A tudat evolúciója – 2. rész

A cikk előző részében a tudati fejlődés első három szakaszának ismertetésére került sor, most vizsgáljuk meg a további hármat. A legtöbb spirituális megközelítés szerint a jelenkor embere az alvó és az isteni tudatállapot között félúton tart, így, habár lényeges egyéni különbségek vannak, a többség az írás két részének választóvonala közelében csoportosul.

Individuális én. Ezen a tudatszinten válik az ember igazán felnőtté. Fő jellemzője az előző szinten még hiányzó autonómia elérése, aminek következtében a személy felelősséget vállal az életéért, önálló döntéseket hoz, és ezáltal szabadságfoka is növekszik. Rá tud hangolódni belső szükségleteire, kiáll azokért, és ha az önérvényesítés megkívánja, az alapvető viselkedési normákat követve és mások érdekeit tiszteletben tartva az esetleges konfrontációkat is felvállalja. Önértékelése elég stabil ahhoz, hogy nem akar mindenáron tetszést aratni, de szükség esetén képes alkalmazkodni és együttműködni. Önmaga ura, rendelkezik az élete megtervezéséhez és irányításához szükséges erővel és bátorsággal. A modern kor önmegvalósító embertípusa ő, aki miután minden fontosabb célját elérte, furcsa ürességet érez, mert legmélyebb igényei kielégítetlenek maradtak. Ez a tátongó-fájó lelki űr indítja el a keresés útján, hogy létének magasabb szintű értelmet adjon.

Egyetemes tudat. Az ego „megőrizve meghaladásának” a szintje. A személyiség továbbra is stabil, az egyén jól alkalmazkodik az anyagi valóság követelményeihez, értékeli a földi világot, élvezi annak szépségeit. De már nem ragaszkodik hozzá, így annak elvesztésétől sem fél. Életét magasabb rendű, önmagán túlmutató céloknak szenteli. Érzi, hogy az egyetemes felemelkedés ügyét szolgálva tud kiteljesedni ő maga is. A földi ember és a benne élő Szellem akarata már megegyezik, a személy önszántából a sorsát éli, így a lét sokkal szabadabbá és könnyedebbé válik számára. Világa kitágul, gondolkodásmódja átfogó, szintetizáló, holisztikus. Bár realitásérzékét megőrzi, a túlracionalizáló elmét felülírják az olyan humán erények, mint az empátia, az együttérzés, az elfogadás. Felerősödik benne a másokkal való őszinte közelség igénye, ami korábbi játszmáinak és önvédelmi mechanizmusainak leépítését teszi szükségessé. Az érzelmi és morális fejlődéssel, valamint az észlelést a szűk anyagi dimenzióra korlátozó ész meghaladásával egyre inkább hozzáférhetővé válnak az olyan spirituális élmények is, mint a jövőérzékelés és a tisztánlátás. Az én sokkal letisztultabb, így az ember eredendő éteri jellege jobban megnyilvánul, mint az előző szinteken.

Egységtudat. A megvilágosodás, a teljesség, a nirvána állapota. Az én ráeszmél valódi természetére és végső valóságára, hindu analógiával élve: a csepp visszatér az óceánba. Szertefoszlik az egók elkülönültségének káprázata, a szellem felismeri, hogy mindennel egy, és mindig is egy volt. Ez az egységtudat azonban nagyban különbözik a szunnyadó tudat gyermeki egységélményétől. Egyrészt bizonyos értelemben megmarad az énérzet, nem hullik vissza az ego előtti személytelenség állapotába, másrészt a tudat sem homályosul vissza félálomszerűvé, hanem éppen ellenkezőleg: beélesedik és mindent magában foglaló szupertudattá tágul. A lélek ebben a kiteljesedésben a mindenre kiterjedő végtelen szeretetet is megtapasztalja. A fejlődés hosszú útján megszerzett képességek nem vesznek el, hanem bővülnek és tökéletesednek. Ezen az úton legalább két nagy ébredési fokozaton megy át a lélek. Az első, amikor egóként ébred önmagára, a második pedig amikor az egón túli valódi természetére eszmél rá. Így a visszatérő csepp már nem azonos azzal, ami egykor kivált az óceánból, fejlődése során megváltotta önmagát: alvóból éberré, ösztönösből tudatossá, naivból bölccsé, vadból szelíddé lett. A félelmet szeretetté alakította. Ez a tudati evolúció értelme és célja.

Az elnevezésükben „én” megjelölésű szakaszok az egóval való azonosulás fejlődési fokozatai, míg a „tudat” megjelölés az ego hiányára vagy meghaladottságára utal. A jelenkor embere alapvetően az én-tartományban él. Ezért a tudati érés és az egyént érintő mindennapi helyzetek szempontjából egyaránt az ide tartozó három szakasz jellemzőire és kihívásaira érdemes koncentrálni.