A gyermek lelki szükségletei és sérülései – 2. rész

Ahogy a cikk első részének végén ígértem, áttekintjük, hogy mely lelki szükségleteinknek kell gyermekkorban kielégülniük ahhoz, hogy később könnyebben fel tudjuk építeni egészséges felnőtt személyiségünket, identitásunkat. Emellett röviden kitérek az igények kielégületlenségéből fakadó sérülésekre is.

• Biztonság. Aki ismeri a Maslow-féle szükséglethierarchiát, az pontosan tudja, hogy a biztonságérzet az egyik legalapvetőbb igényünk – a piramis szerint még a szeretetnél is fontosabb. Ez érthető is, hiszen az önmagáról még gondoskodni nem tudó kisgyermek számára létfontosságú a kiszámítható, veszélyektől megóvó környezet, alapvetően a fizikai túlélése múlik ezen. Lélektani szempontból sem kisebb a jelentősége azonban: mivel a gyermek első benyomásai alapján alkot képet a világról, itt dől el, hogy a későbbiekben mennyire érzi majd biztosnak a létét, az élethelyzetét. Ha a biztonság- (és szeretet)igénye kielégül, az nagyon jó alapot képez az ún. ősbizalom kialakulásához, vagyis ahhoz az alapélményhez, hogy a világ jó, ellenkező esetben viszont súlyos és mély lelki sérüléseket szerezhet a gyermek, melyek felnőttkorában is meghatározhatják életszemléletét és közérzetét. A legnagyobb problémát a szülői bántalmazás vagy elhanyagolás okozza, de a mintakövetés miatt az sem szerencsés, ha a szülő bizonytalan vagy túlzottan aggodalmaskodó. A legtöbb felnőttkori szorongásos zavar hátterében fellelhető a biztonságérzet valamilyen fokú és típusú sérültsége.
• Kötődés. Mivel az ember társas lény, alapvető szükségletünk a másokhoz való tartozás is. Ebbe beletartoznak a mélyebb érzelmi megnyílást lehetővé tevő intim kötelékek éppúgy, ahogy az intellektuálisabb színezetű, hasonló érdeklődési körön vagy gondolkodásmódon alapuló szociális kapcsolatok, barátságok is. Amennyiben a valahová vagy valakihez tartozás igénye nem elégül ki, az önértékelési problémát, belső üresség érzést, magányosságot, depressziót, vagy a szeretetlenség fájdalmából fakadó világgal szembeni állandó sértettséget, neheztelést, dacot okozhat. A kötődés szükséglete tipikusan olyan esetekben sérül, amikor a gyermek a szülőtől nem kapja meg a megfelelő gondoskodást, figyelmet, együttérzést és/vagy iránymutatást. Az elutasítottság és az érzelmi magárahagyottság a kötődés szempontjából a legpusztítóbb. Ugyanakkor az is problémákat okozhat a felnőttkori kapcsolatok kialakításában, ha a szülő túlzottan is magához köti, érzelmileg kisajátítja gyermekét – de ez a téma már átvezet bennünket a következő lelki szükséglethez.
• Autonómia. A gyermeknek ugyanis idővel le kell tudnia válni a szülőről, meg kell tapasztalnia, hogy önállóan is életképes, erős és boldog tud lenni. Ez az egészséges felnőtté válásnak, a stabil identitás kialakításának az egyik alapfeltétele. A gyermeknek szabad térre van szüksége, hogy kipróbálhassa önmagát, hogy megtapasztalhassa saját hatékonyságát, kompetenciáját. Ettől fosztja meg az a szülő, aki túlóvja, állandóan a veszélyekre figyelmezteti, vagy minden nehézséget átvállal tőle, minden feladatot megold helyette. Az ilyen szülő többnyire maga is szorongó alkat, aki a bizonytalanságát a kontroll állandó fenntartásával igyekszik ellensúlyozni, de egyszersmind túlkompenzál. Így a gyermek azt tanulja meg, hogy a világ veszélyes hely, ő maga pedig kicsiny és sérülékeny, következésképpen nincs elég ereje, tudása és képessége ahhoz, hogy felszabadult önálló felnőttként boldoguljon. Ebből kifolyólag vagy maga is kontrollkényszeressé válik, aki állandóan be akarja biztosítani magát mindenféle potenciális veszéllyel szemben, vagy soha nem nő fel igazán, és az otthona falai közé, vagy egy nálánál kompetensebb személy védő szárnyai alá bújik, ezzel mintegy ellehetetlenítve és kiszolgáltatva önmagát. A támaszt jelentő személy a legtöbb esetben maga a szülő, a házastárs, vagy akár az illető saját gyermeke.

A cikk harmadik, befejező részében folytatom majd a téma tárgyalását, ismertetve a további lelki szükségleteket, valamint a kielégületlenségük folytán kialakuló sérüléseket.