A sorozat folytatódik. Most egy újabb kedves kliensem történetét és eredményeit szeretném bemutatni. Fanni szép sikereket ért el agresszív kényszergondolatainak kezelésében. Mindketten bízunk abban, hogy esetének ismertetése másoknak is segít majd a „kisördögükkel” való megküzdésben.
Kérlek, röviden mutasd be a problémát, amelytől szenvedtél: vázold fel a helyzetet, a körülményeket, illetve hogy hogyan érezted magad, milyen tüneteid voltak!
Több éve itthon voltam már két kicsi gyermekemmel, és azzal kellett szembesülnöm, hogy ebben a beszűkült „főzök-mosok-takarítok-pelenkázok” élethelyzetben nem érzem jól magam. Ez már önmagában is bűntudatot keltett bennem, hiszen „milyen anya az ilyen?!”, de a legrosszabb még ezután következett. Agresszív kényszergondolatok jelentek meg a fejemben, melyek ráadásul a gyermekeim ellen irányultak. Ezek teljesen idegenek voltak tőlem, az pedig, hogy éppen a szeretett gyermekeim a céltáblái ezeknek, rettegéssel töltött el. Nem értettem, mi történik velem: megbolondultam, vagy mindig is gonosz ember voltam, csak eddig nem tudtam róla…? Nem mertem senkinek beszélni a dologról, mert attól tartottam, hogy őrültnek gondolnak majd, vagy félni fognak tőlem. Odáig fajult a dolog, hogy rettegtem egyedül maradni a kicsikkel, hogy nehogy ártsak nekik. Emellett kerültem minden agresszív tartalmú műsort, filmet, féltem, hogy annak hatására végképp bekattanok, és valami borzasztót teszek. Pár hétnél tovább nem bírtam ezt az állapotot, segítséget kerestem. Így találtam rád.
Mitől és hogyan kezdtek változni a dolgok?
Az első nagy lépés az maga a segítségkérés volt. Nagyon jó volt elmondani valakinek, hogy mi zajlik bennem, ezzel könnyíteni tudtam a lelkemen. Szakszerű visszajelzést kapni, hogy mégsem őrültem meg, kifejezett megkönnyebbülést okozott, még akkor is, ha kezdetben bizonytalan voltam ebben. A konzultációk során sokat tanultam magamról, fejlődött az önismeretem, lassan egyre jobban ráláttam, hogy mi okozza a problémát, min kellene dolgozni, változtatni.
Kifejted egy kicsit részletesebben az olvasóknak, hogy mire gondolsz?
Meglepődtem, hogy mennyi olyan személyiségvonásom van, amely szorongásra hajlamosít: megfelelési kényszer, kontrollkényszer, muszáj-gondolkodás stb. Persze korábban is éreztem ezek terhét, de nem tudatosult bennem a konzultációk előtt, hogy az agresszív kényszergondolatok hátterében is az ezekből fakadó feszültség állhat, és az sem, hogy egyáltalán a személyiség működésének, a lelki automatizmusoknak bármiféle köze lehet az ilyen tünetekhez.
Igen, az efféle összefüggések felismerése már önmagában is nagy előrelépés. Hogy látod, mi segített még, minek köszönheted, hogy szép eredményeket értél el?
Fontosnak tartom az erős akaratot, azt, hogy én mindenképpen ki akartam kerülni ebből a helyzetből, hajlandó voltam bármit megtenni ezért. Ennek ellenére a folyamat tele volt hullámvölgyekkel. Előfordult, hogy egy hétig jól voltam, aztán úgy éreztem, visszaestem, és ugyanott vagyok, ahonnan elindultam. Ilyenkor jött az elbizonytalanodás: talán mégis nagyobb a baj, mint gondoljuk. Sokat beszéltél arról, hogy csak az elfogadásra lehet alapozni az ilyen problémák megoldását, ez viszont nekem nagyon nehéz volt. Hogy fogadjam el, amit egyáltalán nem akarok? Aztán az általad ajánlott, tanított gyakorlatok alkalmazásával lassan kezdtem rájönni, hogy miként tudom magam kibillenteni a gondolatok ördögi köréből, realizálódott bennem, hogy ezek valóban csak gondolatok, melyek önmagukban ártalmatlanok. Így lassan megszűnt a szorongás, a gyomorideg, az állandó rosszkedv és az álmatlanság is.
