A hiperaktív gyermek – 2. rész

hiperaktív 2.Az előző bejegyzésemben ismertettem a hiperaktivitás főbb jellemzőit és leírtam, hogy milyen lehetséges okokra vezetik vissza a szakemberek ezt a pszichés zavart. Láttuk, hogy szakmai berkekben sincs egységes álláspont. Ebben a bejegyzésben pedig azt igyekszem bemutatni, ami az érintetteket nyilvánvalóan a legjobban érdekli, vagyis, hogy milyen lehetőségek vannak a probléma kezelésére, illetve miként, milyen nevelési módszerekkel tudnak a szülők és a nevelők eredményeket elérni.

Nagy viták folynak a kezelés módját illetően is. Mint a cikk első részében már említettem, a legáltalánosabb terápiás eljárás ebben az esetben is a gyógyszerezés. Amerikában többféle kemikália áll rendelkezésre, és hihetetlenül sok gyermek kapja meg ezeket. Környékünkön a Ritalin nevű gyógyszer a legelterjedtebb. Hatóanyaga a metilfenidát, amely egy amfetamin típusú vegyület, valójában tehát stimuláns drog. Kívánt hatásmechanizmusa a feltételezhetően alulműködő prefrontális lebenyre gyakorolt stimuláció. Furcsán hangozhat, hogy serkentőszert adnak a hiperaktív gyereknek. Ennek magyarázata az, hogy a szer azon agyi területek aktivitását (is) serkenti, melyek a válaszgátlásért, illetve az „agyi fékek” működéséért felelősek, így a gyerek jobban képes kontrollálni viselkedését és fókuszálni figyelmét.

Ugyanakkor a kezelésnek ez a módja számos kérdést is felvet. Élénk viták folynak arról, hogy szabad-e a gyermekeknek ilyen veszélyes szintetikus szert adni. Sokan ugyanis kifejezetten rosszul reagálnak rá, megjelennek a káros mellékhatások. Ezek skálája igen széles, az evés- és alvászavaroktól az erős szorongáson át az agresszív viselkedésig terjed.

Én a legnagyobb problémának azt látom, hogy a gyógyszert minden olyan esetben is kiírják, amikor nem támasztható alá szervi szinten egyértelműen a hiperaktivitás diagnózisa. Meg kell különböztetnünk ugyanis a valódi hiperaktivitást az álhiperaktivitástól. A gyerek az utóbbi esetben is túlságosan mozgékony, zaklatott és feszült, de a tünetek jelenléte önmagában még nem jelent bizonyítékot a betegségre. Elképzelhető, hogy a családi légkör is feszült, a szülő maga is ideges, és ezt beleoltja csemetéjébe. A gyerekek mindig nagyon hamar átveszik környezetük hangulatát, lelkiállapotát. Hiszem, hogy sok esetben ezzel magyarázható a túlzott mozgásigény, és ilyenkor hatalmas hiba gyógyszerezni a gyereket.

A szülőknek és a nevelőknek tudniuk kell, hogy az ilyen gyerekek számára különösen fontos a jól szervezett környezet és a pontos napi időbeosztás. Ezek a viselkedésterápiának is sarkalatos pontjait képezik. Roppant fontos továbbá, hogy kevés, ám határozott szabályokat állítsunk fel, és azokat következetesen tartassuk be a gyerekkel. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy neki az átlagosnál jóval nagyobb mozgásigénye van, ezért igyekezzünk biztosítani számára némi szabad teret is, hogy legalább részben levezethesse a benne levő feszültséget. Ha a pedagógus úgy látja, hogy a diák nem képes végigülni a tanítási órát, akkor legyen lehetősége arra, hogy bizonyos időközönként tesz egy kört az osztályteremben. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ezt a tanuló ne önkényesen tegye meg, hanem erre is legyen szabály, amelyhez tarthatja magát. Ha a gyerek az előzetesen felállított szabályoknak megfelelően viselkedik, sose felejtsük el megdicsérni, megjutalmazni. Ez náluk sokkal hatékonyabb nevelési módszer, mint a büntetés, amely a legtöbb esetben dacot vált ki belőlük. Mivel figyelmük könnyen elterelhető, minél több szemkontaktust létesítsünk velük, amikor hozzájuk beszélünk, de akár a válluk megérintésével is magunkra vonhatjuk a figyelmüket.

A szülő a fenti nevelési elvek alkalmazásán túl az étrend megváltoztatásával is komoly sikereket érhet el. Vegyük komolyan azokat a kutatási eredményeket, melyek szerint a zavar hátterében az egészségtelen táplálkozás állhat, és gondoskodjunk a megfelelő vitamin- és ásványi anyag bevitelről. Ez ugyanis mind a valódi, mind az álhiperaktivitás esetén javulást eredményezhet. Amennyiben szeretnéd beszerezni gyermeked vagy unokád számára a leginkább ajánlott természetes anyagokat, javaslom, hogy látogass el Misi Ágnes weblapjára, ő ugyanis a legjobb készítményekből egy komplett csomagot állított össze erre a problémára. Az oldala ITT érhető el.

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

Van véleményed? Mondd el gyorsan!

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!