A közép harmóniája – karácsonyi gondolatok

IngaAhogy az élettelen természetnek, úgy az emberi pszichének is megvannak a maga törvényszerűségei, és mivel mindkettő ugyanannak a teremtő Szellemnek a kiáradása, feltűnő párhuzamokat figyelhetünk meg közöttük. Az egyik ilyen mindent átható törvény a kiegyenlítődésre való törekvés, avagy a közép harmóniája. A téli napforduló idején, amikor a legmélyebb a sötétség, megszületik a fény, és a világos percek, órák száma növekedni kezd. Tulajdonképpen ezt ünnepeljük karácsonykor, Krisztus a fényt hozza el az emberiségnek, ő a „világ világossága”. A földi lét azonban duális természetű, mindent csak önmaga ellentétéhez képest tudunk értelmezni, és a vágyott Egység csak az integráció, a kettősségek harmonikus összeegyeztetése révén érhető el. Ezért át kell élnünk, meg kell tapasztalnunk a nyári napfordulót is, amikor a fény csökkenni kezd, hogy majd lassan újra átadja helyét a sötétségnek. Ebben a ciklikusságban, az évszakok váltakozásában, az élet és halál állandó körforgásában, a ki- és belégzések szüntelen ritmusában létezünk. Az egymásnak feszülő, ugyanakkor a párját a legteljesebb mértékben kiegészítő ellentétek dialektikája tartja egyben a világunkat. Ezért buknak meg sorra az „izmusok”, azok a világjavító eszmék, melyek az ellenoldal teljes kiszorításával kívánnak érvényt szerezni maguknak. Történelmünket megfigyelve láthatjuk, hogy amikor egy ideológia forrpontra jut, átfordul önmaga ellentétébe, és az egykor felszabadulást ígérő eszme elnyomó rendszerré válik. Mindez azért történik így, hogy majd átadhassa helyét az újnak, amely hasonló pályát fog befutni ugyan, de mindeközben a tudatosság spirálja egyre tágul. Szeretnénk hinni az egyenes vonalú fejlődésben, ilyen azonban nem létezik, a magasabb szintre lépést éppen az ellentétek váltakozásának a ritmusa teszi lehetővé. Ezt a törvényszerűséget fejezi ki az ismert jin-jang szimbólum is, amely a világot meghatározó két ősprincípium, az aktív és a passzív, a megnyilvánuló és a megnyilvánulatlan, a kiáradó és a befogadó erők szintézisét, az Égi Atya és a Földanya összefonódó nászát jeleníti meg.

Mindez azonban nemcsak globális szinten működik így, hanem az egyéni lélekben is. Személyes életünkben, sorsunkban is felfedezhetők az emelkedő és hanyatló, a könnyebb és nehezebb időszakok váltakozásai. Minden sikeres aratást követően munkás magvetésre sarkall bennünket az élet, és ha ezt nem vállaljuk, azzal az újabb aratás örömeiről is lemondunk. Ami viszont ugyanilyen fontos: ha a magot túlszórjuk, vagy a vetést nem hagyjuk abba a maga idejében, az is a termés rovására megy. És ez a lényeg: minden túlzott méreteket öltő jelenség magában hordozza az egység megbomlásából fakadó diszharmóniát, a rendezetlenséget, aminek következtében önmaga ellentétébe csaphat át. Nem véletlen, hogy az ősi bölcselet szerint a mértékletesség egyike a főerényeknek. Az erények a lélek csiszolásának, nemesedésének az eszközei, annak a fejlődési folyamatnak a vezérlői, amely életünk végső értelme és célja. Ennek eléréséhez viszont ismernünk kell a közép bölcsességét és harmóniáját.

A fentiekből következik, hogy az embernek elsősorban ott kell fejlődnie, ahol túlzásokra hajlamos. Mégpedig függetlenül attól, hogy azok negatív vagy pozitív előjelűek, hiszen az ellentétek mindig összetartoznak, ugyanannak az éremnek a két oldalát képezik. Például a másoknak behódoló és a másokat leigázó emberben több rokonvonás van, mint gondolnánk – mindkettő retteg. Csupán a félelmükre adott reakciójuk, és így a viselkedésük lesz ellentétes: egyikük védekezik, másikuk támad. És amikor az addig félénk ember életében először megpróbálja érvényesíteni önmagát, kiállása az indokoltnál hevesebb lesz, túllő a célon. Túlságosan gyakorlatlan még, ismeretlen terület számára az önérdekképviselet. Ettől, valamint az új viselkedésével kiváltott esetleges negatív reakcióktól megijed, és visszahúzódik a behódolás megszokott biztonságába. És ezt az ellentétes irányú lelki mozgást addig fogja váltogatni az életében, jó esetben egyre csökkenő kilengésekkel, amíg meg nem találja a középpont állapotát, amikor már sem védekeznie, sem támadnia nem kell. A közép harmóniája ebben a példában az érett, kiforrott bátorság, az egészséges önbizalom. Mindaddig az egymással szemben álló szélsőségek között hánykolódunk, amíg rá nem érzünk az egyensúlyra. Ez a pont minőségi előrelépést jelent, és megoldást hoz a problémára. Lelki ingánk tehát szerencsés esetben egyre kisebb amplitúdóval ugyan, de mindaddig oda-vissza leng, amíg meg nem találja a középpont vágyott harmóniáját.

Egész életünkben ezt az állapotot keressük. Viszont jellemzően hibás módon és rossz helyen. Azt hisszük, ehhez valamit be kell gyűjtenünk magunknak, mást pedig ki kell rekesztenünk a világunkból. Egyik sem működik hosszú távon. Sem az élvezeteket megtartani, sem a kihívásokat elkerülni nem lehet a végtelenségig. A lélek ingája mindig tovalendül. Ha kiegyensúlyozott életre törekszünk, az egyetlen lehetőségünk, ha ezt a törvényszerűséget tiszteletben tartjuk, és a vágyak és félelmek közti szüntelen billegés helyett megleljük a közép bölcs harmóniáját, amely integrálja magában a jót és a rosszat, a világosat és a sötétet, a jint és a jangot. Ez a lét teljességének, keresztünk felvállalásának, a mindenre kiterjedő krisztusi szeretet misztériumának a titka, és így válhatunk testileg-lelkileg egész(séges)ekké.

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

A közép harmóniája – karácsonyi gondolatok bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Tóth Éva szerint:

    Kedves Adolf!

    Nagyon jó volt olvasni az írásodat! Érthetően, frappánsan fogalmaztál.
    A tengelyünk megtalálása a cél.
    Ahogy megy az idő egyre tisztábban érzem: az élet minden területén a legnagyobb szabály a mértékletesség!
    Köszönöm, hogy írtál a jing és jang működéséről, a szabályáról. Tehát természetes, hogy a jó és rossz váltja egymást.

    Nagyon várom mindig a Stresszdoki írásokat!
    Az Örömcsomag óta kicsit Családomnak érzem a “csapatot”!

    Kívánok Boldog Karácsonyi Ünnepeket és színes Boldog Új Évet
    Üdvözlettel: Éva

  2. Binéth Zsuzsa szerint:

    Kedves Adolf !
    Napjaink ellentmondásos, embertpróbáló időszakában nagy szükség van az ilyen lélekmelengető gondolatokra.
    Köszönöm, és bízom benne gyakrabban olvashatok hasonlókat az új évben.
    Békés, boldog ünnepeket kívánok!
    Bizsu

Hozzászólás a(z) Binéth Zsuzsa bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!