még idejében rendezze kapcsolatait, hiszen sohasem tudhatjuk, mennyi időnk van még erre. Főleg ne tartsunk haragot, ne dédelgessük sérelmeinket, mert utólag talán fájó megbánással és kínzó önmarcangolással kell fizetnünk hajlíthatatlanságunkért és ostoba makacsságunkért. Ezzel szemben az őszinte megbocsátással, az egymás iránti érzelmi megnyílással nemcsak kapcsolataink harmóniáját, de azon keresztül lelki békénket is helyreállíthatjuk. A megbocsátás fontosságáról, terápiás hatásáról itt olvashatsz bővebben.
Szívből kívánom kedves Olvasóm, hogy mindenszentek és halottak napján ne csak elhunyt hozzátartozóidra emlékezz szeretettel, hanem azok is jussanak eszedbe, akik még veled vannak, és élj úgy a jelenben, hogy majd egyszer békével a lelkedben gondolhass vissza a múltra.