Érzelmi problémáink lelki sebzettségünkből fakadnak, és minthogy e sebeket többnyire emberi kapcsolatainkban szerezzük, valódi gyógyításuk is csak a másokkal való kapcsolódásban lehetséges. Ezt azonban jelentősen megnehezíti, hogy az azonosulás révén a sérült mintázatot fenntartó és újrateremtő pszichológiai folyamatok játszódnak le a lélekben. Nagyon leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy a bántalmazott személy vagy megreked az áldozat szerepében, és ezzel ellehetetleníti, hogy egészséges módon, egyenrangúan tudjon másokhoz kapcsolódni, ami nyilvánvalóan további kiszolgáltatottságot von maga után, vagy védekezésképpen megkeményedik és tüskéket növeszt, amivel elidegenít magától másokat, vagy akár valamilyen módon büntetést is kap, és így éli újra áldozatlétét. Fájdalmas ördögi körök teszik a lelki sebek begyógyulását igen nehézkessé és hosszadalmassá.
Bizonyos szinten és értelemben mindannyian sérültek, ha úgy tetszik, bántalmazottak vagyunk. A földi létsík durva körülményeit és az általános emberi tudatszint alacsony fokát tekintve ez szinte törvényszerű. Valamennyien voltunk már sértés, bántás, igazságtalanság áldozata, közös tapasztalatunk, hogy finom lelki szükségleteinket a világ nemcsak, hogy nem elégíti ki, de gyakran kíméletlenül el is tiporja. Ezt a durvaságot csak úgy lehet túlélni, ha a lélek megkeményíti önmagát, és bizonyos fokig érzéketlenné válik. Érzéketlenné aziránt, ami vele történik, és aziránt is, ami másokkal. Ez a felszínen ridegségnek, vagy akár kegyetlenségnek tűnhet, valójában azonban a lelkek önvédelmi mechanizmusa ez a világ durvaságával szemben. A fent említett önmagát erősítő cirkuláris működésmód azonban érvényesül: páncéljaink és tüskéink növesztésével pont azt a kíméletlenséget erősítjük a világban, ami ellen védekezünk, aminek következményeként még fokozottabb önvédelemre lesz majd szükségünk. Amíg ebben a sérüléseink okozta zárt állapotban vagyunk, nem tudunk valódi szeretettel fordulni sem önmagunk, sem mások felé.
Manapság rengeteg ember érzi magát magányosnak, meg nem értettnek. Sokan élnek egyedül, társtalanul. Vannak, akik évek óta keresik párjukat, eredménytelenül. A zárt lelkek társadalmában nagyon nehéz meglátni a másikban azt, ami összeköt bennünket. Nem könnyű a szívós páncél mögött megpillantani a másik védekező, ám jobb sorsa érdemes lelket. Mások kapcsolatban élnek, és azon belül élik mindennapos tettes-áldozat játszmáikat. Ezek a szerepek többnyire le vannak osztva, tartósan vagy váltakozva érvényesülnek, és csak egészen kevesekben tudatosodik, hogy az érem két oldala valójában egy érméhez tartozik, hogy tettes és áldozat valójában egy, hogy e látszólagos ellentétek ugyanannak a durvaságra épülő létállapotnak a megnyilvánulásai. Mindannyian egyszerre vagyunk mindkét oldalon. Amikor az áldozat (akár jogos) gyűlöletet él át, és bosszút áll vagy forral, akkor maga is tettessé válik, amivel azt az energiamintázatot erősíti a világban, ami az ő szenvedését is okozta.
Ebből az állandóan önmagába visszatérő folyamatból az egyetlen kilépési lehetőség az, ha az áldozat feldolgozva a vele történteket, feladja az áldozatszereppel való azonosulását, és elengedi sértettségét és bosszúvágyát. Ezzel egyrészt megszakítja a hatás-ellenhatás ördögi körét, ami viszont egyéni szinten ennél is fontosabb, hogy így a fájdalom hatására épült érzelmi páncéljait, más szóval a közönyét, az érzéketlenségét is lebontogathatja, aminek köszönhetően újra tud érezni, örülni, bízni, szeretni. Ez egy olyan lelki aktus tehát, amely önmagában hordozza jutalmát. A fájdalom megköt, az elfogadás és megbocsátás felszabadít. Az ilyen ember nem az érzéketlenség világát erősíti többé, mert újra képes önmagához és másokhoz empátiával fordulni, együttérezni, irgalmat gyakorolni. A sérülés feldolgozása olyan erőket szabadít fel benne, amelyek lehetővé teszik, hogy védekezés helyett végre ismét teret adjon természetes, finom lelki szükségleteinek, mély érzelmi megéléseinek, szeretetre való képességének.
Az asztrológia nagy világkorszakokra osztja az emberiség által észlelt időt, és az együttérző Halak jegyéhez rendeli Jézus eljövetelét és tanításait. A krisztusi tanok fő üzenete a szeretet és megbocsátás fontossága. Aki figyelemmel követi az asztrológiai konstellációkat, jól tudja, hogy a jelen időminőségben is nagy hangsúlyt kapnak a Halak archetípus által képviselt témák és tartalmak, egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Ennek megfelelően, most a szokásosnál fokozottabban megélhetjük az esetleges kiszolgáltatottságból és áldozatszerepből fakadó szorongásainkat, de egyúttal fejlődhetünk is együttérzésben, megbocsátásban, elfogadásban, elengedésben. A Halak jegye zárja a zodiákus körét, ez az archetípus jelképezi az unio mystica, az isteni egységben való szeretetteljes feloldódás élményét. A spirituális hagyomány szerint ez az emberiség útjának végső célja, amely túl van a logikán és racionalitáson, túl az adok-kapok játszmákon, de még az igazság-igazságtalanság dualitáson is messze túlmutat. Ez a minden létező iránt megnyilvánuló feltétel nélküli szeretet állapota, ahol az elvek, a vélemények, a szavak már feleslegesek. Nagyon távol járunk még ettől. További világkorszakok, sok-sok ezer vagy tízezer év tapasztalása áll még előttünk, hogy erre a tudatossági szintre eljussunk. De nem baj. Fogadjuk el, ahol jelenleg tartunk, és ha csak annyit sikerül elérnünk, hogy az irányt nem tévesztjük el, hogy az ítélkezés és gyűlölködés helyett az együttérző attitűdöt választjuk, akkor már mi is megtettük a magunk szerény, ám mégis óriási lépését ezen a végtelenbe tartó kollektív úton.