A felelősségvállalás jelentősége a változásban/gyógyulásban

Hetente több tanácskérő levelet kapok. Mindig jólesik a bizalom, amivel az olvasóim megtisztelnek. Viszont azt tapasztalom, hogy egyes levélírók éppen önmagukat nem tisztelik annyira, hogy a problémájukat érthető módon kifejtsék. Számtalanszor kapok egy-kétmondatos, „nagyon szenvedek, mit tanácsol” típusú üzenetet. Ezekkel nem tudok mit kezdeni. Egyrészt azért nem, mert a részletek ismeretének hiányában a legintuitívabb pszichológus sem tud tanáccsal szolgálni, másrészt pedig, mert egy olyan embernek, aki még annyi erőfeszítést sem tesz önmagáért, hogy érthetően leírja a problémáját, úgyis hiába írnék bármit is. Problémáink megoldásához komoly elhatározásra és erőfeszítésre van szükség, és sokszor már egyetlen levélből kiderül, hogy küldője nem hajlandó ilyen áldozatot hozni.

Mindenkinek jogában áll eldönteni, hogy felelősséget vállal-e az életéért, vagy sem. Azt azonban tudni kell, hogy a pszichológus is csak annak tud segíteni, aki kész tenni önmagáért. Nem is lehet másként, hiszen a szakember senki helyett nem oldhatja meg a problémáit. Vannak olyan emberek, akik úgy gondolják, azzal, hogy heti egy-két alkalommal eljárnak terápiás foglalkozásra, mindent megtettek a változás/gyógyulás érdekében, és nem értik, miért nem változik meg az életük. A magyarázat az, hogy az ilyen személy nem vállal felelősséget önmagáért, a szakembertől várja, hogy valamiképpen hozza rendbe őt és az életét.

Olykor előfordul, hogy a segítségre szoruló valamely családtagja, rokona, barátja keres meg azzal a kérdéssel/kéréssel, hogy pszichológusként foglalkoznék-e a szerettével. Ilyenkor mindig az a válaszom, hogy nagyon szívesen, amennyiben ő maga keres meg ezzel az igénnyel. Az efféle „segítek segítséget kérni” gesztus nagyon szép ugyan, de általában többet árt, mint használ. Azt üzeni ugyanis a jövendőbeli páciensnek, hogy a gyógyulásához szükséges lépéseket megtehetik helyette mások.

Pedig ez nagy tévedés! Sem a család, sem a baráti kör, de még a pszichológus sem tud segíteni annak az embernek, aki nem vállal felelősséget önmagáért, az életéért. A keresztjeit mindenki csak maga hordhatja és maga teheti le. Mi állunk saját világunk középpontjában, mi teremtjük meg a körülményeinket gondolatainkkal, érzelmeinkkel, tetteinkkel. Ahhoz, hogy a külső valóságunk pozitívabbá váljon, előbb nekünk kell változnunk. Ennek felismerése, illetve az ehhez szükséges erőfeszítés vállalása nélkül ez nem fog sikerülni. Rengeteg segítséget kaphatunk, de az eredmény végső soron a mi döntésünkön múlik.

A felelősségvállalás fontos része az is, hogy nem másokat vagy a körülményeket hibáztatjuk saját problémáinkért. A pszichológushoz forduló emberek nagy részének nehéz gyerekkora volt, vagy későbbi életében érték traumák. Nagyon gyakori eset, hogy a kliens a szüleit, a nevelőit vagy akár a házastársát teszi felelőssé saját nehézségeiért. Ha valakinek sok bántásban, megaláztatásban, fájdalomban volt része a múltban, azt bizony nem könnyű feldolgozni. Az ember hajlamos arra, hogy ilyenkor azokat a személyeket hibáztassa, akik miatt elszenvedte a negatív élethelyzeteket. A probléma azonban abban van, hogy amíg másokra mutogatunk, addig hárítjuk a felelősséget. Lehet, hogy igazunk van, de ez a fajta hozzáállás akkor is akadályozza a fejlődést. „Az anyám miatt vagyok ilyen”, „a férjem/feleségem tette tönkre az életem”, „rossz helyre születtem” – ezek tipikusan olyan magyarázatok és kifogások, melyek lehetetlenné teszik, hogy a személy felelősséget vállalhasson magáért és sikeresen változtasson az életén. Bármi is történt a múltban, az már nincs, viszont ha gondolatainkkal, érzelmeinkkel fenntartjuk magunkban, ha nem tudjuk elengedni, akkor az egykori rossz hatások nemcsak a múltunkat, hanem a jelenünket és a jövőnket is tönkretehetik.

Ne ragaszkodjunk a sérelmeinkhez és ne keressünk felelősöket! Ezzel kizárólag önmagunknak ártunk, a saját fejlődésünket hátráltatjuk. Helyette forduljunk a jövő felé, és hozzuk meg azt a döntést, hogy bármi történt is a múltban, a mai naptól kezdve mi magunk irányítjuk az életünket, mégpedig úgy, ahogy nekünk a legjobb. Ez a felelősségvállalás lényege, minden sikeres problémamegoldás alapja.