Azt mondtad, mindebben a gyakorlatok végzése, illetve az, hogy ezek alkalmazásával ki tudtál keveredni a gondolatok örvényéből, sokat segített. Hogyan játszódott le benned a változás? Kérlek, mondd el az olvasóknak, hogy mit tettél, mire gondoltál azokban a konkrét helyzetekben, amikor támadtak ezek a gondolatok!
Egyszer eljött egy pont, amikor leültem, és átgondoltam, hogy mi is történik velem. Teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ami a fejemben zajlik, az nagyon távol áll tőlem, és soha nem tudnám megtenni. És azt is tudtam, hogy ép ésszel tudok gondolkodni, és ezáltal kontrollt tudok gyakorolni a cselekedeteim felett. Innentől kezdve, ha rám törtek ezek a gondolatok, „megráztam magam”, és mentem tovább, tettem a dolgom. Így lassan, hosszas gyakorlás eredményeként el tudtam érni, hogy ahogy jöttek a gondolatok, úgy el is mentek.
Akkor tehát nálad is a két alaptétel vált be: a belső tartalmak elfogadása, a tiltakozás feladása, valamint a realitáshoz való kapcsolódás, ha úgy tetszik, az „itt és most”-ba való visszatérés. Utólag milyen következtetéseket tudsz levonni a történtekből? Tanultál-e, változtál-e, fejlődtél-e általuk?
Elsősorban azt tanultam meg, hogy mennyire káros elnyomni az érzéseinket, ködösíteni a problémáinkat. Ha nem foglalkozunk velük, vissza fognak ütni. Felismertem, hogy ha szenvedek egy élethelyzetben, akkor lépnem kell, és ezáltal magamon tudok segíteni, ne másoktól vagy a körülményektől várjam a változást, a megoldást. Például, ha nem érzem jól magam a beszűkült mindennapokban, akkor azon kell lennem, hogy kicsit tágítsak az életlehetőségeimen. A belső működésemben is tetten érhető a változás, aminek következtében sokkal jobb a közérzetem. Sőt, külső visszajelzéseket is kapok. Rosszabb napok most is vannak, de nagy utat tettem meg a probléma kialakulása óta.
Mondanál egy-két dolgot, hogy miben változtál, illetve hogy milyen visszajelzéseket kaptál eddig?
A környezetem leginkább azt tapasztalja, hogy elmondom a véleményem, és nem magamban őrlődök a problémák, a konfliktusok miatt. Rájöttem, hogy lehet nemet mondani, és fontos, hogy a saját érdekeimet is szem előtt tartsam. Mint belső változást, azt is tapasztalom, hogy többet vagyok a jelenben, és kevesebbet rágódok a múlton, vagy azon, hogy mi lesz…
Az interjú végén minden kliensemnek fel szoktam tenni a kérdést, hogy mit javasol azoknak az olvasóknak, akik hasonló problémával szembesülnek. Most téged is megkérdezlek.
A legfontosabb, hogy merjenek segítséget kérni. Az ember nem szívesen beszél ilyen jellegű problémáiról, de ha rászánja magát erre a lépésre, meg fog könnyebbülni. Ne várjanak ezzel sokáig! Én viszonylag hamar szakemberhez fordultam, mégis hónapokig tartott, mire sikerült rendeznem az állapotomat. Nem tudom, most hol tartanék, ha nem kerestelek volna meg. És ami talán még segíthet, ha tudják, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal, hogy sokan mások is hasonló cipőben járnak.
Azt hiszem, éppen ezért hasznos ez az interjúsorozat. Köszönöm, hogy válaszadásoddal te is hozzájárultál ehhez a segítő tevékenységhez!